Index Vakbarát Hírportál

15 éves fiút molesztált egy pap Pennsylvániában

2013. szeptember 21., szombat 12:52

Molesztálással gyanúsít a rendőrség egy katolikus papot Pennyslvániában, akit csütörtökön egy autóban találtak egy nadrágot nem viselő 15 éves fiúval. Az autó a Penn State University scrantoni kampuszán állt, a rendőrök azért érkeztek a helyszínre, mert valaki felfigyelt rá.

Az 56 éves W. Jeffrey Paulish a CNN szerint először azt mondta a rendőröknek, hogy épp egy prédikáción dolgozott az egyetemen, amikor felkereste őt a lelki válságban lévő tizenéves, akinek csak tanácsot próbált adni. Később bevallotta, hogy a Craigslist randirovatában (a Casual Encounters azért inkább szexkereső rovat) találkoztak, de azt mondja, háromszor is megkérdezte a fiútól, hogy elmúlt-e 18 éves.

Paulish ellen a rendőrség több jogcímen is vádat emelt, többek között kiskorú megrontása miatt. Az egyház felfüggesztette a papot, a Scrantoni Egyházmegye pedig nyilatkozatban kért bocsánatot. Teljes együttműködést ígérnek a rendőrséggel, és kérik, hogy Paulish atya esetleges korábbi áldozatai jelentkezzenek a rendőrségen. Joseph Bambera, a püspök azt írja, személyesen is felháborítja, hogy „újabb papról derül ki, hogy ilyen helytelen, erkölcstelen és törvénytelen módon cselekedett.”

Rovatok