Index Vakbarát Hírportál

Iskoláslányok meggyilkolásával fenyegetőznek a tálibok

2008. december 25., csütörtök 13:37

Az iszlám törvénykezés, a Saríja tiltja, hogy a lányok iskolába járjanak, így a tálibok úgy gondolják, ha érvényt akarnak szerezni a Saríjának, akkor végezniük kell a lánytanulókkal. És azokkal az intézetekkel is, ahol oktatják őket. A területükön lévő 1580 tanodából már 252-őt megsemmisítettek.

Iskoláslányok meggyilkolásával, tanintézmények felrobbantásával fenyegetőznek a pakisztáni tálibok. A szélsőséges muszlimok vezetője egy csütörtöki rádióüzenetében az iszlám törvénykezésre, azaz a Saríjára hivatkozott."Január 15-éig adunk időt, utána minden lányt megölünk", mondta a pakisztáni tálibok vezetője, egy illegálisan működtetett rádióban. Shah Durran hozzátette: "figyelmeztetjük az iskolákat is, hogy ne fogadjanak lányokat, különben felrobbantjuk az épületeket".

A Pakisztán észak-nyugati részén fekvő Swat-völgy a helyi tálibok egyik legfontosabb területe. Az egykori turistaparadicsom mára a mindennapos merényletekről vált hírhedtté. Durran kijelentette, hogy a tálib vezetőkkel úgy döntöttek, hogy a régióban ki akarják kényszeríteni az igazi saríját, azaz iszlám törvénykezést. "Ez az amiért harcolunk, amiért az életünket is adjuk", mondta Durran. Márpedig a Saríja szerint lányok nem járhatnak iskolába.

A hivatalos pakisztáni adatok szerint 1580 iskola működik a Swat-völgyben. 252 intézményt már megsemmisítettek a tálibok: többségükben a fiúk mellett a lányok is tanulhattak.

Rovatok