Index Vakbarát Hírportál

Nixon aggódott az izraeli atomfegyver miatt

2007. november 29., csütörtök 18:20

Az izraeli atomprogram miatt aggódott Neil Armstrong holdralépésekor Richard Nixon. Az elnök tanácsadói meg akarták akadályozni az izraeli atomprogramot, de Nixon megijedt Golda Meirtől, és inkább úgy tett, mintha nem tudna semmiről.

Richard Nixon volt amerikai elnök ellenezte az izraeli nukleáris programot, de nem tudta meggátolni, derült ki most nyilvánosságra hozott dokumentumokból. "Az izraeliek, akik egyike azon kevés népnek, amelynek életben maradását valódi veszély fenyegeti, valószínűleg minden más országnál nagyobb eséllyel vetnének be atomfegyvert" - figyelmeztette Henry Kissinger nemzetbiztonsági tanácsadó Nixont egy 1969. július 19-i feljegyzésében a New York Times szerint.

Kissinger azt szerette volna elérni, hogy a Fehér Ház meggátolja Izraelt az atombomba előállításában. Az általa javasolt kényszerítő eszköz - hogy az Egyesült Államok helyezze kilátásba, nem szállít F-4 Phantom vadászgépeket Izraelnek - azonban nem működött, az üzlet felmondásának katasztrofális politikai következményei lettek volna Amerikában.

Kissinger attól tartott, hogy ha kiderül az izraeli nukleáris program, akkor a Szovjetunió válaszként atomrakétákat telepíthet arab államokba. Mint írta, Washington ideális esetben elejét tudja venni annak, hogy Izrael atombombát állítson elő. Minimális programként viszont azt kell elérni - hangsúlyozta -, hogy ne legyen nemzetközileg elismert tény izraeli atomhatalmi státusa. Izrael máig nem erősítette meg, hogy atombombával rendelkezik.

A Times szerint az izraeli atomprogram minden bizonnyal már több évvel az 1969-es feljegyzés előtt elkezdődött. Abban az évben, július 20-án - amikor a világ azt ünnepelhette, hogy Neil Armstrong amerikai űrhajós az első emberként a Holdra lépett - Nixon azon tépelődött, hogyan reagáljon az izraeli atomprogramra.

A keménységéről ismert Golda Meir izraeli miniszterelnök washingtoni látogatása előtt Nixon úgy döntött, nem kockáztatja meg, hogy Izrael visszautasítson egy amerikai felszólítást az atomprogram leállítására. A Fehér Ház végül azt a magatartást választotta, hogy úgy tesz, mintha az Egyesült Államoknak fogalma sem volna Izrael törekvéseiről.

Rovatok