A megmentő címmel írta meg első regényét Frei Tamás. A Bourne-rejtély magyar kontextusban: a bérgyilkos szeret és bosszul, az oroszok trükköznek a gázvezetékekkel. Az első hét óta a legjobban fogyó könyv, pedig még a stílushibákat sem javították ki. Már készül a második rész az IMF-ről és a bankárvilágról.
"A töltény a puskacsőben arra várt, hogy végre megtehesse nyolcszáz méteres, halálos útját. A napsütéstől szinte megolvadva készült a másfél másodperces száguldásra, hogy aztán alagutat vájhasson a puha agysejtekben..." - így kezdődik Frei Tamás akcióregénye. A szerző nem valami blőd kísérletezésbe fogott, hogy majd a nevével elad pár tízezer könyvet, hogy jobban menjen a biznisz. Frei regényíró akar lenni, két éve dolgozott A megmentőn, amit most az Ulpius-ház Kiadó meg is jelentetett. A terv komoly, az első könyvben már beharangozták a másodikat.
A tévésből előbb kávézótulajdonossá, majd íróvá átalakuló Frei Tamás a budapesti kontextustól szokatlanul jó színben és a szokásos lendülettel kezdett bele a beszélgetésbe. A könyvéről valószínűleg órákat tud beszélni, ahogy ezt az egésznapos interjúsorozaton is bizonyította. Franciaországban él jelenleg, de rengeteget utazik, elsősorban kávébiznisze miatt.
A története egy rendes Bourne-sztori, amiben a francia idegenlégiós, de amúgy magyar bérgyilkos főszereplőként igyekszik rendet vágni a Nyugat-Európa, Oroszország és Afrika által kijelölt háromszögben, amiben oligarchák, titkos ügynökök, topmodellek és politikusok szervezik saját életüket. A szerző mindenkivel ellentétben a mikrotörténetekre koncentrál, mert szerinte az úgynevezett emberi dolgok sokkal fontosabbak a nagy játszmákban is. A történetvezetés nem lineáris, ugrálunk az időben és a térben folyamatosan.
Frei teljesen logikus fejlődési ívnek látja a történteket, mert szerinte a regényírás és a tévéműsor-készítés között jelentős különbség nincs is: "Úgy élem meg belülről, hogy korábban 50 percig kellett fenntartani a figyelmet, most akár három hétig is, attól függ, ki milyen tempóban olvas", csak most ezt a figyelmet tovább kell fenntartani. Két alkalommal tanult amerikai iskolákban Frei, a második a televíziós broadcastingról szólt, ahol karakterépítést, scriptwritingot és drámastruktúrát tanult többek között. Saját bevallása szerint azóta is ezekre figyel a legjobban még egy Dan Brown-könyvnél is." Ilyen értelemben nincs különbség egy ötvenperces tévéműsor és egy regény között, ott is történetekben és karakterekben gondolkodtunk, kerestünk negatív szereplőket", ugyanez történik a regénynél is.
A könyvpiacon magyar szerzőktől szinte érintetlen területen próbálkozott Frei: akcióregényt írt Robert Ludlum és Dan Brown mintái alapján. Dan Brown túl sok fejezetet írt, túl sok cliffhangerrel, mondja Frei Tamás, és igaza van, és bár ugyanezt a mintát követi Frei is, aki alaposan felépíti a könyv szerkezetét, ebbe nem bukik bele. A sztoriban felbukkanó sok-sok szereplőt és cselekményszálat viszont néha alig lehet követni.
A könyvkiadáshoz is profin kezdett a kávézólánc tulajdonos, megversenyeztette kézirata első száz oldalát, az Ulpius-ház Kiadó nyert, akik a megjelenés óta elérték saját sikerüket, hiszen soha nem nyitottak még ilyen jól egyetlen könyvükkel sem. "Ha tetszik az olvasóknak a könyv, akkor az segíti az eladásokat és engem felépít íróként. A tévében sokkal könnyebb átnyomni valamit, de a könyvet nem tudod lekényszeríteni az emberek torkán. Addig vagyok jó tehát, amíg nem olvasták el a könyvem, mert a műfaj ilyen, az olvasó dönt."
A lehetetlent kísértette Frei Tamás, amikor a fejébe vette, hogy izgalmas, egész Európát és Afrikát behálózó akciókrimit ír, egyszerűen azért, mert soha nem írt könyvet és ennek a műfajnak amúgy sincs nálunk hagyománya. Elsőre nem rossz próbálkozás ez, mert meglepő módon nem ott hibázik, ahol egyébként ilyen típusú könyveknél szoktak a szerzők: a sztori feszes, a karaktereket nem lehet elfelejteni. Ha ehhez sokkal meggyőzőbb íráskészség és letisztultabb stílus társul majd, akkor újra vissza kell térni az értékeléshez. Addig is: Dan Brown egyáltalán nem jó író, de profi. Robert Ludlum és Frederick Forsyth még jó is. John Le Carré meg író.
Két jelentős probléma van a szöveggel: a sok adat kiégeti az agyat annyira, hogy egy idő után monotonná válik a szöveg. A másik a nagyon rövid mondatokból felépített szöveg, ami nehézkesen görög előre, nem jó olvasni, nem húz be. A megmentő című regénynek vannak hibái, amiket szépen ki lehetett volna javítani, és a következő részekben, mivel 2011-ben már érkezik A bankár című regény, ezeket majd talán meg is oldják.
Frei stílusához hozzátartozik, hogy mindent el akar magyarázni, mert ő a történet irányítója, a mindentudó szerző, aki borokról, gázvezetékekről és lövedékekről is tud mindent, és ahogy a tévéműsorában, itt is mindent csak nekünk, csak most, csak most a könyvben külön kiemelve elmagyaráz. Ahogy a tévében Frei belenéz a kamerába és szótagolva kimond egy szót, úgy a könyvben ugyanezt csinálja kurziválással és idézőjelezéssel. Az arányokat nem érezve, elképesztően sok ilyen kiemelés van, éppen ezért funkcióját is veszti.
Csak az első fejezetben 17 bekezdést zár le a szerző pont-pont-ponttal. A kontextusukból kiragadva, találomra kigyűjtöttem a következő szavakat, amiket kurzivált a hangsúlyozás miatt Frei: tehetséges férfi, a legnagyobb folt kitisztítója, filmszalagot, mégis ismerős volt, a robbanás után, ez a kis tetű, a nő volt a véletlen és gyenge láncszem, nem cirill betűs volt, ez egy ember, az olajos bőrére. Idézőjelbe is fura dolgok kerültek: az elképzelésük a "hozzáértésről", akit Európa is "nagynak tartott", a honlap "leleplezéseinek", az "éhenkórászok" gyűjtőhelyei, az "elveszett" táskabombák,
A dőlt betűk, az idézőjelek és a pont-pont-pontozások miatt már az első két oldal úgy néz ki, mint egy iskolás fogalmazása, aki azt hiszi, minden ilyen trükközéstől megnyílik a szöveg az olvasó számára és titkokat árul el. Pedig nem, inkább suta lesz tőle. A beszélgetésünk alatt erre is rákérdeztünk: "A dőlt betű nálam a televíziós múltból jön, a hangsúlyt jelenti, talán túlzásba vittem. Vannak dolgok, amik a 600 oldalas regényben jobban mennek, de sok mindent tanulnom kell még, így a párbeszédírást is. A dőlt betű az John Le Carré-s, a pont-pont-pont az Alex Berenson-os. Mindegyik arra figyelmeztet, hogy nem ragadunk le az adott ponton, figyelj olvasó, ezt tovább lehet gondolni!"
A megmentő című könyv egyébként nem tudatosan, de ott veszi fel a fonalat, ahol a tévés pályafutása elég emlékezetesen megtört: az egyik Dossziéban egy állítólagos orosz bérgyilkostól megkérdezte, mennyiért lőné le a magyar miniszterelnököt. Óriási botrány lett belőle, Juszt László Moszkvába utazott és megtalálta a nyilatkozót, akiről kiderült, csak statiszta, amúgy bolti alkalmazott (a botrány hatására távozott az RTL Klub programigazgatója és vezérigazgatója). Az akcióregény főhőse André, a Franciaországban élő magyar bérgyilkos, aki azért nem alvó ügynök még mindig, mert a családját keresi.
Oroszok és bérgyilkos is van tehát a regényben: "Négy évet éltem Moszkvában, beszélek oroszul. Teljesen függetlenül a bérgyilkostörténettől, azt gondolom, mélyebben értem azt a világot. Meggyőződésem, hogy a rendszerváltás utáni Magyarország nem kezeli megfelelően Oroszországot, nyugat fele fordultunk és úgy csinálunk, mintha nem is lenne itt mellettünk. Ránk nem az al-Kaida veszélyes, hanem a velük való kapcsolat, és hogy mi történik ott. Ha nekem erősen mai világot kell írnom, amiben Magyarország sorsa a tét, akkor a gázkérdésről kell szólnia. Az al-kaidás terrorfenyegetés rózsaszín maszlagnak tűnik innen nézve." Következő könyvében pedig a bankárok, az IMF és a pénzügyi machinációk világába vezeti az első kötet főhősét, Andrét.
Frei olyan típusú könyveket szeret olvasni, amik annyira a határán mozognak a hihetőségnek, hogy akár meg is történhetnének. "A strong contemporary worldben játszódik, nagyon igazinak kell lennie, így nem írhatok le hülyeségeket. Például: ha egy mesterlövész 800 méterről lő, akkor meg kell tudnom, mennyit fog esni a golyó, és mi történik, ha más súlyú golyót lő ki. A vége egy magyar gáztárolóban játszódik, amiről szintén mindent tudnom kell, ezekhez kellenek a szakértők". Van rendőr, gázszakértő és családfakutató is.
A történetmesélés és összeesküvés-gyártás mellett Freinek van egy ki nem mondott célja, hogy megmutassa, milyen összefüggésrendszerben élünk itt Magyarországon, milyen szövevényes érdekhálót feszítettek fölénk. "Teljesen bejáratott út, hogy a világot látott news journalist elkezd a való világban játszódó könyveket írni, mert a mondanivalója szétfeszíti azt a négy flekket, amit esetleg a New York Times adna neki, vagy azt az 50 percet, amit a Tv2-től kap. Magyarországon ez le van járatva, mert valaki kipörög a tévéből, majd megírja, milyen volt a tévés élete. Én akcióregényt írtam, nem újabb bőröket akartam lehúzni a hírnevemmel, hanem ezt akarom csinálni."