Csukás Istvánrról soha nem készült még fotó, amin ne mosolygott volna. Kevés emberről lehet elmondani, de a 75 éves íróra nagyon igaz, hogy nélküle Magyarország ma nem lenne ugyanaz a hely. Ő találta ki és írta meg a Mirr-murr, Süsü, a Nagy ho-ho-ho-horgász, Sebaj Tóbiás, Pompom, Gombóc Artúr kalandjait. Kis túlzással a Bibliánál is népszerűbb és olvasottabb. Csukás István szerint azonban mindig magunk elé kell nézni, mert a jövő itt áll előttünk. "És ekkora" – mutat úgy 120 centiméter magasra.

Egy könyvesboltos ismerősöm mesélte, hogy elképesztő mennyiségű könyvet, főleg krimit szokott venni náluk.

Az olvasási mániám miatt van. Hétéves koromban már tudtam olvasni, nem tudom, most miért nem tanulnak meg a gyerekek. Amikor a betűket megismertem, más ember lettem. Nincs nagyobb csoda, mint amikor a fehér lapokon megelevenednek a betűk, és beindul az ember képzeletmozija. Az olvasással mozgatni és csiszolni tudja az ember az agyát. Ma is szemfájdulásig olvasok, pihentet, szórakoztat. Így gyakorlok, ahogy Mozartot például billentyűkkel felfestett gyúródeszkán gyakoroltatta az apja. Valami ilyesmi történik, amikor olvasok. Nem válogatok, de a krimit nagyon szeretem.

Mik a kedvencei?

Kedvenc szerzőimet és könyveimet évente újraolvasom. Tersánszky, Tömörkény, Móricz, Krúdy a kedvenceim. A Kakuk Marcit, az Ábelt szeretem a legjobban, és még mindig tudom, hogy kezdődik a Svejk.

Hogy kezdődik?

"Hát megölték a Ferdinándot – mondta a takarítónő Svejk úrnak, aki évekkel azelőtt búcsút vett a katonaságtól". Változatlanul élvezem ezeket olvasni. A görög színházban is pontosan ismerték a szöveget a nézők, mégis elmentek sokadszorra is ugyanarra a darabra az élményért. Ezért örülök, hogy vannak gyerekek, akik ötödször nézik meg színházban a Süsüt.

Hegedűlni tanult, de végül író lett. Mi miatt döntött így?

Először hegedűlni tanultam, és jó volt, hogy ezzel telt a kamaszkorom, mert kitölti a gyerek lelkét. Késő kamaszkoromban megjelent az első versem, akkor úgy éreztem, el kell szakadnom a zenétől. A zeneakadémia helyett a jogi egyetemre mentem, ami teljes elmebaj volt, nem is jártam sokáig. A zene teljesen átitatja az embert, olyan meg nincs, hogy az ember két- vagy háromféle művész. Vagy festő, vagy költő vagy zeneszerző leszek. Elszakadni soha nem tudtam a zenétől teljesen: Weöres Sándorral a kezdetekben együtt írtunk szöveget Kodály Zoltán zenéire.

Az első verseskötetei alapján két meghatározó sokk érte az életében: az, hogy felköltözött Budapestre, és hogy felnőtt.

A költőnek saját élményei adják az anyagot. A költőnek nem kell sokat tudnia a világról, saját magáról kell minél többet tudnia, ezért lehet valaki fiatalon is zseniális költő, mint például Arthur Rimbaud. Prózát negyvenévesen lehet írni, amikor az ember már valamit tud a világról. Az én két nagy élményem egy volt: a gyerekkorral otthagytam a tájat is. Elszakadtam a tájtól és a gyerekkortól is. Új világba csöppentem, ami egy fiatalember számára óriási. Az első verseskötetem elég gyorsan megjelent, már 20 évesen szerződésem volt a Magvetőnél. Az akkori kiadói politika miatt egy fiatalembernek két-három évente lehetett megjelentetnie könyveket, én meg évente írtam kettőt-hármat.

Hogy került kapcsolatba a gyerekirodalommal?

A gyerekirodalomba már viszonylag ismert fiatal költőként kerültem bele. Ugyanolyan a gyerekirodalom, mint a felnőtt, csak egy kis különbség van: tudni kell, hogy a gyerek lelke, ami végtelen befogadóképességű, mennyit bír el. De ez nem érdekes, a lényeg, hogy a gyerekeknek is irodalmat, világlátást és katarzist kell adni.

Akkor még más megítélése volt a gyerekirodalomnak, óriási példányszámokkal és népszerűséggel járt. Ma kisebb példányszámok vannak, és a könyvek keresik az olvasóikat.

A gyerekkönyvek akkor százezer darab felett jelentek meg, a filmeket millióan látták, manapság alibi kiadások vannak néhány ezer példányszámmal, amik nem jutnak el a gyerekekhez, pedig azért most is kétmillióan vannak. Mindenkinek van egy saját kincsesbányája, a saját gyerekkora. A Keménykalap és krumpliorrba Bagamérit a kisújszállási fagylaltosról mintáztam, így is hívták. Nagy kár, hogy kevesen utaznak vissza a gyerekkoruk emlékeihez. A gyerekkorban hódítjuk meg a világot, és a gyerekévek alatt minden korszakunkban mást tudunk felfogni. Ezért baj, hogy nincs elég könyv a 10 éveseknek, a 13 évesek pedig már végképp nem tudnak mit olvasni. A gyerekek kezét 7-8 éves korukban elengedjük. Pedig ez nem pénz, csak odafigyelés kérdése lenne.

A hatvanas évektől sokszor száműzték a nem támogatott írókat a gyerekirodalomba, mint Nemes-Nagy Ágnest, Kormos Istvánt vagy Weöres Sándort.

Amikor kitört nálunk ez a szörnyűség, amit szocialista realizmusnak neveznek, de valójában propagandairodalom volt, akkor az élő magyar irodalom javát a gyerekirodalomba tessékelték. Hosszú a névsor, Tersánszkytól Mándyn át Nemes Nagy Ágnesig mindenki írt, Illyés Gyula népmesegyűjteményt állított össze. Nem adták ki a könyveiket, gyalázatos kritikákat írtak a műveikről. A cseheknél ez úgy zajlott le, hogy a krimi felé fordultak az írók. Mondanom sem kell, a gyerekek jártak jobban nálunk. Nagyon erős a gyerekirodalmunk, de ma sem kapta meg a méltó helyét.

Önnek voltak összetűzései a kultúrpolitikával?

Nagyon fiatal voltam, és hamar menedéket leltem a Móránál. Valamiből élnem kellett, bent akartam maradni az irodalomban, írással foglalkoztam. Csomó fontos dolog történt, de mivel önmagától elrohadt az a rendszer, ezért nem is kell most felidézni. Nem volt annyi káderük, hogy minden gyerekműsort cenzúrázzanak, ránk kevesebb figyelem jutott, szerencsénk volt, mert viszonylag szabadon írhattunk, nem volt pártos gyerekirodalom. Pedig amúgy egy önálló gondolat nem volt itthon, mindent a Szovjetunióból hoztak. Az egész szörnyűség négy-öt évig tartott, nem évtizedekig. A szörnyű ideológus Révai Miklóshoz képest Aczél György sokkal liberálisabb volt, nyitogattuk külföld felé az ajtót és az ablakot. A művészettel egyik diktátor sem tudott mit kezdeni: festő, zeneszerző, író és költő mindig lesz.