A Balaton legellentmondásosabb szállodája nyílt meg Badacsonyban: kívülről remekül illeszkedik a törölközőárusok és lángosos bódék kelet-európai kavalkádjába, belülről viszont olyan letisztult és ízléses, mintha a Genfi-tó partjára épült volna. Ki a célcsoport, exendékás turisták, akik nem merik nyíltan vállalni, hogy szeretik a letisztult dizájnt?
Vajon eladható az a remek minőségű bor, amit marmonkannában árulnak egy raktáráruházban? Nyilvánvaló, hogy erre, a minőségiáru-kereskedelem alapvetéseit feszegető kérdésre keresi a választ Badacsony új dizájnhotele. Miért lenne különben, hogy a vidék borkultúrájára épülő szálló belső terei izgalmasak, ízlésesek és harmonikusak, miközben az épület kívülről úgy néz ki, mint egy különösen sikeres, ugyanakkor megalomán butikos vidéki kúriája a nyolcvanas években.
Amíg kísérőim határozottan nem taszigáltak az ormótlan homlokzatú és nagy erkélyekkel súlyosbított ház irányába, nem hittem el, hogy valóban ezt az épületet szeretnék dizájnhotelként eladni. A Bonvino ugyanis pompásan illeszkedett a badacsonyi vasútállomás környékének még a boldog kádárizmus idején kialakult, fékezett habzású luxusába.
Egyáltalán nem zavarta meg a dodzsemezőből, butiksorból, bezárt és rohadó betonáruházból, meg egy hagyományőrző jelleggel épített autentikus parasztházból összeálló elegyet. Talán a tulaj nem akarta kortárs épülettel elriasztani a szemközti minigolfpályán sportoló exendékás turistákat? De akkor a bejáraton belül hirtelen miért néz ki minden úgy, mintha valami térkapun keresztül egy középkategóriás, de mégis elegáns svájci butikhotelbe léptünk volna át?
Szerettem volna hosszasabban merengeni az ügyön, de a részletek elterelték a figyelmemet a sci-firől. Az előtér ugyanis egyszerre villantotta fel a hotel belső tereinek minden jellegzetességét, ami amellett, hogy kissé széteső összképet eredményezett, azért határozottan jelezte, hogy innentől valami más kezdődik. A teret a természetes anyagok uralták: vaskos faasztalok, gránit járólap, vonalkódszerűen szeszélyes elrendezésű lambéria. Amibe látszóbeton és rozsdás fémlemezzel (kortán acél) borított részletek keveredtek.
Nem volt nehéz összerakni, hogy a borhotel a borászatok világából emel át motívumokat és anyagokat. Mindez a legtöbb esetben rémisztő eredménnyel járt volna, boroshordót formázó bárpulttal, műszőlőfürtökkel és üvegre csorgatott gyertyával. Itt azonban nem engedtek a primér párhuzamok csábításának. A lobbitól távolodva a keveredő elemek szétváltak, letisztult irányokat jelölve ki.
Világossá vált, hogy a stílus nem a tradicionális, nádtetős pincéket, hanem a bortermelést valóban meghatározó modern gazdaságokat tekinti mintának. Skanzenes stílus helyett inkább az ipari elemek keveredtek a finom luxussal. A mennyezet látszóbeton, a folyosók falait kézzel festett, grafitiszerű folyamatábrák díszítik, amelyek vagy a borkészítés folyamatát, vagy a szőlőtermesztést, vagy éppen a fröccskészítés alapjait ismertetik a szobája felé tartó kedves vendéggel.
A szobák környékén egyedül a régi palackokba rejtett világítás volt modoros, de ezt ellensúlyozták az egyedi tervezésű bútorokkal berendezett szegletek, az étkező felett lógó palacksor izgalmas ritmusa, vagy a dizájn főbb elemein végigvezetett otelló lila szín, amely szőlőfürtmintázatban jelenik meg a szőnyegen, vagy színében tűnik fel a kanapékon.
A szobákat, az oxidatív és reduktív borkészítés metaforájára az egyik szárnyban tradicionális, a másikban modern stílusban rendezték be. A kortárs építészet híveként meglepetés volt, hogy a hagyományőrző vonalat találtam erősebbnek. A kézben tartott falusias jelleg nem megy el skanzenes irányba. A hímzett párnák, a fehérre festett, natúr ágyfej, a fehér túlsúlya tisztaszobás hangulatot kelt, de csak annyira, hogy nem érzem idegennek a laptévét, vagy a szuperkúl stílusban kialakított fürdőszobát.
A hagyományőrző vonalat éppen a szaniterek kialakítása bolondítja meg. Mivel a vécé és a fürdőszoba közt nincs térelválasztó, továbbá hogy mindkét irányba nyílik egy franciaágyas szoba, a lakosztály egyértelműen a hiperliberális elvekkel bíró párok számára készült, akiket nem zavar, ha vécén trónoló partnerüket nézik fürdés közben, vagy szívesen átruccannak a szomszéd párhoz egy őrült estére.
Ehhez képest a modern szobák inkább érdektelenek, az átlagos berendezést konstruktivista vonalú polcoknak és néhány dizájnszéknek kellene trendivé tenni.
A véleményemet végül a wellness-szint rögzítette a pozitív tartományban. A belsőépítészetért felelős Gepetto stúdió itt is az innovációt választotta a hagyománykövetés helyett: bátran szakítottak az uszodák jellemző kék alapszínével, és a környező hegyek gránitjának szürkés árnyalataiban választottak köveket. Ugyanezt a mentalitást képviselte a szauna, amely ívelt, kissé döntött falécekből álló fal mögé került. A fal az asszociációkra nyitott fürdőzőknél a hordók formavilágát idézi fel, de az elem akkor is vállalható, ha valakinek csak a fényeket szép pászmákban a falra vetítő térelválasztónak tűnik.
A Bonvino tulajdonosainak most már csak azt kell elintézniük, hogy a térségben sose legyen strandidő, és a vendégek a falakon belül rekedve azt gondolják, ilyen finom és ízléses hely ez a Balaton.
A hotel belsőépítészei: Elek Márton stúdióvezető, Csap Viktor felelős belsőépítész tervező, Buzogány Ildikó belsőépítész tervező, Piros Panna enteriőr stylist, Klimes Ákos koncepció tervező, Jakócs Dorottya falfestmények, Réczey Zoltán grafikus, Geréby Zsófi lámpa- és textiltervező