Index Vakbarát Hírportál

A kultúra támogatása polgári erény legyen

2011. október 25., kedd 12:55

Majdnem felére csökkentik az állandó szakkollégiumok számát, illetve a kurátorokét a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) új, 2012 januárjától működő rendszerében. L. Simon László, az október 15-én hivatalba lépett új elnök az alap keddi sajtóreggelijén bejelentette: vállalati támogatásokat is ösztönöznének a tervek szerint.

A kulturális alap költségvetése 2012-ben sem csökken, azonban néhány terület, például a filmfinanszírozás kikerül a feladatai közül, hangsúlyozta L. Simon, az NKA Bizottságának új elnöke. Kiemelt támogatás a könyvkiadás marad, de már Márai-program nélkül.

A kulturális alap az eddigi 17 helyett 9 állandó szakkollégiummal, 150 helyett 72 kurátorral működik 2012 januárjától. A kollégiumi struktúráról szerdán tartanak miniszteri értekezletet, a változásokat akkor hajtják végre, ha erről így döntenek.

L. Simon, aki az újonnan létrejövő szakkollégiumok közül elsőként a könyvkiadás kollégiumát emelte ki: alprogramokként a könyvkiadás mellett a tudományos könyvek és folyóiratok, és az e-book támogatását tartja fontosnak. Elhangzott még, hogy 2013-tól alakul át a könyvkiadás támogatási rendszere.

A kulturális fesztiválok kollégiumáról beszélt még az NKA elnöke, ezen belül átlátható, előre tervezhető fesztiválrendszert alakítanának ki. Megemlítette az időszaki periodikákat támogató kollégiumok létrejöttét is.

A filmekkel kapcsolatos költségekben az NKA Mozgókép Kollégiumának megszűnése miatt a filmgyártás támogatása teljesen a Nemzeti Filmalaphoz kerül, de a filmszakmai folyóiratok, a filmes könyvek és a filmszakmai fesztiválok maradnak az NKA támogatási körében, iiletve a vidéki és az artmozikat is segíti még az alap.

"Azt szeretnénk, ha a kultúra támogatása polgári erény lenne" - mondta L. Simon László, aki országgyűlési képviselőként a jövő héten törvénymódosítási javaslatot nyújt be arról, hogy gazdasági társaságok is támogathassák az NKA-t, és ezért társasági adókedvezményt vehessenek igénybe. A Fidesz gazdasági kabinete már támogatta az ötletet.

Rovatok