Az előző esti garázs- és stoner rock bulitól kissé megviselve érkeztem a Bródy Sándor utcába, a Magyar Rádió 22-es stúdiójába. Meg is szeppenek hirtelen: hiszen ez egy többgenerációs, kifejezetten családi rendezvény. A stoner rock után pont mint az a bizonyos majom azon a fránya köszörűkövön, úgy érzem magam.

Valami viszont mégiscsak összeköt az itt egybegyűltekkel, alsó- és felsőtagozatosokkal, túlbuzgó szüleikkel, és örökké gyermeklelkű, de még gyermektelen felnőttekkel: én is piszkosul bírom az Időfutárt, a Kossuth Rádió ifjúsági hangjátéksorozatát. Az esemény apropója, hogy a sorozat a második évadának végéhez ért. Ennek örömére és az izgalmak együttes átélésére, illetve kivesézésére gyűlt össze az a legfeljebb negyven ember, akiket bátran nevezhetünk az Időfutár-rajongók krémjének.

Adott tehát egy haldokló médiaplatform, egy leáldozóban lévő műfaj, a rádiós hangjátéksorozat. A Kossuth Rádió pedig fogja magát, és a Szabó család közel ötvenéves sugárzása után – a befejező epizód 2007. májusában ment le –, leporolja a rádióval közel egyidős műfajjal kapcsolatos ismereteit és az évtizedek alatt felhalmozott tapasztalatait, majd belevág egy elsősorban fiatalokat megszólító, napi 9-13 percben jelentkező fantasy-sorozat elkészítésébe.

Különös élmény az Időrablók fogyasztása. A fél nyolcas műsorsáv kivárására talán manapság már nem vetemedne senki, de az egész műsor szerencsére elérhető online is. A streamnek hála nem okoz gondot, ha esetleg később csatlakoznánk be, egy hétvégi maraton alkalmával akár mind az eddigi 140 részt pótolhatjuk. De miért is hallgatna hangjátékot egy mai tizenéves, amikor úgyis mindenki tévésorozatokat néz? Talán mert könnyebben magával viheti. Talán mert zsebre vágva akár az utcán sétálva, tömegközlekedve is egyszerűen fogyasztható. Talán mert nem is olyan fontos a vizuális élmény, mint amennyire gondolnánk. Talán mert igenis igényünk van a fantáziánk megmozgatásásra, a saját interpretációink kialakítására.

A kérdés már csak az, hogy vajon van-e értelme a médiafogyasztási trendekkel szembe menni, a széllel szembe mp3-at tolni? Kell-e a (tetsz)halottnak az a bizonyos csók? Csókról beszélhetünk egyáltalán, vagy csupán egy bajszos öreg néni jószándékú, valójában mégis inkább ártalmas arconcsípéseiről?

A szmájliktól a szabadkőművesekig

Az Időfutár bőven felér egy Margit-szigeti, fagylaltos randevú tetszőlegesen választott szájra puszijával. Az estéről estére kirajzolódó történet kiindulópontja, hogy a fiatal főszereplőnő, Hanna (Herman Flóra) szüleivel Szegedről Budapestre költözik. Az új környezetbe – lakóközösségbe és iskolába – való beilleszkedés során rövidesen társakra talál, de mindeközben folyamatosan tartja a kapcsolatot legjobb barátnőjével, Zsófival (Nagy Katica) is. És közben feltűnik egy ismeretlen eredetű, régi tárgy is, amelynek idővel kulcsfontosságú szerepe lesz a kalandok kibontakozásában. Az Időfutár tipikus, valószerű karakterekkel és jellegzetes, életszagú helyzetekkel ábrázolja az itt és mostot. Megjelenik többek közt a spirituális érdeklődésű, mellesleg Dead Can Dance-rajongó, ezo-anyuka (Láng Annamária), a családját a munkának alárendelő apa, a pesti bérházak házsártos és bizalmatlan lakóközössége, a tudományuk jellegzetes esendőségeivel felvértezett tanári kar, valamint az ezerarcú, cserfes diáksereg. A cselekmény ráadásul ismerős környezetben, valós helyszíneken bontakozik ki: például a belpesti Mozsár utcában, vagy a budai, fáktól zöldellő Apostol utcában.

És hogy hogyan szólítja meg ifjú célközönségét az Időfutár? Azzal, hogy nemcsak nekik, hanem elsősorban róluk szól.  A stáb koncepciója az volt, hogy „a fiatalok elsőrendű terepe, az internet, mindenképp kerüljön bele” – magyarázta Markovits Ferenc, a közönségtalálkozó egyik moderátora. A dialógusok sokszor webes körülmények közt zajlanak: a szereplők csetelnek, facebookoznak, szkájpolnak, szmájlikat írnak, számokat linkelnek egymásnak, apuka pedig „fellövi YouTube-ra” a videót. A fordulatos, kellően humoros párbeszédek nemcsak hogy viszonylag autentikus diáknyelven íródnak, hanem témáikban is többé-kevésbé aktuális popkulturális jelenségekre reagálnak. Hanna Péterfy Borit énekel, iskolatársai pedig este Hó Marci és a Jetik koncertre mennek, de hivatkoznak például a High School Musicalre, Adele „Rolling in the Deep”-jére, és elgágogják például Lady Gaga „Bad Romance” című dalát is. Pétery Bori egyébként Rogyák Mari tanárnő szerepében feltűnik az Időfutárban, Hó Márton pedig Tövisházi Ambrussal (pl.: Amorf Ördögök, Erik Sumo, újabban Tudósok stb.) rögzített tizenhárom dalt a sorozathoz.

De nemcsak a jelenben mozog otthonosan a stáb. A nem titkoltan időutazós sztori a múltba repít vissza: a történelmi hitelesség kedvéért megjelenik többek közt Martinovics Ignác, Ignaz von Born és Mozart alakja, valamint a szabadkőművesség is. „A történelem írta a második évad nagy részét” – ismerik el a készítők az előadás során.

A 22-es csapdája

A Hó Márton és a Jetik lemezére gyülekezünk a rádió 22-es stúdiójában. Nincs még mindenki készen, a nézőtéren még a későn érkezők mozgólódnak, velünk szemben pedig a stáb fészkelődik, egymás mellett felsorakozva. A program Jónás István, a Rádió vezérigazgatójának köszöntésével indul. Filozofáló és költői kérdéseket feszegető megnyitóját követően végre kezdetét veszi, amire már annyian várnak: a műsor készítői és a szereplők hangját kölcsönző felnőtt és gyermekszínészek veszik át a szót, hogy munkájukról és feladataikról meséljenek. Gimesi Dóra, a cselekmény négy írójának egyike, a valós ihletésű Bujdosónéről (Fullajtár Andrea), könyvtárban és kávéházakban zajló munkafolyamatokról sztorizgat, Kálmán János rendezőasszisztens például a beugró szerepeiről beszél, míg a mellettem ülő Csernus János az adás internetes megjelenéséről, Facebook-jelenlétről, stream- és podcast-lehetőségekről okít. Gönczi Dorka gyártásvezetőről megtudjuk, hogy a szereplőválogatás alatt a mintegy 540 pályázótól zsibongó épületben, a folyosón játszva csendre intette a felbátorodott és harsány gyerekhordát. Dankovics Noémi, a háttérmunkálatokba betekintést nyújtó, napi három percben jelentkező műsoráról, az Időfutár Mozaikról, és az ennek készítésével járó mindennapi rutinról mesél. Liszkai Károly hangmérnök kulisszatitkokat árul el, és bemutatja például, hogyan kölcsönözte egy mikrofonállvány a rejtélyes Sándor (Thuróczy Szabolcs) járógépének hangját.

Az alkotók után a színészek kerülnek sorra, akik a felvételek élményeiről, valamint a szerepükhöz fűződő viszonyukról vallanak. Molnár Piroska, a Nemzet Színésze például arról, hogyan békélt meg az általa alakított nem túl népszerű házinéni szerepével. Nagy Katica a felvételek gyakorisága miatt a benne élő Zsófiról mesél, amely kitüntetett helyet foglal el egyéb alakításaihoz, szinkronmunkáihoz képest. A Felemásszeműt alakító Scherer Péter telefonon jelentkezik be, és cseveg röviden a Hanna nénit megformáló Pogány Judittal, akivel a sorozat elindulása óta még egyszer sem sikerült összefutnia a felvételek helyszínéül szolgáló 13-as stúdióban, holott szerepeik igen erősen összekötik őket.

Jól jelzi az Időfutár – egyelőre kevésbé sikeres – webes jelenlétének kiemelt szerepét, hogy a közönségtalálkozó a facebookos kommente megválaszolásáva folytatódik. Ugyan az Időfutár egyelőre csupán mérsékelt létszámú lájkolói bázissal rendelkezik, a maroknyi különösen aktív felhasználónak köszönhetően mégis élettel és interakciókkal telinek tűnik a Facebook-oldal üzenőfala. A pozitív reakciók és üzenetek felolvasása után, a program zárásaként, a megjelent rajongók adásidő előtt hallgathatják meg a második évad két befejező részét. Levezetés gyanánt a legérdeklődőbbek lehetőséget kapnak kérdéseik feltételére. És végre nem pogácsát majszoló sajtómunkatársak, hanem a náluk milliószor szimpatikusabb gyerekkérdezők teszik fel naiv kérdéseiket. Így ezúttal nem derül ki például, hogy milyen hallgatói statisztikákkal bír az adás, azt ellenben megtudjuk, hogy a hangmérnökök hogyan tettek szert az oroszlánbőgés hangjára.

Az Időfutár a jövőben

A második évad tehát a végéhez ért, a következő részekre viszont még várnunk kell. A következő évad várhatóan valamikor ősszel kezdődik majd, végleges dátumokról viszont még nem tudni. Persze azoknak sem kell kedvenceik nélkül maradniuk, akik úgy érzik, nem bírják ki a többhónapnyi várakozást, hiszen hamarosan megjelenik az Időfutár könyvváltozata is. Az első kötet a májusi könyvhéten debütál majd, a második pedig várhatóan a karácsonyi szezonban kerül majd a boltok polcaira.

Az Időfutár talán legnagyobb erénye, hogy színvonalasan, minőségi teljesítményt befektetve képes megfelelni a média olyan alapvető funkcióinak, mint például az oktatás, a szórakoztatás és a népnevelés. Nemcsak értéket, hanem értékes munkát is közvetít a hallgatója felé. Nem is olyan véletlen tehát, hogy Markovits Ferenc dramaturg így nyilatkozik: „Szívem szerint kötelező olvasmánnyá, kötelező hallgatmánnyá tenném az iskolákban.”  Az általános iskola felső tagozata épp ideális életszakasz lenne Hanna kalandjainak megismerésére.

Utoljára a Vuk volt ennyire jó szereposztásban, amit még néha most is meghallgatok, ha tehetem. De ez a sorozat, ez egyszerűen leírhatatlan! Ilyen hangjáték mellett már a képi világ sem hiányzik egyáltalán” – lelkendezik egy másik rajongó.

A programzáró sütizés alatt mindentudó anyukák és lelkes csemetéik rohamozták meg a szerényen mosolygó gyerekszínészeket, én meg felkapva néhány tökmagos pogácsát, a sorozat főcímdalát félhangosan hümmögve angolosan távozom. Ma este nem lesz rockbuli.