A Ludwig Múzeumban péntek este nyílt meg A meztelen férfi című kiállítás, aminek semmi köze a bécsi tárlathoz, és nemcsak azért, mert plakátján nem pucér focistákkal reklámozza magát.

Pedig milyen szép lett volna, ha Budapestet is elárasztják a pőre péniszek, kart karba öltve tiltakozhatott volna Semjén Zsolt a Magyarországi Szülők Országos Egyesületének lángelméjű elnökével, Szalai Annamária önkezével ragasztotta volna le a Médiatanács matricájával a nemi szerveket, és Bencsik Barnabás igazgató sem úszta volna meg egyetlen hirtelen kirúgással.

De nem, a Ludwig tárlata a linzi LENTOS Kunstmuseummal közösen jött létre, és plakátján Bernhardt Princz a Sebesülés című sorozatában látható fiatal, hosszú hajú fiú van, sajnos gatyában. Érdekes egyébként, hogy Ausztriában két hasonló koncepcióval két hasonló tárlat is létrejött, pedig Simon Kati, a magyar kiállítás egyik kurátora szerint a bécsiek és a linziek tudtak egymás terveiről. Ebből is látszik viszont, hogy változik a trend, már a pucér férfiakra is hatalmas igény van.

Természetesen szigorúan művészi szempontból. A fedetlen pénisz az antik művészet óta csak keresztény mártírokról készült festményeken tűnt fel jó néhány évszázadig, mígnem az 1800-as évek fordulatot hoztak a férfiábrázolásban - hangzott el a sajtónak rendezett bejáráson. Míg azonban a bécsi kiállítás a változás első jeleivel kezd, a linzi-budapesti tárlat csak az 1900-as évektől veszi fel a fonalat.

Van itt kuki Oscar Kokoschkától, Pablo Picassótól, Egon Schielétől, Ferenczy Károlytól és Vaszary Jánostól, de akárhogy is nézzük ezeket a bátor próbálkozásokat, a valódi leplezetlen művészi pornográfiára a hatvanas évekig várni kellett. A szexuális forradalom és a feminizmus erősödésének időszaka hatalmas anyagot termelt ki, és nem mellesleg ezek az évek a legizgalmasabbak a Ludwig tárlatán is.

Richard Avedon fotói az Andy Warhol vezette Factory tagjairól, Annie Leibovitz fotója a magát is műtárggyá varázsoló pop-art művészről, Keith Haringről, na meg a Sylvia Sleigh festménye egy pőre férfiről, aki súlyos brokáttal borított kanapén fekszik tipikusan klasszicista női akt-stílusban.

Érdekes módon a vágy valóban titokzatos tárgyai azonban nem azokon a képeken a legerotikusabbak, ahol teljesen leplezetlen módon feszítenek, hanem azokon, ahol éppen hogy csak sejteni lehet a férfiasságukat. Robert Mapplethorpe háttal ülő modelljén, David LaChappele celebjein, vagy Leni Riefenstahl Olimpia című filmjéből kivágott fotóin.

Bár a budapesti kiállításon 25 magyar, 10 közép-európai és 65 más ország alkotóinak 130 műve került fel a falra, mégis hiányérzete maradhat a nézőnek. Annak ellenére, hogy öt női kurátor válogatta ki az alkotásokat, nem nagyon érződik rajta a feminista kikacsintás, és bár azt mondják, hogy provokatív célzattal hozták létre, valójában inkább nevezhető szemérmesen esztétizáló tárlatnak - és erre igen jó példa, hogy az erekció ábrázolásának megjelenítéséhez már nem voltak elég bátrak.

De erős hiány van például homoerotikából is, ami szinte csak Szabó-Benke Róbert Cunyi Yashi sorozatában jelenik meg, de a durva testmódosításokat és a rituális performance-okat is alig képviseli más Vető Jánoson és Zbigniew Liberán kívül. Utóbbinak a Universal Penis Expander című munkájáért - amin egy erőgép és egy mellé állított, lábszár középig érő péniszű férfi látható - azonban mindenképpen érdemes június 30-ig elmenni a Ludwigba, mert ilyet még az Erotika kiállításon sem láthatunk.