Lisa Abend cikke rögtön azzal indít, hogy Budapesten nem lehet úgy bemenni egy étterembe, - legyen az akármilyen szerény is - hogy ne tessékelnék le rólunk készségesen a kabátunkat. Nagyra értékeli a szívélyes vendégszeretetet, ami a krémes levesekkel és húsos pörköltekkel együtt egy igazi időutazás, mindamellett, hogy érezni, a magyar konyha elmozdult a könnyedebb, lazább ételek és egy modernebb felfogás irányába.

A Modern Magyar Konyha mozgalom úttörőiként Bíró Lajost és Bock Józsefet említi, akik a Bock Bisztróval, egy klubszerű borbárral és egy bravúros étlappal - amin klasszikus magyar és külföldi ízek egyaránt helyet kaptak - megalapoztak egy kisebb hazai gasztronómiai rendszerváltást, amivel a nemzetközi éttermi palettára is felkerülhet Magyarország.

A Michelin-csillagos Onyx-ban többek között a magyar konyha evolúcióját bemutató úgynevezett tasting menüt, vagyis a sok kisebb, szinte kóstoló méretű ételből álló fogást dicsérte, de olyan finom Somlói galuskát is evett, hogy száz százalékban hitelt adott a magyar cukrászat hírnevének.

A Mák Bisztró kapcsán külön kitért a konyhafőnök, Tálas Kata fiatal korára és elképesztő tehetségére; utóbbit a csicsóka-püré körettel tálalt rostélyon sült kagyló után állapította meg.

A tökéletes reklámnak és elismerésnek számító cikk legnagyobb nyertesei a kisebb éttermek. A Pesti Disznót magyar Momofukunak nevezi, és nagyon dicséri a mangalicát, mint alapanyagot, míg a Macesz Huszár kapcsán "a pesti zsidóság gasztrokulturális önfelfedezéséről" ír.