Hogy kerültél a Társas játék második évadába?

Behívtak egy több fordulós castingra. Az utolsó kör után pár nappal felhívtak, hogy enyém a szerep.

Korábban nézted a sorozatot?

Nem, de jókat hallottam és olvastam róla. Mindenki azt mondta, hogy végre van egy normális magyar sorozat. Aztán jött a Terápia, amit már én is néztem, és nagyon tetszett. Emiatt maximális a bizalmam a produkció felé. A stáb remek, a főszereplő, Martinovics Dorina kolleganőm a Nemzeti Színházban, vele is beszélgettem erről és meggyőző volt a forgatókönyv is. Június elején kezdek forgatni. Persze már megkaptam DVD-n a Társas játék első évadát, most nézem.

Nem volt gondod azzal, hogy tévésorozatban szerepelj?

Nem. Ma Magyarországon nehéz a színészeknek, úgyhogy senki ne magyarázzon arról, hogy ki mit vállaljon el. Másrészt, ha ez egy másik sorozat lenne egy másik csatornán, amikbe néha belefutok és elborzadok, akkor biztos határozott nemet mondtam volna. De a HBO egy jó ízlésű csatorna, ez meg egy korrekt sorozat. És örülök, hogy újra forgathatok.

Mit lehet tudni a karakteredről?

Külföldön ugye csak egy évad volt, ez a második már teljesen hazai fejlesztés. Éppen ezért sokat nem árulhatok el a szerepemről, csak annyit, hogy Milánnak hívják és rendesen bekavar majd a dolgokba. Nagyon jó, összetett szerep. Csak dicsérni tudom a forgatókönyvírókat, mert a sztori izgalmas, van benne szerelmi szál is, minden, ami egy jó sorozathoz kell.

Amikor négy éve a Made in Hungária főszerepét eljátszottad, mindenki azt hitte, hogy te leszel a következő Csányi Sándor, a magyar filmek első számú férfisztárja. Nem így lett. Miért?

Hogy én leszek az új Csányi Sándor, azt nem gondoltam. De hogy sokkal többet fogunk ezután forgatni, abban mindannyian bíztunk. Fonyó Gergő rendező kiverekedte, hogy viszonylag ismeretlen, fiatal színészek legyenek a filmjében, pedig erősen lobbiztak azért, hogy ismertebb arcok legyenek a főszereplők. Természetes, hogy a producerek azt nézik, hogy ki mennyi pénzt tud nekik hozni. Pedig például a Színművészetin is számtalan tehetséges fiatal van, akiknek elég lenne egy lehetőség és utána már ők is be tudnák hozni az embereket a moziba. Hamlet mondja, hogy inkább az ismert rosszat tűrjük el, mint hogy fussunk a nem ismert felé. Ez így működik, és nem azt akarom mondani, hogy akik sokat szerepeltek, azok rosszak voltak, csak teret kell adni másoknak is.

Sok castingra behívtak, az első fél óra általában azzal telt, hogy azt fejtegették, hogy milyen szar film a Made in Hungária. Bólogatnom kellett volna biztos, de inkább azt mondtam, hogy életem legjobb melója volt, mert így gondoltam. Nem is kaptam meg egyiket sem. Nagy törés volt, hogy hiába csináltunk egy tök jó filmet, csak az irigyeink lettek többen. Aztán leállt a filmgyártás, most kezd talán újra éledni, aminek nagyon örülök.

Most sincsenek filmes lehetőségeid?

Nem dobunk vissza naponta forgatókönyveket az ügynökömmel. De kaptam olyan telefonokat, hogy lehet, hogy lesz majd ez meg az a film és lehet, hogy benne leszek. Vannak nagyon tehetséges rendezők, akiknek elismerik a filmjeit különböző fesztiválokon, de amatőr szereplőkkel szeretnek forgatni. És ezt látod a kereskedelmi tévékben is, amatőr szereplőkkel készül már szinte minden, ami nagyon súlyos károkat okoz a szakmánknak.

Ez azért két különböző kategória.

Két különböző kategória, igen, de ha valaki olyan nagyon jó rendező, akkor miért nem fog egy színészt, és veri ki belőle azt, amit látni szeretne? Nem vagyunk semmivel sem rosszabbak, mint az amatőr szereplők, sőt! De elfogadom, hogy most ez a trend.

Ki lehet jönni a forgatási gyakorlatból?

Igen, bár én sosem forgattam annyit, hogy igazi gyakorlatom legyen benne. Sajnos az egyetemen rossz emberrel volt filmes kurzusunk. Semmit sem lehetett tanulni belőle. Harmadikos voltam a Színművészetin, amikor megkaptam a Megy a gőzös egyik főszerepét. Borzasztóan szégyelltem magam a film feléig, hogy totál béna vagyok, aztán kezdtem érezni, hogy belejövök. De azok az alapok, amik a filmezéshez kellenek, hiányoztak. Utána viszont nagyon tud hiányozni a forgatás. Olyan, mint a tetkó, egyet varratsz magadnak, aztán többet és többet akarsz.

Pótolhatja ezt a tévés munka, például a műsorvezetés?

Valamilyen szinten igen. Részben ezért is vállaltam el a The Voice vezetését. Folyamatosan kamera előtt lehettem, szoktam a dolgot, már nem görcsöltem olyan kis technikai hülyeségeken, mint például, hogy most nyitva volt kicsit a szám vagy be volt csukva. Ha megnézel egy hollywoodi filmet, abban alig van hiba. Ott a színészek sokkal természetesebbek a kamera előtt. A magyar filmekben ez valahogy nem működik, vagy máshogy. Én is sokszor fogtam a fejem, amikor visszanéztem magam.

Te leszel a The Voice második évadának műsorvezetője?

Nem tudom, ezt a TV2-től kellene megkérdezni.

Utólag mit gondolsz a műsorról és a saját műsorvezetésedről?

A The Voice külföldön egy intelligens és minőségi dolog. Azt gondoltam, hogy a hollandok, akik a licensztulajdonosok, majd odafigyelnek erre itthon is. Azt már mindenki ítélje meg maga, hogy ez hogy sikerült. Szerintem jól. Ami engem illet, dobáltak ezzel meg azzal, volt, aki nagyon bírt, volt, aki utált. Ahhoz képest, hogy korábban nem csináltam ilyet, hogy egyszer csak oda lettem téve több százezer néző elé élő adásban, merem azt mondani, hogy helytálltam. Sokat tanultam belőle.

De akik arc nélkül anyáznak és számon kérnek, nem tudják, hogy a kamera előtt mindig azt mondtam, amit kértek tőlem és úgy, ahogy kérték tőlem. Nem mertem, nem akartam eltérni ettől, nem improvizáltam. Ha hattal több élő adás van, jobban ment volna, úgy éreztem, hogy az utolsó két adásra lazultam le kellőképpen. Voltak pillanatok, amikkel elégedett vagyok és voltak olyanok is, amikor legszívesebben elsüllyedtem volna.

Meglepett, hogy Alföldi Róbert, aki igazgatód a Nemzeti Színházban, igent mondott az X-Faktorra?

Erre nem tudok mit mondani, nem foglalkozom ezzel.

Milyen most a hangulat a Nemzeti Színházban? A közönség az előadások után állva tapsol, sírva búcsúztatják a színészeket. Milyen ezt látni a színpadról?

Furcsa. Nagyon jóleső érzés, hogy az emberek ennyire szerettek ide járni, és sajnálják, hogy nem láthatják ezeket a színészeket többet így együtt. Felfokozott állapotban van mindenki, nem ugyanolyan a taps és a siker most, mint korábban volt. De nekem az a feladatom, hogy az utolsó előadást is ugyanolyan profin csináljam meg, mint az előző ötvenet. Aztán hazamegyek és magamban szépen elengedem. Nem megyek fel előadás után a büfébe, hogy jaj, ennek most vége van. De azzal sincs baj, aki ezt csinálja.

Azért ilyen őrjöngő a siker mostanában, mert nagyon jó volt az előadás, mert hálás a közönség az elmúlt öt évért, vagy mert valamit demonstrálni akarnak?

Ezek összefolynak, mert nyilván tetszett nekik az elmúlt öt év és az adott előadás, és ezt is demonstrálják. De nekem nem dolgom megítélni a nézőket, örülök, hogy jönnek.

Stohl Andás azt mondta nemrég, hogy bele sem akar gondolni abba, hogy tíz szerepe megy a kukába, mert akkor beleőrülne. Te is nagy szerepeket kaptál a Nemzetiben. Milyen elengedni például a Hamletet?

A Három nővér utolsó előadása volt nemrég. Ültünk a takarásban Szatory Dávid kollégámmal, kezünkben egy szál virág, amit kaptunk. Néztünk egymásra, hogy akkor ez a virág maradt ebből és ennyi? Szar érzés volt. De aztán hazamentem és ott volt a nappaliban a plakett, amit ezért az előadásért kaptam, a Pécsi Országos Színházi Találkozó díja a legjobb 30 év alatti színésznek. Mégis borzasztó nehéz volt elengedni, mert jó előadás volt. A Hamletet is nehéz lesz elengedni, kérdés, hogy mit viszek belőle haza, mit tudok más, későbbi előadásokban hasznosítani belőle. De felnőttek vagyunk, el kell fogadni, hogy ennyi volt. Legjobban a csapat fog hiányozni, a kollégák, akikkel együtt álltam a színpadon. Ha valami nagyon fáj, akkor ez.

Azt írták az újságok, hogy kikosaraztad Vidnyászky Attilát, a következő igazgatót.

Ezt írta a Magyar Nemzet online, mert ezt az információt adta nekik a Magyar Teátrumi Társaság titkára. Nem fogom elmesélni, hogy pontosan mi volt a szerződtetési tárgyaláson, mert ennél gerincesebb ember vagyok. De ezután a cikk után bementem Vidnyánszky Attilához, és megkérdeztem, hogy ezt mégis honnan vették. A ferdítésen kívül az háborított fel, hogy ezt az irományt megosztotta néhány gagyi internetes portál, ahol aztán a kommentekben elhordtak mindenfélének. Aztán vártam egy ideig, hátha azok, akiknek ezt köszönhetem, lesznek olyan korrektek, és kijavíttatják a hírt, de persze nem így történt.

A lényeg az, hogy olyan ajánlatot kaptam Attilától, amire nem lehetett igennel válaszolni. Maradjunk annyiban, hogy közös megegyezéssel távozom a színháztól. Az már más kérdés, hogy két órával egy szerződtetési tárgyalás után hogy merészel leírni valaki valamit a megkérdezésem nélkül, ami ráadásul nem is úgy történt. Nincs bennem harag, de ez gáz. Vidnyánszky amúgy jó színházat csinál, ezt sosem vitatta senki, én sem. A körítéssel viszont nem tudok azonosulni. Az pedig, hogy egy európai, demokratikus országban Kerényi Imre milyen kijelentéseket tehet a Nemzeti öt évére és a Színművészeti Egyetemre, felháborít. De el fogok menni megnézni néhány előadást, mert benne lesznek a barátaim, érdekel, hogy mi lesz a sorsuk.

Tudod már, hogy melyik színházban folytatod?

Szabadúszó leszek. Két olyan színház van, nem szeretném megnevezni őket, ahová ha hívnának, a seggemet földhöz verném örömömben, de oda nem hívtak. Más színházakkal voltak tárgyalások, de olyan ajánlatot nem kaptam, amit el tudtam volna fogadni. Sosem voltam smúzolós alkat, lehet, hogy ez a baj. Most forgatom a Társas játékot, aztán fél év múlva négyen-öten összeállunk, főnök és igazgató nélkül, közösen csináluk valamit, ami több budapesti színpadon is látható lesz. De simán kimennék egy nyugat-európai országba dolgozni valami mást. Talán jobb lenne, mint itthon ülni és nézni, ahogy a nem létező jobboldali színház dobálja a nem létező baloldalit, és fordítva. Szerintem csak jó meg rossz színház létezik. De színész vagyok és amíg itt vannak lehetőségeim, addig ezt csinálom.