Index Vakbarát Hírportál

Három igazgatót is kirúgtak az egri várból

2013. augusztus 23., péntek 10:09

A Népszabadság úgy tudja, hogy júliusban három volt igazgatónak is távoznia kellett az egri Dobó István Vármúzeumból. Az egri alpolgármester szerint túl sok tudományos munkatárs dolgozik a várban.

Július elsején megszűnt a munkaviszonya Rémiás Tibor igazgatónak, akit tavaly júniusban kértek fel arra, hogy vállalja el az egri Dobó István Vármúzeum vezetését. Vele együtt távoznia kellett a múzeum két korábbi igazgatójának is - írja a Népszabadság.

A lap úgy tudja, hogy vannak olyanok, akik szerint tisztogatás történt, mások úgy vélik, hogy szemléletváltás történik, a nagy múltú múzeumban a tudományos munka helyett a turizmus kerülhet előtérbe. "Csak nehogy vurstli legyen a várból!" - aggodalmaskodott egy dolgozó a lapnak.

A kormányváltás után egy évvel lemondott az intézmény akkori vezetője, Veres Gábor, aki azzal indokolta távozását a múzeum éléről, hogy "elfogyott körülötte a levegő". Veres azonban munkatársként továbbra is az intézményben maradt. Utána majdnem egy évig megbízott igazgatók vezették a múzeumot, majd a megye vezetése felkérte a Herman Ottó Múzeum főosztályvezetőjét, Rémiás Tibort, hogy pályázza meg a posztot, amit el is nyert.

Fél évvel később neki is mennie kellett, az igazgató munkaügyi bírósághoz fordult, de a per előtt megegyzést ajánlott számára a fenntartó városi önkormányzat. Eszerint többmilliós kártérítést kaphat és a város közleményt ad ki, melyben leszögezik, hogy Rémiás múzeumi tevékenységével kapcsolatban nem merült fel kifogás.

A volt igazgató munkaviszonya július elsején szűnt meg, azonban nem egyedül kellett távoznia. Megkapta az elbocsátásról szóló levelet Veres Gábor és Nemesné Kiss Tímea is, aki megbízott igazgatóként néhány hónapig irányította a múzeumot. A Népszabadság információi szerint velük együtt távoznia kellett a restaurátorok vezetőjének és egy régésznek is.

A lapnak Rázsi Botond kultúráért felelős alpolgármester a sorozatkirúgásokkal kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az utóbbi években csökkent a vár látogatottsága, és szerinte túl sok tudományos munkatárs dolgozik a várban, ezért a turisztikai célok nem érvényesülnek. A vár azonban nemcsak történelmi épületegyüttes, hanem itt működik a vármúzeum, európai jelentőségű képtára van, több gyűjteményt kezelnek és a lap szerint színvonalas kutatómunka folyik benne.

Habis László egri polgármester szerint nem kirúgásokról van szó, hiszen minden érintett közös megegyezéssel távozik. A vármúzeum szervezeti átalakításának pedig csak az egyik oka a látogatói szám csökkenése, a másik az épületegyüttes állapota. Nemrégiben írták alá a másfél milliárdos rekonstrukció elkezdéséhez szükséges támogatási szerződést, amelyhez a város 217 milliós önerőt biztosít.

A vármúzeumot jelenleg megbízott vezetőként Berecz Mátyás irányítja, a lapnak azonban nem sikerült elérnie őt.

Rovatok