Index Vakbarát Hírportál

Balázs Péter is pályázik a Vígszínházra

2013. augusztus 27., kedd 14:15 | aznap frissítve

A Fővárosi Önkormányzat sajtósa az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy két pályázat érkezett a Vígszínház, és négy a Budapesti Operettszínház vezetésére a hétfői határidőig. A munkakörök betöltéséről a szakmai bizottságok véleményét is mérlegelve a Fővárosi Közgyűlés dönt a benyújtást követő 60 napon belül.

A Fővárosi Önkormányzat kérdésünkre azonban nem közölte, hogy kik nyújtottak be pályázatot. A jelenlegi igazgatók – Eszenyi Enikő és Kerényi Miklós Gábor – korábban jelezték, hogy mindketten megpályázzák újra jelenlegi posztjukat. Az EMMI-től egyelőre nem sikerült megtudnunk, hogy kik vesznek részt a pályázatokat elbíráló szakmai bizottságokban.

Az MTI értesülése szerint ugyanakkor a Vígszínház vezetésére Balázs Péter, az Operettszínházéra pedig Bozsó József, Nagy Viktor és Tokody Ilona pályázott. Balázs Péter, a Szolnoki Szigligeti Színház jelenlegi igazgatója megerősítette az MTI-nek, hogy beadta pályázatát.

Eszenyi Enikő azzal kapcsolatban, hogy beigazolódtak a korábbi pletykák arról, hogy Balázs Péter is pályázik a színház vezetésére az Indexnek úgy nyilatkozott, hogy „természetesen mindenkinek joga van pályázni, de őszintén remélem, hogy azok, akik döntést hoznak a színházi kultúra érdekeit figyelembe hozva hoznak majd lelkiismereti döntést. A magam részéről bizakodó vagyok, a társulat erős és támogató, mindannyian mellettem állnak”.

A Vígszínház igazgatója arra a kérdésünkre, hogy nyilvánosságra hozza-e a pályázatát, úgy felelt, hogy „hamarosan mindenki elolvashatja a pályázatomat. Egy teljesen átfogó, művészeti-gazdasági stratégiát fogalmaztam meg, arról, hogy hogyan képzelem el a Vígszínház elkövetkezendő öt évét. Kétszáz oldalas, úgyhogy nehéz lenne röviden összefoglalni minden lényeges pontját, röviden annyit tudok mondani, hogy a megkezdett utat szeretném folytatni. A pályázatomnak ugyanaz a címe, mint az öt évvel ezelőttinek: Nyitott színház – Hagyomány és továbbgondolás”.

Egyelőre Eszenyi Enikő sem tudja, hogy kik fogják elbírálni a pályázatokat, mint mondta, „hivatalosan nem tájékoztattak a bíráló bizottság tagjairól”.

60 nap múlva döntenek

A Vígszínház és a Budapesti Operettszínház vezetésére július 26-án írta ki a pályázatot a Fővárosi Önkormányzat, miután a jelenlegi vezetők mandátuma 2014 januárjában lejár. Az előadóművészeti törvény értelmében fél évvel a jelenlegi vezetői megbízatás lejárta előtt kell az állásokra pályázatot kiírni.

A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő megbízása 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon közzétett kiírás szerint a kiemelt minősítésű előadóművészeti szervezetként nyilvántartásba vett egytagozatos prózai színház ügyvezető igazgatói munkakörének betöltésével járó feladatok között van a színház művészeti programjának és gazdasági-üzemeltetési programjának kidolgozása és megvalósítása, valamint szervezeti, vezetési, működési feltételeinek megvalósítása.

A pályázat feltételei között van évente legalább 300 előadás megtartása, saját társulattal legalább évi két bemutató létrehozása. A megtartott előadások legalább 75 százalékának a színház saját produkciójának kell lennie, és – valamennyi játszóhelyet figyelembe véve – átlagosan legalább 70 százalékos látogatottsággal kell működnie.

A Budapesti Operettszínház főigazgatója, Kerényi Miklós Gábor megbízása szintén 2014. január 31-én jár le. A kormany.hu honlapon megjelent kiírás szerint a posztra pályázónak a nemzeti minősítés megtartása érdekében évente legalább 450 előadás megtartásáról kell gondoskodnia, 300 ezres fizetőnézőszám elérése mellett. A klasszikus nemzeti operettrepertoár rendszeres bemutatásával párhuzamosan a kortárs magyar zenemű-irodalom fejlesztését is elő kell mozdítania.

A pályázati feltételek között szerepel, hogy évadonként legalább egy új magyar zenés mű, és saját vagy koprodukcióban készülő opera bemutatóját kell megtartani az Operettszínházban. Elvárják, hogy a produkciót legalább 15 előadáson műsoron tartsa a színház. Szezononként legalább két, különböző fiatal korosztálynak szóló produkció létrehozása is a feltételek között szerepel. Az új főigazgató vezetésével a Budapesti Operettszínháznak évadonként legalább egy sajátos karakterű országos vagy nemzetközi jelentőségű előadóművészeti fesztivált kell szerveznie.

A kiírt vezetői munkajogviszony 2014. február 1-jétől 2019. január 31-ig tart. A pályázatokat az anyag benyújtását követő hatvanadik napig kell elbírálni.

Rovatok