Index Vakbarát Hírportál

A metróba költöznek Robert Capa képei

2013. szeptember 13., péntek 17:16

Rendhagyó, föld alatti kiállítással emlékeznek a Budapesten született világhírű fotós születésének századik évfordulójára.

Október 22-én ünnepelné századik születésnapját a Friedmann Endre Ernő néven született Robert Capa. A centenáriumot – amely az egyetemes fotóművészet egyik legkiemelkedőbb eseménye – az UNESCO ajánlására az egész világon megtartják. A századik évforduló alkalmából a Magyar Nemzeti Múzeum és a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület szeptember 18-ától közös kiállításon mutatja be a fotós életművének legkiemelkedőbb alkotásait. A "Robert Capa 20. százada" című tárlatot kíséri majd a Metró Galéria programja, melynek célja, hogy a budapesti utazóközönség százezreihez is közelebb hozza a páratlan életművet.

A rendhagyó kiállítást ma nyitották meg a hármas metró Határ úti állomásán és november 10-ig lehet megtekinteni a kettes és hármas metró szerelvényein.

Egy barát szemével

A Popular Photography című folyóirat a fényképész tragikus halálára emlékezve válogatást közölt Capa munkáiból. Ezek kapcsán a fotóst haditudósítóként is kísérő író, John Steinbeck így írt társáról:

„Capa pontosan tudta, mit kell keresnie, és ha megtalálta, mit tegyen vele. Tudta például, hogy a háborút képtelenség lefényképezni, mivel az javarészt érzelem…[…]. Capa fényképezni tudta az indulatokat, a vidámságot, a szív gyilkos fájdalmát. Még a gondolatokat is. Egy világot tudott ábrázolni, és ez a világ Capa világa volt.”

Nem ez az első metrókiállítás, korábban volt már József Attila, Kodály, Zoltán, Bartók Béla, Radnóti Miklós életútját, valamint a Nyugat történetét bemutató kiállítás is. Továbbá a szerelvényeken találkozhattunk már a kortárs képzőművészet és költészet egy-egy remekművével, illetve a sokat vitatott, holokausztról szóló Maus-képregénnyel, a Raoul Wallenberg Emlékévben pedig az embermentők előtt tisztelgő kiállítással is. A kulturális üzenetek így naponta több százezer emberhez juthattak el. A szervezők reményei szerint olyanokhoz is, akik egyébként nem nagyon olvastak verseket, vagy nem ismerik Bartók vagy Kodály munkásságát.

A Metró Galéria tablóit napi 1,2 millió utas közül legalább 7-800 ezer ember láthatja. Nem lehet kijelenteni, hogy ezek mindegyike elmélyülten tanulmányozza is azokat, a becslések szerint azonban 2-300 ezer ember jó eséllyel elmerül a látottakban. Töredékük talán tudatosan keresi is az adott téma többi tablóját. "A Metró Galéria tizenöt éve alatt Budapest kulturális brandjének része lett. Más európai városokban nincs ehhez hasonló, tömegeket elérő kulturális szolgáltatás" – vallják a szervezők.

Rovatok