Index Vakbarát Hírportál

A Kárpátia nem kapja meg a 400 ezret

2013. szeptember 20., péntek 11:03

A centralizáció jegyében az Nemzeti Kulturális Alaphoz került a szerzői jogdíjak egy része. Most félmilliárdot osztott szét a művészek között, írta a Magyar Narancs csütörtökön. Az NKA a hivatalos listát is közzé tette azokról a költőkről és zenészekről, akik állami támogatásban részesültek. A listán szerepelt többek között Bródy János, Lovasi András és Csukás István is, nagy visszhangot váltott ki azonban az, hogy az Exkluzív Music Kiadó Általános Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. is kapott 400 ezer forintot „a Kárpátia zenekar legújabb lemezének megjelentetésére”.

A hírre Erdős Virág költő-drámaíró nyílt levélben mondott le a neki megítélt 400 ezer forintról, elítélve „a homofób, rasszista, irredenta és holokauszt-tagadó nézeteiről elhíresült” Kárpátia zenekart.

A Kárpátia frontembere, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatával kitüntetettt Petrás János azonban helyreigazítási kérelemben jelezte a Magyar Narancsnak: a megnyert 400 ezer forint nem a Kárpátiát, hanem a lemezkiadó céget illeti, a zenekar pedig nem is tudná lehívni a szeptember 16-án megítélt támogatást, hiszen A száműzött című albumuk már augusztus 18-án megjelent.

Tisztelt narancs.hu Szerkesztősége!

Portálukon megjelent Állami támogatás a Kárpátiának c. cikkük súlyos ferdítéseket és csúsztatásokat tartalmaz. Zenekarunk semmiféle állami pályázaton nem vett részt, így azon nem is nyerhetett. Ebből következően a címben megjelent állami támogatásban nem is részesülhettünk.

Valóban igaz, hogy kiadónk, az Exkluzív Music Kiadó Kft. pályázatot nyújtott be legújabb, augusztus 18-án megjelent A száműzött című albumunk kiadására. Albumunk viszont a döntés kihirdetése előtt elkészült, így annak borítóján a kötelezően előírt „Támogatta a Nemzeti Kulturális Alap” felirat értelemszerűen nem szerepelhet.

Kiadónk (aki egyébként azonos például Varga Miklós vagy Szűcs Judith kiadójával is) a nyertes pályázatáról szóló értesítést csupán szeptember 16-án kapta kézhez, és mivel konkrét projektről (A száműzött című album megjelentetése) szól a pályázat, így a megítélt összeg lehívására már nincs is lehetősége.

A Kárpátia zenekar azonban egy esetlegesen lehívható összegből sem részesülhetett volna, mivel az a kiadót illeti meg.

Kérem fenti helyreigazítási kérelem közlését. Ennek elmaradása esetén kénytelenek leszünk az ügyet jogi útra terelni.

Üdvözlettel

Petrás János, a Kárpátia zenekar vezetője

Rovatok