Hányszor látta A nagy füzetet? Mennyire elégedett a filmmel?

Karlovy Varyban láttam egyszer, azóta nem. (Szász János filmje a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon fődíjat, Kristály Glóbuszt nyert. – M.D.) Nem vagyok az a típus, aki nagyon vágyik arra, hogy mindennap visszanézze magát. Nem is elemezgetem magam, a film általában főleg a rendező dolga. Megnéztem, tetszett, ellenőriztem a munkámat benne, nem találtam különösebb hibát, ennyi. Van olyan film, amit megnézek többször, de nem azt, amiben én játszom.

Hogyan készült A nagy füzetre?

Ismertem és szerettem a film alapjául szolgáló Agota Kristof-regényt, de ezen túl semmilyen különösebb felkészülést nem igényelt.

Filmbeli partnerei, a Gyémánt ikrek nem gyerekszínészek, ez volt az első szerepük. Ráadásul a szerep szerint önnek fizikailag és lelkileg is bántania kellett őket. Hogyan tudta segíteni a munkájukat?

Hála a jó Istennek, hogy nem gyerekszínészek! A rendező olyan helyzetekbe hozta őket, hogy úgy tudjanak reagálni, ahogy azt a film megkívánja. A gyerekszínészek persze föl tudnak idézni, el tudnak játszani valamit, de az általában olyan hamiskás. Ha viszont egy érzékeny gyereket olyan helyzetbe hoznak megközelítőleg, ami aztán a filmben látszik, akkor ő reagál, és csak egyféleképpen reagálhat, mert meg van neki adva az út.

Akkor a forgatási szünetekben sem lehetett őket kibillenteni ebből.

Ha én kibújva a jelenetből azt mondom nekik, hogy „jaj, ugye nem fájt, jaj, ugye tudod, hogy én nem ilyen vagyok”, akkor a következő jelenetben már elnevetik magukat. És az nagyon nagy baj.

Van a filmben egy jelenet, amikor az ikrek elhatározzák, hogy nem esznek, a nagymama pedig azzal kínozza őket, hogy sült csirkét eszik előttük. A moziban ez volt az a pont, ahol sokan felszisszentek, hogy ezt már nem kéne szegény fiúkkal megtenni. Tudta, hogy ez emlékezetes rész lesz?

Forgatás közben az ember nem gondol ilyesmikre. Arra gondoltam, hogy úristen, hány felvétel lesz még, hány csirkét kell még megennem? Felvették ilyen optikával, olyan optikával, ilyen oldalról, olyan oldalról, és mindig ugyanúgy kellett ennem. Színpadon lehet imitálni az evést, de filmen nem. 4-5 csirke volt előkészítve, ezt nem lehetett megúszni. Egy jó darabig nem is tudtam grillcsirkére nézni.

Játszott nagyszerű filmekben, mint a Taxidermia vagy a Dolina, de szerepelt gyengébb vígjátékokban is. Forgatás közben sejt valamit a végeredményből?

Már akkor tudja az ember, amikor megismeri a rendezőt és a forgatókönyvet. Körülbelül lehet tudni, hogy mi lesz. De természetesen az ember valami miatt elvállal olyat is, amit nem érez annyira közel magához. Ha már engem kért fel a rendező, akkor miért ne adjam meg neki, vagy tetszik a téma, vagy egy vidám filmnél az is elég lehet, hogy ezen nevetni fognak az emberek.

Mintha újra felfedezték volna a filmesek néhány éve. Akármilyen helyzetben is volt a filmgyártás, önnek minden évben jutott egy-két filmszerep.

Igen, én is utánagondoltam, hogy bizony nagyon sok filmben benne voltam. Nyilván olyan lett a figurám, a fizikumom, amire írtak szerepeket. Színpadon meg lehet változtatni valakit úgy, hogy illúziókeltő legyen a közönség számára, de filmen nem lehet. Éppen hiány volt ebből az alkatból valószínűleg. Annyi évig nem filmeztem, Kaposvárott nagyon le voltunk terhelve a színházban, és onnan feljönni forgatni Pestre nem is volt megoldható. Ha az ember Pesten van, akár egy délutánra is elvihetik egy felvételre. Úgyhogy most azt hiszem, hogy egyszerűen csak bepótlódnak ezek a kimaradt évek.

Tévésorozatot is forgat, a Munkaügyeket. Könnyen igent mondott erre a felkérésre?

Fogalmam sem volt, hogy ez egy tévésorozat lesz. De miután megláttam Márton István nevét, aki a rendező és megtudtam, hogy milyen kollégák játszanak benne, teljesen világos volt, hogy el kell vállalnom. Azt sem bántam meg, hogy több évados dolog lett belőle, bár minden nyáron nagyon nehéz, mert egy évadnyi részt leforgatni majdnem ötven napba telik, így nem jut idő nyaralásra. De olyan kollégák között vagyok, akikkel nyaralni is szívesen elmennék. És ahogy mentek az évadok, egyre jobban éreztük, hogy szeretik, nekem a csarnokban az őr például úgy köszönt, hogy „Csókolom Elvirácska!”. Éreztem, hogy ez valami siker, hiszen még a vörös paróka nélkül is felismert. Megküzdünk azért, hogy mulatságos legyen, de mégse olyan olcsó fajta mulatságosság. Számomra komoly és mérvadó emberek is azt mondják, hogy látták, végignézték, a kollégák meg irigyek, mindenki szívesen szerepelne ebben.

Elvira karakterébe, megjelenésébe mennyire volt beleszólása?

Abszolút, ez teljesen rám volt bízva. Valahogy evidens volt, hogy Elvira vörös hajú. A ruhafelelősök nagyon sokat segítettek, hogy minél több tarkaság kerüljön rám. Civilben a nyolcvan százalékát nem venném fel azoknak a cuccoknak, amikbe Elvirát öltöztetjük, de Elvira, hála Istennek, nem én vagyok.

Elvira szenvedélyes dohányos, és erősen vonzódik a fiatalabb férfiakhoz is.

Ez a legnehezebb része számomra, mert nem dohányzom, és amikor kell, utána percekig rosszul vagyok. És hogy mondjam? Nem gyengéim a fiatal férfiak. De ez a karakter mulatságos része, és nagyszerű fiatal kollégám vannak. Mucsi Zolival meg akár össze is boronálhatnának bennünket Elvira és János idézőjeles szerelme alapján.

A Nemzeti Színházból a Tháliába szerződött pedig a Nemzeti új igazgatója, Vidnyánszky Attila marasztalta. Miért döntött a távozás mellett?

Nagyon diplomatikus leszek, ahogy eddig is az voltam, amikor erről kérdeztek. Aki arra kíváncsi, hogy miért jöttem el, elégedjen meg azzal, hogy eljöttem, és gondoljon, amit akar arról, hogy miért jöttem el. Már ha nem elég neki az a tény, hogy maradhattam volna, de eljöttem. Ha ez önmagában nem jelent semmit, nem tudom bővebben elmondani.

Azért Csáki Judit Alföldi színházáról szóló könyvében, diplomatikusan ugyan, de kicsit többet mondott. Azt, hogy az a fajta színházeszmény, ami az új igazgató pályázatából kirajzolódott, távol áll öntől. Milyen ez színház?

Nézze meg a műsortervet! Erre a fajta színházra, ami kirajzolódik a műsortervből vagy magából az igazgatói pályázatból, sem mint néző, sem mint színész nem vagyok nyitott.

Pedig legendás a nyitottsága, hiszen ha nem játszik, akkor nézőként tölti majdnem minden estéjét színházban.

Pont erre a fajta színházra mégsem vagyok nyitott. De például musicalben nagyon szívesen játszom. Arra rávenni viszont, hogy végignézzek egy musicalt, nagyon nehezen lehetne. Arra mint néző nem vagyok nyitott, de mint színész igen, mert jó benne játszani.

Alföldi Róbert nagyon szépen beszél önről ebben a könyvben. Azt mondja, hogy amolyan titkos tanácsadója volt, akinek minden fontos döntés előtt kikérte a véleményét.

Egy kicsit éreztem ezt. Nem ültünk be az irodájába, nem volt ennek semmilyen hivatalos formája, csak behúzódtunk egy folyosósarokba, vagy kimentünk az erkélyre, amikor éreztem a tekintetén, hogy akar valamit mondani, hogy szeretne felvetni egy problémát. És miután a köztünk lévő korkülönbség miatt bőven lehetne a fiam, egy kicsit anyáskodhattam fölötte. Volt egy ilyen hallgatólagos, „megkérdezem anyukámat” jellege a dolognak.

Megfogadta a tanácsait?

Volt, amikor megfogadta, és volt, amikor nem. Láttam, hogy átgondolja, és amikor másként döntött, akkor meg én gondoltam át, hogy mennyire volt igazam.

Több nemzetis színész említette, hogy milyen nehéz volt a színház körüli botrányok miatt dolgozni. Az évadok mégis egyre jobbak lettek, az elsőt alig lehet összevetni az utolsóval.

Én keveset törődtem ezekkel a támadásokkal. Mit tehettünk volna? Vegyünk mellvértet, és álljuk a támadásokat, vagy menjünk be próbálni? Én mindig az utóbbit választottam, tíztől kettőig próba van, utána este hattól készülődés az előadásra, a kettő között lehet beszélgetni a dologról, de nem kell kimenni és visszaverni a támadásokat. Ha elkezd dolgozni egy egymásnak való csoport, akik ha nem is mindig gondolnak egyet, de ezt meg tudják beszélni, és sok tehetség van közöttük, abból óhatatlanul egyre jobb és érettebb dolgok születnek.

Melyik nemzetis szerepét sajnálja a legjobban? Melyik hiányzik leginkább?

Hiányzik az Esterházy-darab, az Én vagyok a Te. Azért, mert úgy érzem, hogy nem játszottam ki, hogy még volt benne felfedeznivaló. De ezen kívül is egy csomó nagyon kedves emlékem van a Nemzetiből, Jordán Tamás és Alföldi Róbert idejéből is.

Milyen szerepek várják a Tháliában?

Az első egy Marc Camoletti-vígjáték, amit játszottak már Leszállás Párizsban címmel, és úgy tudom, hogy film is készült belőle Boeing, Boeing címmel. Ez egy jófajta, pontosan megírt bulvárdarab, remek szerepek vannak benne, és a közönség bizony szereti ezeket a helyzetkomikumra épülő bohózatokat. Itt is olyan kollégákkal vagyok együtt, akiket ismerek, akikkel már játszottam együtt, a rendezőt, Réthly Attilát is ismertem már, de most dolgozunk először együtt. A következő bemutatóm az új Bereményi-darabban, a Kincsem, avagy a csodakancában lenne, de most olvastam, hogy film is készül belőle, nem tudom, hogy lesz-e így is színpadon. Elvileg ebben játszanám az angol tréner feleségét. A harmadik majd az évad végén Molnár Ferenc Liliomja lesz, amiben most már koromnak megfelelően a Hollunder néni szerepe vár rám. Csak két jelenet, de nagyon fontos epizódok. Soha nem volt számomra kis szerep, mindig úgy gondoltam, hogy én vagyok ott és kész.

A bemutatókról kevesebb szó esik mostanában, arról sokkal több, hogy Eszenyi Enikő vagy Balázs Péter kapja-e a Vígszínházat, vagy hogy a Színikritikusok Céhe bejelentette, hogy idén már nem jelölnek színházi szakembereket állami kitüntetésre, mert az elmúlt három évben egyetlen jelölésüket sem fogadták el azok, akik a díjakról határoztak. Kell-e az ilyen ügyekben megszólalni a színészeknek?

Egy idő után meg kell. Nem mindig és nem sokat, mert akkor komolytalanná válik, de szerintem meg kell, még erősebben, mint ahogy most teszik.

Jóban van Kulka Jánossal. Ő nagyon határozottan felszólal ilyen ügyekben. Szoktak erről beszélgetni?

Igen, barátok vagyunk. Ő férfiszínész, és egy férfi igenis másképp álljon ki. Én nem vagyok egy amazontípus, de egy férfinak kell, hogy legyen kiállása. János nagyon határozottan járja ezt az utat, és többnyire igazat kell adjak neki. Bírja a gyűrődést.

Szinte minden előadást látott. Melyik az a három a most futók közül, amit ön szerint mindenkinek látnia kellene?

A Katonából A nép ellenségét, aztán nagyon szerettem a Tótékat az Örkényben és a Jóembert keresünk-et a Vígszínházban.