Okos dolog bentlakásos luxus-főzőiskolát alapítani egy kétszáz fős faluban, a Somogy közepén? Egy olyan helyen, ahol már a kocsma is bezárt, mert nem járt oda senki, és a helyiek magukra sem főznek. Budapest egyik gasztronagyasszonya és az ex-TV2-vezérigazgató szerint igen, és a helyet is felkarolásra érdemes, reményteli falunak látják.
Mi keresek én itt?
Gondolkodhatnék akár ezen is, miközben úttalan utakon, gyerekméretű kátyúkat kerülgetve, kisebb eltévedés és nagyobb kerülő után eljutok a Somogy megyei Polányba. És a válasz látszólag egyszerű: a Kossuth Lajos utcát keresem a Kossuth Lajos utcák országában. És abban egy nemrég felújított múlt századi kúriát.
Az utak szélén mindenhol közmunkások dolgoznak, vagy inkább pihennek a sunyi kora őszi napsütésben, én jó érzékkel mégis rossz embert választok, hogy útbaigazítson. Jobbra kérdezek, balról, a közmunkásoktól jön a válasz: „Nem beszél magyarul, német. Mit keres?”
Mit keresek én? Mit keres itt egy német? – gondolkozom el ismét egy pillanatra. De aztán irányba teszem a kocsit, és nem sokkal azután, hogy a kaszát eldobó munkáscsapat kitolja a kocsit a sárból, már célba is érek.
A falu közepén álló Békeffy-kúria, vagyis most már Babérliget nagyjából attól a perctől ragad magával, hogy átlépem a vaskaput. Jobbra indulok, mert arról hallok hangokat, de csak egy villákból, merőkanálból és evőkanalakból eszkábált szélcsengő vert át. Nem baj, legalább megtaláltam a szőlőt meg a gyümölcsöst, és a levendulabokrokat kerülgetve a medencét, a szökőkutat, meg a virágos hátsó kertet is.
Egyszerre bújik elő belőlem a kényelmes luxusra kiéhezett egyetemista, meg a gazdag hercegről álmodozó ötéves kislány, és már látom is magamat, ahogyan hetekig csak a kandallós könyvtárszoba meg a medence között ingázom. De arra is nagy a kísértés, hogy leragadjak a bejárat melletti hintánál.
Majdnem azóta lóg azon a fán, amióta Végvári Bori és férje, a korábbi TV2-vezérigazgató, Kereszty Gábor nyolc éve megvették a birtokot. Akkor a szőlő helyén még búzamező volt, és Bori nem túl gyakori romantikus-békés perceiben szerette nézni, ahogy a kalászokat fújja a szél. Igaz, hogy a vetésforgó miatt ritkán jött a búzalátvány, és a pár évvel ezelőtti szőlőtelepítések óta már egyáltalán nincs, a hinta maradt, és a szélcsengővel együtt tovább fújja a szél.
Amikor a vendéglátásban jártas páros – az egykori Papagino és a Vörös és Fehér, illetve a még működő Aranyszarvas és a Két Szerecsen tulajdonos-vezetői – elkezdtek maguknak vidéki kastélyt keresni, még a Káli-medencében nézelődtek. De a Balaton-felvidékből valahogy mégis Dél-Dunántúl lett, az azonnal költözhetőnek megálmodott épület helyett pedig lerobbant ház és a sok hektárnyi föld – ez volt a Békeffy-kúria.
Kereszty rögtön alkudni kezdett rá, habár a feleségével veszekedtek rajta egy ideig. Bori ugyanis csak azután lett szerelmes az épületbe, hogy szakadó esőben, esernyővel a kezében mászott át a kapun. Megvették, habár a feleség már akkor tudta, hogy egyszer a nyakába szakad a rengeteg munka az átépítéssel, felújítással.
A romos épület funkciója az első pár évben folyamatosan változott, volt színházi próbaterem, gyerektábor és családi fészek. De töltöttek ott hétvégéket a család barátai is. Kereszty főzni tanította őket, együtt ettek és boroztak, így valószínűleg már akkor körvonalazódott a főzőiskola ötlete. Végvári indonéz importbútorokkal foglalkozó boltja éppen akkor zárt be, úgyhogy volt miből berendezni a házat. Három év után viszont már nem lehetett halogatni a felújítást.
„Soha életünkben nem pályáztunk semmire, de két héten belül jött egy lehetőség. Innentől kezdve beindultak a csodák.” A vendéglátás, panziózás önmagában kevés lett volna a győzelemhez, de a gasztrománia sok átevett vidéki hétvége után adta magát. „Mindig is szenvedélyesen kerestük Magyarországon azokat az embereket, akik csúcsminőségű gasztronómiával foglalkoznak”. De tanultak vendéglátós barátaik hibáiból is: nem akartak folyamatos nyitva tartást, szezonális gondokat, kiszámíthatatlanságot. Jártak viszont inspiráló helyeken, és ismerőseik is meséltek arról, milyenek a bentlakásos főzőiskolák Franciaországban, Olaszországban és a világ más részein.
A Chateau Visz luxushotel szintén egy kétszáz lakosú település, Visz mellett áll, Somogy megyében. Ennek ellenére a gourmék, úgy tűnik, könnyen idetalálnak, az étterem ugyanis a Food and Wine és a Dining Guide értékelése alapján is szerepelt már előkelő listákon. Ráadásul a viszi hotel is TV2-s kézben van: az alapító Hidvéghy Melinda férje, Tolvaly Ferenc pedig többek között a TV2 alapítója és első vezérigazgatójaként ismert. Szintén somogyi a Hertelendy Kastély, akik szintén helyet kaptak a tavalyi gasztrobibliában.
Hidvéghy Melinda szerint a kastélyszállók célközönségét kevésbé érintette a válság. Szerinte a tematikus hétvégi programok jelenthetik a hívószót a vidéki luxushelyeknél. Szerinte a különböző megyék szállói nagyjából azonos eséllyel indulnak a vendégekért, problémának inkább azt látja, hogy a balatoni szezon csak két hónapig tart, és a vendégek az év többi részében ritkábban térnek vissza.
Egyébként szerencséjük is volt azzal, hogy végül Somogyban kötöttek ki a Káli-medence helyett. Északabbra ugyanis ma akkora a vállalkozókedv, hogy semmit sem kaptak volna, Somogyban viszont bőven voltak még el nem költött uniós eurómilliók. Így 2010-ben megkezdhették az évekig tartó harcot az építészekkel, a kúria fénykorabeli eredeti fotók és bútorok vadászatát, a kincskeresést a pincében, a fényt eltorlaszoló vécék lebontását, meg a kertet benövő gaz kiirtását. Lassan kialakult a mostani elrendezés, a tíz hálószoba egy-egy fürdőszobával, egy nagy konyha, étkező, hall zongorával.
Hátul, a medence felé egy szauna és egy gőzfürdő-kamra is elfért, az emeleten jógaszoba és nászutas lakosztály. Földbe kerültek a gyümölcsfák, a szőlő meg a zöldségek, hogy főzés előtt ne a szomszéd faluig, csak a ház végéig kelljen majd alapanyagért menni.
Nem mintha elzárkózni akarnának a közösségtől. A falu, ahol két nagybirtokos család háborúzik, a polgármester pedig egyáltalán nem vágyik változásra, befogadta őket, és – bár Bori sem tudja, miért – ahogyan több holland, belga és német család, ők is Polányban ragadtak.
Ugyanis a külföldiek, ahogy emlegeti őket, „világlátott, világutazó, nyugat-európai emberek”, nem egyszerűen visszajárnak a világvégi, kétszáz lelkes községbe, hanem házakat vesznek, és hónapokat, évszakokat töltenek el ott. „Van valami ebben a faluban, valami vonzza ide az embereket.”
A három évig tartó munka, és az azt megelőző évek alatt persze a család akarva-akaratlanul, de inkább akarva bekapcsolódott a falu életébe is. Igaz, a régi és az új polányiak összeolvadását nem segítette, hogy a helyiek általában nem beszélik a betelepülők nyelvét, a belgák és hollandok pedig még bajban vannak a magyarral. „A falubeliek még nem érzik a külföldiek fontosságát, hogy a világjárta emberek idehozzák a kultúrát, egyfajta más látásmódot”.
Közösségi élet sem nagyon volt és most sincs. Persze az életkörülmények sem túl jók, sok a panasz: kevés a munka, a munkahely, rosszak az utak, tömegközlekedési lehetőségek alig vannak. A körülmények ellenére a helyiek mégis nagyvárosi életet élnek. „Az emberek nem főzik be saját maguknak a lekvárt, nem főznek maguknak ebédet, inkább házhoz hozatják valamelyik futárcég borzalmas menüjét” – meséli Bori, igazi budapesti vendéglátós hangsúllyal. Szerinte viszont ez nem kirívó, egyedi jelenség, a barátai országszerte ezt tapasztalják. „Hihetetlen, hogy ezek az emberek milyen messzire szakadtak a gyökereiktől, és hogy a városiaknak kell visszavezetniük őket oda.”
Bori munkahelyeket és közösségi tereket is szeretne teremteni. Az egyetlen kocsmát még helyiek is elkerülték, lepukkant volt, be is zárt. Bori viszont nemrég megvett a falu elején egy kisebb épületet, amelynek egyik felében vendéglő lesz, a másikban új kocsma. „Nem az a tipikus, ahol pálmafás poszter van a falon, hanem egy kis rusztikus, falusi talponálló.” Szeretne egy kis boltot is, ahol a helyi termelők minőségi termékeit árulnák, mert szerinte hiába hatalmas a kínálat, ha egyáltalán nem ismerik a helyiek. Most már missziónak tekinti a munkáját, és ennek egyre nagyobb része szól arról, hogy „ne csak a Békeffy-birtok határain belül legyen valami”.
Sok dolog nem pénz kérdése lenne, „csak észre kéne venni, eszükbe kellene jutnia”. Ilyenek például azok a munkák, amiket a közeli tó körül akar megcsinálni. Egy futópálya körben, meg néhány csónak, hogy csónakázni lehessen. Később szeretne lovaglási lehetőséget, biciklikölcsönzőt, kulcsos házakat is, szóval egy igazi kis üdülőfalut. Persze látja, hogy ez egy hosszú folyamat lesz.
A Babérligetben a Chateau Visztől eltérően nem molekuláris konyha, vagy a máshol kedvelt sous vide technológia lesz, hanem különböző tematikájú főzőtanfolyamok futnak majd. A skála egyik végén a helyi, még főzni tudó gazdasszonyok mutatják meg, mitől jó a rétes, a lekvár, vagy a savanyúság, a skála másik végén pedig Michelin-csillagos sztárséfek érkeznek majd külföldről. A kettő között valószínűleg magyar sztárbloggerek oktatnak majd, és árban is ez képviselheti a középkategóriát.
A terv és az idő másik részében baráti, családi társaságok költözhetnek be a házba. A nyolcszáz eurós összeg letétele után akár harminc fő is pihenhet a kúriában és akörül, a medencében, a szaunában vagy a gőzfürdőben. Az valószínűleg nem fog működni, hogy pénteken kitaláljuk: leruccannánk pár estére, és egy telefonhívás után már kocsiba is vágjuk magunkat, ennél azért kevésbé lesz rugalmas a rendszer. Lesznek viszont egyéb tematikus hétvégék is, például anya-lánya bulik vagy intim torna, ezekre lehet esélyünk az utolsó pillanatban is becsatlakozni.
Habár a Chateau Visz forgalmának 65-70 százalékát magyarok adják, Végváriék tapasztalatai alapján a 2-4 napos, bentlakásos főzőkurzusok résztvevői inkább olyan tengerentúlról érkező turisták, akik egy hosszabb körúton iktatják be az ilyen kitérőket. Bori akár a Bécs–Pozsony– Budapest–Polány-tengelyen mozgó csoportokat is összeszervezne. Ebben másik vállalkozása is segítené, amely ezekben a városokban ad bérbe igényes lakásokat rövid távra.
A Békeffy-kúria neve szimbolikus. Bori azt mondja, azt látja, hogy a politika beleszól a mindennapi életbe, hogy akár a szomszédokat, társasházak lakóközösségeit is jellemezheti a megosztottság, hogy az emberek nem egymásért meg egymással élnek. A Békeffy-kúriában viszont könnyen egymásra találnak az emberek, az asztal körül, a könyvtárszobában, vagy kint a kertben. A ház elrendezése, a lányregényeket idéző provance-i hangulat, a hatalmas közös terek és az otthonos bútorok az egészséges emberi kapcsolatokra játszanak. „Eddig is hihetetlen találkozások voltak itt, vadidegen emberek egy közös főzés vagy evés alatt nagyon közel kerültek egymáshoz.”
„Itt relatívvá válik az idő, reggel elindul a nap, majd egyszer csak eltelik, és ez jó” – mondja Bori. Jó lenne, gondolom hazafelé úton, ha a hely az elhagyott béke szigete maradna, de megérteném, ha a jövőben velem együtt még többen akarnának a Babérligetbe költözni. A Hamvas Béla-eladások alakulása valószínűleg mérhetővé teszi majd a kúria népszerűségét eredményeit is, de hiába próbáljuk majd olcsón pótolni az élményt, azt a könyvet is csak ott lehet megérteni.