Belemenős irodalmi tényfeltárásra buzdított egy felháborodott anyuka, mert lányának iskolájában az Alkonyat-trilógia az egyik kötelező olvasmány. „Nemcsak kötelező, de még olvasónaplót is kell írniuk a gyerekeknek, és felelteti őket a csillogó vámpírok történetéből, mert a tanár néni nagy rajongója annak a szemétnek” – írta. Vajon egyedi esetről van szó vagy Hoffmann Rózsa tényleg kanonizálta a homályzónát? Esetleg arról van szó, hogy a magyartanárok továbbjutottak a Kincskereső kisködmönön és most kegyetlen szigorral akarják újabb olvasmányélményeiket beleplántálni a diákokba? Egyáltalán, ha már a kötelező olvasmányok valamiért nem akarnak kihalni, látszik-e általában is némi evolúció az iskolákban feladott olvasmányokban?

Röviden: nem, az olvasmánylista az egyedi kilengésektől eltekintve gyakorlatilag ötven éve változatlan Magyarországon. A meghatározó művek ugyanazok, mint a hatvanas években. Felső tagozaton ez nagyjából A Pál utcai fiúk, az Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Légy jó mindhalálig által fémjelzett listát jelenti. A gyakran feladott regények közül az Ábel a rengetegben a legújabb, miközben Tamási Áron műve is nyolcvan évvel ezelőtti.

Miközben az iskola a legtöbb helyen kifejezetten sok kötelező olvasmányt ad fel, fájdalmasan hiányzik a kortárs irodalom, illetve mindaz, ami a gyerekek világához nyelvileg és világképét tekintve közelebb állna, ahol a szereplőkkel azonosulni tudnának. Így hamar megtanulják a leckét: az irodalom egy szép múzeumi izé, amit valamiért tisztelni kell, de valódi viszonyt nem lehet vele kialakítani.

Mit kezdjen ezzel egy tízéves?

„Aki él, az nem is lehet író. Az íróság fontos kitétele, hogy már meghalt az illető" – szűrte le a tanulságokat Grecsó Krisztián, hozzátéve, hogy ő gimnazista korában el se hitte volna senkinek, aki ott ül vele szemben, hogy író, hiszen Radnóti halála óta új írók nincsenek. Az iskolák által közvetített torz irodalomkép alapján nem meglepő, hogy egy kutatásban megkérdezett gyerekek szerint az irodalomnak három fő ismérve van: nehezen érthető, régi és tanulságos  – mondja Gombos Péter, a Magyar Olvasástársaság (HunRa) elnöke. Gombos gyermekirodalom-kutatással és olvasáspedagógiával foglalkozik, de eközben szépíró is: Vándorok című ifjúsági regénye egy 23. században játszódó antiutópia.

Szerinte éppen a mai ifjúsági irodalom hiányzik leginkább a kötelező olvasmányok közül. Úgy látja, hogy az alsós tanítók még viszonylag nyitottabbak, itt egyre inkább jelen van Lázár Ervin, Békés Pál és a Rumini-sorozat egy-egy darabja is. Sok iskolában viszont még mindig feladják a Kincskereső kisködmönt, annak ellenére, hogy aki látott már élő gyereket, és a könyvet is kezébe vette az utóbbi évtizedekben, tudja, hogy az alig értelmezhető a mai harmadikos-negyedikeseknek.

Felnőtt olvasókban talán megpendít érzelmes húrokat ez a keserédes történet, ahol egyre másra pusztulnak a gyerekek, kit a szamárköhögés visz el, kit a rossz tüdeje, ahol a főszereplő kisfiú kioson a temetőbe a saját ünnepléséről, hogy megcsókolja az apja sírján lévő keresztet, ahol a falusi doktor örökösen könnyekig hatódva próbálja életben tartani a változatos okokból haldokló gyerekeket... mindennek a tetejébe annyi itt a jótevő angyal, az édes szülém szívére lehelt hálás csók és a könnyes, bölcs megbánás, hogy ember legyen a talpán, aki meg tudja számolni. No de mit kezdjen mindezzel egy tízéves?

– kérdezi blogján egy cirkuszigazgató anyuka, akinek az egyébként olvasni kifejezetten szerető lánya képtelen volt megbirkózni a szöveggel, nem beszélve az olvasónapló jelentette feladatról.

Igazán rosszá a helyzet felső tagozaton válik. Egy magyartanárok körében végzett 2010-es felmérés szerint gyakorlatilag nyolc könyv forog ötödiktől nyolcadikig. Ezek többsége XIX. századi, miközben a diákok „nem kis része alig érti a második világháború előtt keletkezett szövegeket, nem is beszélve a 19. századi irodalmi művekről. Ismeretlen szavak garmadája, hosszú mondatok, lassú cselekményvezetés és az azonosulási lehetőség hiánya akadályozza a befogadást”, foglalja össze Gombos a tüneteket. Szerinte már az is előrelépés lenne, ha legalább a Légy jó mindhalálig kikopna a kötelezők közül, hiszen az hiába jó könyv, egyáltalán nem általános iskolás gyerekeknek szól, Móricz sem nekik szánta.

Nem véletlen, hogy leginkább éppen a felső, kiskamasz korosztály veszik el az olvasók közül. Az olvasást legnagyobb eséllyel az fogja megszeretni, aki jó időben jó könyvet kap a kezébe, és lehetőleg egy jó tanárt hozzá. Most azonban az iskola nem megszeretteti az olvasást, hanem elijeszt tőle. „Ennek ellenére a könyvtárak felmérései azt mutatják, a gyerekek ma is olvasnak – döntően kortárs irodalmat. A mi feladatunk az, hogy ezek közül kiválasszuk azokat, amelyek értékesek, és megfelelnek diákjaink életkori sajátosságainak, érdeklődésének” – fogalmazott Gombos.

A tanárok a tutira mennek

A valóságban csak kevés iskolában kerülnek fel az olvasmánylistára a gyerekek körében tényleg népszerű könyvek. Valószínűleg a tanárok nagy része sem ismeri őket. Leggyakrabban még a Harry Potter fordul elő, de ez is csak kevés helyen, és az ezt választó tanároknak is meg kell küzdeniük időnként kollégáik vagy a szülők hagyományosabb elvárásaival.

Pedig az új a magyar irodalmi kerettantervben Gombos szerint volt előrelépés, főleg alsóban és a gimnáziumokban. Bár a felsős követelményrendszer elavultabb maradt, az is  kifejezetten előírja legalább két (közelebbről meg nem nevezett) kortárs mű beemelését az olvasmányok közé. Talán jobb lett volna, ha felsorolnak egy ajánlott listát ezek közül, Gombos tapasztalata szerint ennek a tanárok is örülni szoktak. Ez elmaradt, lehet, hogy nem akarták kitenni magukat az elkerülhetetlen politikai és szakmai kritikáknak. Így viszont a gyakorlatban a tanárok jelentős része elszabotálja a kortárs szépirodalmat a magyarórákról.

Összességében is, úgy tűnik, hogy a pedagógusok mindenfajta oktatáspolitikai rezsimnél konzervatívabbak. Gombos szerint emögött különféle rossz berögződések is állnak, és nyilván kényelmesebb és biztonságosabbnak is tűnik az évtizedekkel ezelőtt rögzült kánont tanítani. „Ennek is köszönhető, hogy az elmúlt 50 évben hihetetlenül kevés dolog változott a magyar oktatásban. Ha viszont a tanárt nem érdekli a diák könyve és viszont, annak csak rossz következményei lehetnek” – mondta az Indexnek.

Végre komoly szakmai vitát kellene folytatni arról, hogy mi is valójában a célja a kötelező olvasmányoknak, összegez a gyermekirodalom kutatója. Miközben a magyar kulturális örökség átadása az irodalomoktatás egyik legitim funkciója lehet, a mai iskolai kötelező olvasmányokon alapuló tanítás az olvasóvá nevelést nem szolgálja, az olvasási nehézségekkel küzdőknek pedig átugorhatatlan akadályt jelent.

Tiltóindexről az irodalomórára

Gombos a problémaközpontú kortárs ifjúsági könyveket hiányolja leginkább. Pedig sok ilyen könyv közül lehetne választani (az ő javaslatait megtalálja a cikk alján), ő az elmúlt években kultikussá válók közül Az éhezők viadalát, A beavatott-trilógiát és Az emlékek őrét említi többek között. Mai magyar szerzőtől ennek a korosztálynak nehezebb ilyen regényt találni, de például Tasnádi István tavaly megjelent A kőmajmok háza a kiskamaszokat is mélyebben elgondolkodtatja.

A nagyobbaknak lehet igazán megfelelő Janne Teller Semmi című könyve, mondja Gombos. Ezt az eléggé kemény történetet elbeszélő regényt Dániában előbb gyakorlatilag betiltották az iskolákban, egy évvel később viszont már kötelezővé tették, hiszen tanári segítséggel átbeszélve sokat adhat a nagyobb gyerekeknek.

Miközben ezek az ifjúsági regények egyáltalán nem negédesek és persze olvastatják magukat, sokszor komoly társadalmi kérdéseket is felvetnek. Érdekes, hogy több közöttük az antiutópia, és természetesen a fantasy. Utóbbi korábban inkább a fiúk műfaja volt, de az elmúlt években nagyon népszerűek lettek a műfaj kifejezetten lányokat megcélzó darabjai is. Tulajdonképpen ilyen a leginkább lányregényként olvasható Alkonyat is, ami közös generációs műélmény: egy 2012-es felmérés szerint a középiskolások 42 százaléka olvasta.

Ennek iskolai felhasználása így nem feltétlenül lenne ördögtől való gondolat, erre Angliában is voltak példák, igaz, a karakterek egyszerűsége és kétséges irodalmi értéke miatt ezt ott is többen bírálták. Bár Gombos szerint akár a Twilighttól kiindulva is el lehet jutni az iskolában az Abigélig, ő ehelyett inkább a Szent Johanna gimit javasolja. Amíg a Twilight – mint most is – többekben ellenérzéseket kelthet, Leiner Laura sorozata magyar könyvként vált rendkívül népszerűvé, miközben akár tanórákon is jól elemezhető.