Semmelweis Ignác egyértelműen rajta van az öt legismertebb magyar listáján (valószínűleg Liszt, Bartók, Kodály és persze Puskás Öcsi mellett) ezt a tényt azonban semmilyen szinten nem használjuk ki, - véli Varga Benedek, az Orvostörténeti Múzeum főigazgatója. Pedig országimázs szempontból sem lenne utolsó a dolog, hiszen Semmelweis találmánya máig hat, a kézmosás elterjedését és a gyermekágyi láz eltűnését szerte a világon mindenki hozzá köti, ráadásul a dolgot kommunikálni is roppant egyszerű: csak megmosod a kezed és kész. Hogy Semmelweis valami valóban nagyot alkotott, azt idén júniusban az UNESCO is elismerte, a magyar orvos találmánya felkerült ugyanis a világemlékezeti listára, márpedig azon nem sok magyar dolog van. Külön nagy elismerést jelent ez a múzeumnak, hiszen rajtuk kívül itthon csak a Széchényi Könyvtárnak van ilyen rangja a Mátyás Corvinák miatt, de nekik is csak más intézményekkel megosztva.

Ahhoz azonban, hogy Semmelweis szellemi örökségét valóban ki tudjuk használni és javunkra tudjuk fordítani, először le kell rombolni a körülötte kialakult, igen nagy részben hamis tényeken alapuló kultuszt. Erre vállalkozott az Orvostörténeti Múzeum Semmelweis Ikon című kiállítása, amely főleg azzal foglalkozik, hogyan lett egy zseniális, de alapvetően rossz természetű és sértődékeny orvosból egy áldozat, a tipikus szomorú magyar sors megtestesítője, aki belebolondult, és nagyon korán bele is halt a meg nem értettségbe

Boncolni tilos!

Mint ismert, Semmelweis Ignácnak tűnt fel először a bécsi klinikán, hogy a kórház azon részlegében, ahol orvosok dolgoznak sokkal nagyobb arányban halnak meg a szülő nők gyermekágyi láz következtében, mint például otthonszülésnél, vagy a kórház azon részén, ahol csak bábák tevékenykednek. A 19. század közepén az orvosok ennek leginkább kozmikus okokat tulajdonítottak, okolták a bolygók nem megfelelő együttállását, a terhes nő rossz diétáját, vagy éppen azt, hogy túl gyakran vagy túl ritkán él szexuális életet. Semmelweist azonban nem elégítették ki ezek a misztikus magyarázatok, emellett az utolsó kenetet feladni érkező katolikus papokat kísérő ministráns fiúk állandó csengettyűzése is zavarta.  Míg a bábák részlegén csak 2-3 százalékos volt az anyák halandósága, az orvosok klinikáján (ahol a tehetősebbek szültek), sokszor a 15 százalékot is elérte.

Egyszer aztán feltűnt neki, hogy egy kollégája megvágta magát boncolás közben, majd pár napra rá meghalt, pontosan ugyanolyan tünetekben, mint az általa boncolt nő. Egyértelmű lett tehát számára, hogy „hullarészek kerültek az érrendszerébe”, és a többi nő is azért hal meg, mert az orvosok sokszor éppen egy-egy boncolás után ugranak be a szülést levezetni. (A bábák nem boncoltak ugye, így náluk nem volt ilyen jellegű veszély. Két dolgot tett: egyrészt bevezette a klórmeszes bemosakodást, másrészt megtiltotta, hogy azok az orvosok, akik hullákkal érintkeznek, szüléseket vezessenek. Le is szorította az anyák halálozási arányát egy százalékra.

Meg nem értett hős

Felfedezése azért is nagyszerű, mert a fertőtlenítéssel a szülő nők halála nem csak részben, de gyakorlatilag teljesen megszűnt. Egyértelmű eredményei ellenére sem fogadták azonban el orvostársai, szinte mindenhol ellenállásba ütközött, hát még amikor a véres lepedőket is tisztára akarta cseréltetni. Semmelweis nem volt egy harcos alkat, és nem foglalkozott azzal sem, hogy mikroszkópos kutatással bizonyítsa az igazát.  Megsértődve hazajött Bécsből, itthon a Rókus kórházban hasonló fertőtlenítési szabályokat vezetett be, publikálta ugyan felfedezését, de csak mintegy tíz évvel később. Az UNESCO által is elismert könyvét csak 1860-ban adta ki. Negyven éves kora után pár év alatt nagyon gyorsan megöregedett, leépült és 1865-ben, 47 évesen meghalt, halála után a kutya sem foglalkozott vele.

Hősképző kör

Egészen a század végéig, mikorra is a magyar medicina igen megerősödött és világhírű lett, szükség volt azonban itthon egy hősre, egy központi figurára, akivel a magyar orvostársadalom szimbolizálja magát. Ez lett végül Semmelweis, mutat rá Varga Benedek. 1891-re már Semmelweis Emlék Végrehajtó bizottság is alakul, rendelik sorban a portrékat és a szobrokat, és pár év alatt egy szomorú, meghurcolt magyar embert faragnak belőle, elnevezik az anyák megmentőjének, aki életét adta a magyar nőkért és gyermekekért. Ez a szerep a szocialista vezetésnek is tökéletes volt, a rendszerváltás óta azonban mintha nem tudnánk mit kezdeni vele.

Hirtelen bekövetkezett halála körül is találgatások alakulnak ki, természetesen összeesküvés elméletek sora képződik, Garamvölgyi László szerint az ápolók egyszerűen agyonverték abban az osztrák elmegyógyintézetben, ahová gyógyulni érkezett. De több elmélet szerint is súlyosan és gyakran bántalmazták, kikötözték, sebei elfertőződhettek. A körülötte kialakult mítosz szerint beleőrült a meg nem értettségbe, a hivatalos kutatás szerint azonban hűdéses elmezavarban szenvedett, ami egy boncolás közben szerzett sérülésnek köszönhető.

Az UV lámpa fénye

A kiállításon az első, kisebb teremben találhatók a Semmelweisszel kapcsolatos, valós adatokon nyugvó tények, a második teremben pedig azt próbálják bemutatni, hogy halála után hogyan indult be a mítoszkeltés személye körül, és milyen, sokszor teljesen abszurd kitalációkat aggattak rá. Ezek az információk igen szellemesen tejüvegre íródtak, és nem is látszódnak teljesen, elolvasni csak a pénztárnál kapott UV lámpa segítségével lehet. Bár a koncepció valóban szellemes, nem biztos, hogy egy utcáról beeső átlagos látogatónak ez rögtön leesik. Érdekes megfigyelni, hogy a sokszor egymásnak ellentmondó információk hogyan rakódtak egymásra, és hogyan változnak például a Semmelweist bemutató ábrázolások. Az egyik festményen egy jómódú, szivarozó bécsi orvos látható nagy pecsétgyűrűkben felékszerezve, egy kicsivel későbbi, magyar festményen pedig egy megfáradt tekintetű, szomorú ember, talpig magyaros ruhában. Látható egy fotósorozat utolsó éveiről, amelyen egészen feltűnő, hogyan lett egy fiatal, negyvenéves emberből pár év alatt egy szakállas aggastyán.

Akinek kicsit több ideje van, az egy külön teremben belenézhet a Semmelweisről készült filmekbe is. A leghíresebb talán Bán Frigyes 1952-es filmje, de készítettek róla filmet az amerikaiak és az osztrákok is, mindegyikben egy lánglelkű, meg nem értett orvosként ábrázolva Semmelweist, aki a klinikán szegény asszonyoknak alakított ki menedéket. A Retter der Mütter című NDK film szerint például Semmelweisnek az „udvarba bejáratos gazdag orvosokkal kell megküzdenie, akiket nem érdekel a szegény anyák élete”. Holott, mint arról volt szó, Semmelweis eleve a tehetősebbek klinikáján dolgozott. A kiállítás nem terhel sok tárgyi és tudományos anyaggal, egy korabeli mosakodótál, egy régi boncasztal, meg néhány fogó. Némileg több szöveges magyarázatot és kifejtést elbírna az anyag, de a tárlat remek példája annak, hogyan építi fel a társadalom egy ember traumáját, és hogyan születnek meg évek alatt a tényeket sokszor teljesen hanyagul kezelő mítoszok.

Társkurátor: Horányi Ildikó

Látványtervező: Bartha Tamás, György Árpád Hunor