Míg Magyarországon a jogvédő szervezetek szerint a héten mozikba került melegfilm, a Coming out homofób igényeket szolgál ki, addig Berlinben egész más a helyzet. Minden túlzás nélkül kijelenthető, hogy Berlin ma Európa legélhetőbb, legpezsgőbb és legmultikultibb városa, amelyet valószínűleg számos leggel illethetnénk még, bár az utóbbi években a város leginkább az „arm aber sexy”, azaz a szegény, de szexi imázzsal haknizott világszerte a legtöbbet. A mára örökzölddé vált szlogenre a jelenlegi bérleti díjak erősen rácáfolnak, de a szexi továbbra is helytálló, és pont ebből fakad még egy leg: Berlin a melegek metropolisza és paradicsoma is egyben.
Időzzünk egy kicsit az előző kijelentés atyjánál, a város főpolgármesterénél, Klaus Wowereitnál, aki köztudottan meleg. Ő maga személyesen közölte 2001 júniusában a sajtó legszélesebb bevonásával, a szociáldemokraták (SPD) országos pártnapján: „Meleg vagyok, és ez jól van így, kedves párttársak!” Belegondolni is rossz, hogy Magyarországon mi lett volna erre a reakció, de itt Németországban a kedélyes hangulatú bejelentést, hovatovább kinyilatkoztatást állva taps fogadta. És Wowi – ahogy itt becézik egymást közt a város urát –, azóta sem rejti véka alá szexuális irányultságát, általában minden rendezvényen és bulin élettársával, az idegsebész Jörn Kubickivel együtt jelenik meg, meglehetősen sokat szerepelnek a címlapokon is, na nem (szex) botrányaik miatt, hanem mert épp Jörn születésnapját ünneplik, vagy mert majdnem rájuk égett a ház, mivel Jörn óvatlanul rágyújtott az ágyban.
És ahogy itt a főpolgármester vagy Guido Westerwelle külügyminiszter másságával senkinek az égadta világon semmi baja nincs, ugyanúgy azzal sincs, ha homoszexuális párokat lát az utcán. Mert itt nem kérdés, mi vagy és ki vagy, így aztán sokkal inkább az lehetsz, aki vagy, mert itt Berlinben a társadalmi norma határai igencsak tágak és tágíthatók. A város híresen meleg negyede Schöneberg, de ez közel sem azt jelenti, hogy csak itt látunk kézen fogva csókolózni meleg párokat az utcán. A melegség Berlinben nem titok és szégyen, sem az S-bahnon, sem az U-bahnon, sem a villamoson, sőt egyetlen bárban vagy kávézóban sem. A melegek és leszbikusok együtt utaznak, lélegeznek, élnek és szeretnek a nap 24 órájában, és egy kisgyermekes anyukának sem jutna eszébe eltakarni a gyereke szemét, ha a villamoson csókot vált két hímnemű lény.
Azért ez Berlinben sem volt mindig így, de hogy megértsük, miért lett így, muszáj visszarepülnünk az időben egészen a Kabaré című filmig. A melegek önszerveződése és a másfajta életérzés kifejezése mindig is jelen volt a nagyobb városokban, még a legüldözöttebb időkben is. Az ilyen jellegű privát baráti körökről vagy azok lelepleződéséről azonban főleg csak régi bírósági jegyzőkönyvekből értesülhetünk. Berlinben is megvoltak ennek a szcénának a maga helyszínei, ahol a férfiak egyáltalán nem titokban, de mondjuk a feltűnést is kerülve, abból a célból találkoztak, hogy azonos nemű szexuális partnerrel ismerkedjenek meg. Ilyen helyszín volt például a Tiergarten egy bizonyos része, ahol nagymértékben hódított az FKK, azaz a szabad testkultúra. A Tiergartennek egyébként ma is van olyan, erre a célra kijelölt része, ahol testtájainkat nem takargatva, anyaszülten lehet napozni, piknikezni vagy sétálgatni. Ugyanakkor 1870 óta élt Németország minden tartományában a bizonyos 175-ös paragrafus, amely fegyházbüntetésre ítélt minden rajtakapott és nyíltan homoszexuális egyént. Szinte ugyanebben az évben azonban Berlin az iparűzés szabadságáról szóló törvénnyel mutatott fricskát a 175-ösnek, amely szerint bárki, bármilyen ipari tevékenységet szabadon folytathatott, ami máris lehetővé tette a 175-ös kikerülését. Hiszen sorra nyíltak a mulatók, színházak és kabarék, amelyek alapjaiban rengették meg a társadalmat, és hozták létre a '20-as évekre az életreform-mozgalmat, és a melegszcéna fellegvárának számító Schöneberget. Itt volt a Kabaréban látható mulató a Motz utca sarkán, igaz mára biobolt lett belőle.
És itt lakott a szomszédos utcában a film alapjául szolgáló könyv, a Berlini történetek írója, Christopher Isherwood is, aki – akárcsak a filmbéli alteregója, Brian Roberts (Michael York) – a nácik hatalomra lépésével hagyta el a várost, viszonylag korán felismerve a leselkedő veszélyt, és meg sem állt Los Angelesig. És sajnos beteljesült filmbéli jóslata, a náciknak még a 175-ös paragrafus legmesszemenőbb betartatása sem volt elég, meg sem álltak a melegekkel Sachsenhausenig és a gázkamrákig. A 175-ös paragrafusnak mégsem a háború, hanem a '68-as forrongások vetnek véget, előbb az NDK-ban törölték el, az NSZK-ban csak '69-ben váltja fel a 175-öst a 151-es paragrafus, amely már csak a 16 és 18 év alatti egyneműek szexuális érintkezését tiltja.
És akkor lássuk Schöneberget, a Motz, Kalckreuth és Lietzenburger utcák által határolt részt, ami nem szűnt meg soha a melegek oltalmazó fellegvára lenni. Rögtön a Nollendorfplatz metrómegállónál egy meleg információs központ várja az érdeklődőt, párkeresőt, kezdő homoszexuálist, leszbikust egyaránt. Külön térképet kapunk kezünkbe, ami elkalauzol a bárok, kávézók, ruha- és szexuális kellékboltok rengetegében, beszerezhetjük itt a melegeknek szóló három lap bármelyikét (Box, Siegessäule, Blu), információt kaphatunk a megelőzéstől kezdve az AIDS-szűrőállomásig bármiről, de összekötnek bennünket az összes európai városban található melegszervezettel is, ha épp azt szeretnénk.
Az utcákon sétálva tényleg nem lehetne letagadni, hogy a meleg negyedben járunk, bár hivalkodásról szó sincs, és arról sem, hogy nem meleg vagy leszbikus nem tehetné be a lábát. Mondjuk a TOM’s bárról azt tartják, hogy az alagsorban, a dark roomban jó vigyázni, mert könnyen elkapják az embert egy fordulóra, mielőtt észbe kapna, de fent teljesen átlagos ivós-táncolós bár képét mutatja. Homoszexuális körökben is cikinek számít azonban már a Café Berio teraszán korzózni vagy zsákmányra vadászva ücsörögni, mióta a tulajról elterjedt, hogy előszeretettel szegi meg azt a bizonyos 151-est. A legcukibb bolt címet a melegeknek bajor népviseletet áruló boltocska kaphatná, ahol tényleg az az érzése támad az embernek, hogy a Rendőrakadémia emblematikus Kék Osztriga bárjába csöppent, bőrnadrág-, piros hosszú szárú zokni és bakancsboltnak álcázva. Szórakozóhelyekben nincs tehát hiány, a teljesen normál bároktól kezdve a szexklubokon át a szaunáig, diszkóig minden van, és az ajtó bárki előtt nyitva áll, nem cél a melegeket egymás közé izolálni. Persze számos rendezvényt kifejezetten a melegeknek hirdetnek meg, mint például a júniusi utcafesztivált, de a több ezer meleg közt ugyanúgy látni heteropárokat kisgyerekkel, szóval igazából ez is mindenkinek szól.
És akkor halljunk egy autentikus, bennfentes véleményt is. Alex egy éve él Berlinben, előtte Magyarországon, Romániában és Olaszországban tesztelte a melegszcénát. A fő különbséget Alex abban látja, hogy itt a melegek felvállalhatják magukat a családjuk előtt és a munkahelyükön is. Az emberek nyitottabbak, mert a társadalom úgy fejlődött, hogy az emberek felfogása és elfogadása teljesen más. „A melegeket nem tekintik őrültnek vagy betegnek, hanem egészen egyszerűen csak másnak. A legtöbb cég alapvetően konzervatív beállítottságú is, például a bank is, ahol dolgozom, de felfogták, hogy a másság érték és a diszkrimináció tulajdonképpen büntetés. Itt van az első olyan munkahelyem, ahol ezt nyíltan vállalhatom, és nem néznek rám furcsán, nem kezelnek másként azért, mert meleg vagyok” – mondja. Ugyanakkor Alex az árnyoldalt, a meleg szcéna őrültségeit, veszélyeit és túlkapásait is elénk tárja. „Berlinben a melegvilág tényleg őrült, és nem feltétlenül a szó jó értelmében: Sehol előtte nem láttam annyi fétishelyet, mint itt, és ugyanez igaz a HIV-pozitív melegekre is. Bizonyos partikban a melegek tényleg megőrülnek, és nem tartják be a biztonságos szex alapszabályait, és nem azért, mert ne tudnák, vagy ne lenne elég felvilágosító központ ezek kiküszöbölésére. Ennek már tényleg az itteni őrülethez és a szabadság nem jól használásához van köze.”
Berlinnek 25 éve van Meleg Múzeuma is: a földszinten a leszbikusok, de főleg Christa Winsloe előtt tisztelegnek, aki amúgy a Lányok uniformisban című 1930-ban keletkezett mű szerzője, és nem mellesleg Hatvany Lajos bárónk felesége volt, míg el nem hagyta őt egy fiatalabb nőért. Mármint Christa Lajost, a félreértések elkerülése végett.
És hogy minden szépség és magasztosság ellenére érik-e a melegeket atrocitások? Egyértelműen „nem” a válasz erre is, és a magyarázatot a 20 éve Berlinben élő Tibor szállítja: „Nem, mert nincs miért. Berlinben nagyon erős és jómódú a középréteg, nincs társadalmi elégedetlenség és ezért feszültség sem. Nem nyitott a szociális olló, nincs szakadék a középréteg alsó ága és a felső „burzsoázia” közt.”
Nem mintha Berlinben minden tökéletes volna, például tavaly augusztusban a parlamenti vitában a meleg párok, heterókkal azonos mértékű megadóztatásáról volt szó, és még Angela Merkel is amellett érvelt, hogy adózásilag más elbírálás alá kell esniük a meleg házaspároknak, mint a heteróknak. Ez idén februárra odáig változott, hogy a CSU konzervatív szárnyát leszámítva minden párt az azonos mértékű adóviselés mellett foglal állást. És február közepe óta a másik nagy kérdés, az örökbefogadás sem kérdőjel már, az alkotmánybíróság alkotmányellenesnek nyilvánította a törvényt, ami eddig a meleg párok örökbefogadását tiltotta.
Azért a végére még egy schönebergi példa, ami talán a legjobban szemlélteti a berliniek hozzáállását a melegekhez és a leszbikusokhoz. Az Einem utca sarkán egy fagylaltozó tulajdonosa beszólt egy leszbikus párnak, nem európai szavakkal illetve őket. A dolognak híre ment: a fagyizó kirakatán most az eladó felirat olvasható, és nem azért, mert nincs fagyiszezon, hanem mert az ő fagyijának ezen a környéken soha többé nem lesz szezonja.
Cikkünket az Index Facebook-oldalán kommentelheti.