Egy elefántot betanítani legalább tíz év, de Richter József, a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója szerint megéri. A cirkusz keveset változik, a műsor gerincét még mindig az artisták, a bohócok és az állatok adják, a cirkuszosok többsége szakmán belül házasodik, és aki ügyesen szaltózik, az jó pénzt tud keresni.
Nem törvényszerű, de a tapasztalat azt mutatja, hogy aki a cirkusz világába beleszületik, az benne is marad. Richter József 40 évesen még szaltózott az elefánt hátán, de azért ő is beismeri, hogy a harmincadik születésnap után már nehezére esik az embernek a levegőben ugrálni. Ez azonban nem jelenti azt, hogy többé ne léphetne fel, hiszen egy cirkuszi számban a család minden tagjának akad tennivaló. Hiszen ez egy igazi családi műfaj.
A Richter család az egyik legrégebbi cirkusz-dinasztia, már Richter József ükapjának is cirkusza volt. A háború előtt sok utazó cirkusz működött az országban (Richter, Donnert, Eötvös, Gazdag, Pikard) de ezeket az ötvenes években természetesen államosították. „Az egész országban letiltották a maszek cirkuszokat, de apám azért kijárta, hogy kis helyeken felléphetett. 5-6 évesen már én is vele szerepeltem” – emlékszik a kezdetekre a mai cirkuszigazgató.
Bár a kívülálló azt gondolja, a cirkuszosok belekényszerítik ebbe az életmódba a gyerekeiket, Richter József szerint a gyereknek általában nem kell kétszer mondani, hogy ugorjon egy szaltót, vagy pattanjon fele a lóra. A gyereknek többnyire tetszik a színes élet, az utazás, az állatok, a porond, a csillogás, na és persze a közönség szeretete. Már Richter József 12 éves unkája is fellép a lovas akrobatákkal.
A másik oldal, az állandó hontalanság és bizonytalanság, csak egy civilnek tűnik furcsának, a cirkuszigazgató szerint, aki így nő fel, annak ez természetes. Meg hát miért is lenne hontalan? „Akinek egy híres száma van, és ugrik egy triplaszaltót, az mindenhol triplaszaltó. Arra mindenhol kíváncsiak.”
Richter József a kisebbik fiát nem artistának szánta, teniszezőt szeretett volna belőle nevelni. „Én úgy érzem mindent elértem a cirkusz vonalon, Jászai Mari-díjam van, 1974-ben ezüstérmet kaptam a Monte Carlo-i cirkuszfesztiválon, ami a szakma legrangosabb eseménye. Rá harminc évre a fiam is ezüstérmes lett, és két év múlva az aranyérmet is elnyerte. Úgy éreztem, ezt túllicitálni nem lehet, és nem akartam, hogy csalódjon a szakmában” – hangzik az indoklás. Aztán a kisebbik fia egyszer meglátogatta őket Balatonon, amikor ott vendégszerepeltek, és rájött, hogy nem tud élni a cirkuszi atmoszféra nélkül. Azonnal eldöntötte, hogy ezt akarja csinálni, így lett belőle lovas akrobata.
Richter József és Kriza Zsigmond, a a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. (MACIVA) ügyvezető igazgatója szerint a klasszikus cirkusz elképzelhetetlen állatok nélkül. Kriza szerint az állatidomítás körüli vitában sok az elfogultság és az általánosítás, hiszen az állatnak fájdalmat, szenvedést okozó módszereket már régen megszüntették. „Az idomítás nem történhet olyan módszerrel, ami az állatnak fáj. Nem is lehet fájdalomra alapozva együttműködést létrehozni ember és állat között, illetve az nagyon látszik és a közönség is észreveszi. A cirkuszi tevékenység nem állatkínzás.”
Elmondása szerint az idomítás jellemzően jutalmazással történik. Richter József, akinek négy elefántja volt hozzáteszi, hogy egy öttonnás elefántot nem lehet fegyelmezni, csak játékosan lehet vele bármit csinálni. „Csak együtt tudtunk érvényesülni, én mindent az elefántjaimnak köszönhettem, amit elértem. Természetes, hogy vigyázok rájuk, szinte családtagnak számítanak. A cirkuszban sokkal többet törődnek az állattal, mint például az állatkertben, mozgatják, sétáltatják, szeretik őket.” Arról mondjuk nem lehet őket megkérdezni, hogy viselik az állandó utazást.
„Gyere ide, ülj le, ügyes vagy!” Ezek az elefántidomítás első lépései, persze ez is eltart néhány évig. Egy olyan elefántos akrobata szám felépítése, amilyennel Richter József annak idején ezüst érmet, vagy a Nagycirkuszban éppen most vendégszereplő német Casselly család tavaly aranyérmet nyert, legalább tíz év. Szerencsére az elefánt sokáig él, így megéri taníttatni.
A Nagycirkuszban most látható Casselly család bikája már 30 éves, de van olyan elefánt, amelyik még 50 évesen is szerepel. Az emberekhez hasonlóan persze az állatoknak is van személyiségük, és nem mindegyik alkalmas a cirkuszi létre. „Volt nekünk is egy olyan elefántunk, aki megtanult mindent, nagyon ügyes volt, csak az új szituációktól megijedt. Többször megszökött és olyan kalamajkát csinált, hogy alig tudtuk megfogni. Volt, hogy a párizsi utcákon kergettük órákon keresztül. Végül eladtuk a Veszprémi Állatkertnek” – meséli a cirkuszigazgató.
Bármennyire ragaszkodnak a cirkuszosok az állataikhoz, szembe kell nézni a ténnyel, hogy a vadállatok lassan kikopnak a cirkuszból. Már 1983-ban kijött egy olyan rendelet, ami alapján nem lehet új vadállatoz vásárolni, tehát azóta nem kerülhetett új elefánt (vagy bármilyen más vadállat) a cirkuszokhoz. Ha esetleg van természetes szaporulat, azt meg lehet tartani, de hiába próbálkoznak vele, eddig még nem volt. Magyarországon a Richter és a Donnert családnak van még egy-egy elefántja.
Kriza Zsigmond optimista, szerinte a cirkusznak van jövője, amit az is mutat, hogy a cirkusznépszerűsítő rendezvényeik után ma jóval több néző van a Fővárosi Nagycirkuszban, mint 2-3 éve. Míg akkor az átlagos havi nézőszám alig érte el a 320 főt, jelenleg 800-nál tartanak. A mostani időszak a nézőszámot tekintve már a Fővárosi Nagycirkusz fénykorát idézi, persze a hetvenes-nyolcvanas évek szocialista vállalatának négy utazó cirkuszától, a kétszáz alkalmazott artistától és a saját cirkuszi állatseregtől még mindig messze van.
Az artistaképzőben végez egy évfolyamon 15-20 diák, de sokan nem maradnak a pályán, így ma már koránt sincs annyi magyar cirkuszművész, mint régen. Ebből adódóan állandó műsora sincs a cirkusznak, vendégszereplők számaiból állítják össze a műsort, ami 3-4 hónapig megy Budapesten, aztán új műsorral készülnek. A legnagyobb sztárok gázsiját csak a világhírű cirkuszok, és esetleg Moszkva tudja megfizetni, de a Fővárosi Nagycirkuszban is bőven felső kategóriás előadókat láthatunk.
Kriza szerint aki úgy gondolja, hogy a cirkusznak nincsen létjogosultsága, az nem ismeri a cirkuszt igazán. Hiszen ez a műfaj, mint mondja, óriási örömöt okoz a gyerekeknek, és nem mellékes, hogy a cirkuszterápia egy teljesen elfogadott terápiás módszer. Nálunk ugyan még nem elterjedt, de például Skandináviában remekül működik, hogy a cirkuszi közösségek szocializációs problémákkal küszködő gyerekeket fogadnak be egy időre, ahol megtanulnak másokhoz alkalmazkodni, és az állatokról gondoskodni. Szerinte ez is fontos érv a cirkuszi állattartás mellett.
Richter József, aki két éve igazgatja a Fővárosi Nagycirkuszt a klasszikus értelemben vett cirkuszi műsort szeretné visszahozni az épületbe, és úgy tűnik a nézőknek is erre van igénye. „Régebben inkább varieté jellegű műsor volt, kísérleteztek sokféle dologgal, mi a klasszikus cirkuszt akarjuk visszahozni. A cirkusz attól cirkusz, hogy vannak bohócok, akrobaták meg állatok.”
A bohócok egyébként a hagyományos cirkuszban is átalakulóban vannak, krumpliorrot és a csónakcipőt már ritkán látni, a modern bohócok máshogy próbálnak szórakoztatni. A bohóc, mint Kriza Zsigmondtól megtudtuk, az egyik legnehezebb műfaj. „Nagyon nehéz az embereket üzembiztosan megnevettetni, hiszen minden este más közönség verődik össze, és másra érzékenyek. A bohócnak azonnal le kell venni a közönség hangulatát, nem beszélve arról, hogy ez országonként is változó. Az egyik országban nevetnek valamin, a másikban pedig nem értik. Finom arcjátékkal nem lehet operálni, hiszen messze van, és körbe kell játszani, hogy mindenki lássa” – sorolja Kriza Zsigmond a bohócok nehézségeit.
Általános sztereotípia, hogy a cirkuszosok csak egymás között házasodnak, de Richter József szerint ez nem nagyon lehetne másként. Ő állítása szerint nem szólt bele a fiai párválasztásába, de tény, hogy a nagyobb fia egy olasz cirkuszcsaládból hozott feleséget, az ő felesége pedig egy német cirkuszdinasztia tagja. „Nem azért van, mert ezt elhatározzák, hanem mert szinte csak egymással érintkeznek, a külvilággal pedig sokkal kisebb a kapcsolatuk, nem járnak el az éjszakába szórakozni. És hát akkor tudnak megélni, ha a feleség meg a férj is fel tud lépni a műsorban. Ha az egyik teljesen civil, és munkája révén kötődik egy városhoz, az nem tud utazni, és nem tud a férjével lenni. Egyetlen lehetőség, hogy feladja a saját életét, és megszokja a cirkuszt. Volt már ilyen, de a példák azt mutatják, egy kívülálló ezt nem tudja megszokni.” – mondja Richter József.
Márpedig alkalmazkodni érdemes, hiszen a cirkuszból még ma is jól meg lehet élni. Az a kérdés, hogy nem unalmas-e évtizedekig egyik elefánt hátáról a másikra szaltózni, csak egy újságírónak jut eszébe, Richter Józsefnek ez egy értelmezhetetlen kérdés. „Amikor a világ legnagyobb cirkuszaiban, világsztárok előtt lépek fel, és van olyan szezon, hogy egy vadonat új Mercedest tudok venni, hogyan lehet azt megunni?” megunni?” Ma az igazán nagy sztárok még nagyobb összegeket keresnek, de a többi gyakran foglalkoztatott artista is szép pénzt tud összeszedni egy-egy fellépésért.
Egy artistának ugyanilyen értelmezhetetlen, amikor a félelemről faggatják. Richter József szerint a félelem náluk abszolút nincs jelen. „Vagy koncentrálok, vagy félek. Ha félek, úgysem tudom megcsinálni. Fel kell készülni, egy ilyen produkciónál minden nap gyakorolni kell, és a magabiztosság átsegít a félelmen. A magyar futballisták talán félnek egy mérkőzés előtt, mert nincs meg a tudás adta magabiztosságuk. De ha én tudom magamról, hogy én vagyok a világ egyik legjobb artistája, akkor tudom, hogy meg tudom csinálni.”
A cirkusz összességében az évtizedek alatt nem sokat változott. „180 fokos, nagy trendváltások nincsenek, ami 30 éve siker volt, az most is az” – mondja Kriza Zsigmond, aki szerint cirkuszművészet az ösztönökre és az ember legbelsőbb érzékeire hat, és mint ilyen kortalan és univerzális.
Régen voltunk cirkuszban, de valóban nem sokat változott azóta, gerincét ma is a lélegzetelállító tornász mutatványok, a bűvész trükkök, a bohócok, na és persze az állatok adják. Az Univerzum fényei műsor egy látványos kínai eszközzel, a diabolót pörgető artistával indul. Volt, hogy az artista egyszerre négy diabolót pörgetett a kötélen, ami látványos volt ugyan, de mivel soha életemben nem hallottam még erről az eszközről, nem tudom megítélni, mennyire megy ritkaság számba.
A mellettem ülő hatéves tesztközönség mindenesetre csak pislogott, nem úgy a következő számnál, amikor egy hófehér, pelyhes szárnyakkal felszerelt és csillámlóan kivilágított ló lépett be a manézsba, hátán egy szintén talpig fehérbe öltözött artistahölggyel, aki úgy pörgött a plafonról lelógó szalagokon, hogy a szánk tátva maradt. A műsorszám izgalmas volt és szép, a tesztközönség szerint az egyik legjobb.
Utána egy lámás-kutyás szám következett, ami a gyerekeknek szintén iszonyúan bejött. Én nem tudok mit kezdeni azzal, amikor agarak ugrálják át a lámákat és viszont, de a látvány és a cukiságfaktor itt is megvolt. Az ukrán motoros, metallicás akrobataszám sérülés miatt elmaradt, ezt mondjuk bevallom nem bántam.
Helyette a cirkuszigazgató fia, ifjabb Richter József és társai mutattak be lovas akrobatikát magyarosban, ami szintén szájtátósra – illetve a tesztközönség szerint a második legjobbra – sikeredett: előre-hátra szaltók a lovakon a levegőben, egyik mozgó lóról a másikra. A trapézszám hozta a kötelezőt a zsonglőrök viszont egészen elképesztőek voltak. Én legalábbis nem gondoltam, hogy buzogánytémában még lehet bármi újat nyújtani, de lehet. A plafonról lógó Grizella minden számot fejjel lefelé mutatott be, az illuzionista Nagy Molnár Dávid pedig természetesen eltüntetett egy csinos nőt egy dobozból, majd levegőbe emelte és megtáncoltatta az asztalt. Ezzel örökre kivívta az én csodálatomat, de a mellettem ülő hatéves csak legyintett: hát nem látod, hogy a terítőnél fogva emeli föl? Nem, nem láttam.
A fő attrakció természetesen a Casselly család Arany Bohóc-díjjal kitüntetett produkciója volt, ahol négy elefánt két zseniális akrobatával hihetetlen dogokat művelt. Repkedtek a levegőben a hátra-szaltók, és élőben bemutatták azt a produkciót, amiben két, egymástól távolodó elefánt fején spárgáznak, majd ismét összezárnak. Van Damme-nak ez a száma lenyűgözte a fél világot, de el kell mondanunk, az elefántok, még a Volvónál is precízebben hajtják végre a feladatot.
Az Univerzum fényei december 31-ig látható a Fővárosi Nagycirkuszban.