Index Vakbarát Hírportál

Megnyílt a Cseh Tamás Archívum

2014. január 22., szerda 10:59

A Magyar Nemzeti Levéltár Úri utcai épületében, az egykori Majláth-palotában látogatható mától a Cseh Tamás Archívum, amelynek feladata a művész személyes gyűjteményének és szellemi hagyatékának megőrzése, feldolgozása és közzététele. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának 85 millió forintos támogatásával létrejött gyűjteményt Halász János kultúráért felelős államtitkár nyitotta meg Cseh Tamás születésének 71. évfordulóján, 2014. január 22-én.

2011 januárjában tett közzé egy felhívást az Országos Széchényi Könyvtár és a Budavári önkormányzat, hogy archívumot kívánnak létrehozni, amelybe várnak minden, Cseh Tamásról készült felvételt vagy hanganyagot. A felhívásra rengeteg anyag érkezett, sosem látott képek és kis kultúrházi koncertfelvételek kerültek elő. A felbukkant anyagokból pont egy éve egy egynapos kiállítást is szerveztek. 

A kiállítás, valamint az archívum lelke és kitalálója Hanák Gábor történész-filmrendező, az Országos Széchényi Könyvtár Történeti interjútárának volt vezetője, aki 1970 óta ismeri Cseh Tamást. A Cseh Tamás Archívumban több mint 2100 dal hallgatható, de fel van töltve mintegy 35 ezer fénykép és több tízezer oldal kézirat is. Emellett előadásokat, kottákat, sőt Cseh Tamás határidőnaplóit is olvasgathatja, aki az anyagban böngészik.

Halász János megnyitó beszédében kiemelte: Cseh Tamás és Bereményi Géza tudta, hogy amiről nem lehet beszélni, arról énekelni kell. Így került szóba az 1945-ös Széna tér, az 1974-es „átkozott év” , vagy 1980-ban az a kérdés, hogy „száz év múlva ki tud majd itt magyarul.”

A Kossuth-díjas énekes, zeneszerző, előadóművész 2009. augusztus 7-én hunyt el Budapesten. 1970 óta írt dalokat szövegíró alkotótársával, Bereményi Gézával. Munkásságát 1993-ban Liszt Ferenc-díjjal ismerték el, 1994-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend tiszti keresztjét, 2001-ben pedig a Kossuth-díjat. 2013. szeptembertől emlékét balkezes gitárral felszerelt bronzszobor őrzi a Gellért téren, a Hosszúlépés Cseh Tamás-sétáján pedig az író kedvelt kocsmáit lehet végigjárni. 

Rovatok