Index Vakbarát Hírportál

Idén sem lesz filmszemle

2014. január 29., szerda 21:36

Idén februárban sem tudja megrendezni a Magyar Filmszemlét a Magyar Filmművészek Szövetség, az erről szóló nyilatkozatot a szervezet szerdán hozta nyilvánosságra.

Mint írják, a filmszemle fél évszázadon át a magyar filmművészet, filmipar és filmkultúra ünnepe volt, amelyen évről évre megismerkedhettek a nézők a hazai játék-, dokumentum-, animációs, tudományos ismeretterjesztő, rövid- és kísérleti produkciókkal és főiskolai filmekkel. „Ez a hagyomány az utóbbi két évben kényszerűen megszakadt”.

A szövetség nyilatkozata azzal zárul: „Mi, akik felelősséget érzünk a magyar film jövőjéért, aggodalmunkat fejezzük ki a helyzettel kapcsolatban. Bízunk és hiszünk abban, hogy eljön az idő, amikor újra találkozhatunk barátainkkal, nézőinkkel a Magyar Filmszemlén”.

A Magyar Filmművészek Szövetsége már 2012-ben is csak „fapados” filmszemlét tudott tartani verseny és díjak nélkül, mivel a rendezvény nem kapott állami támogatást. Tavaly teljes egészében elmaradt a mustra, írja az MTI.

Rovatok