Orbán Viktor vasárnap reggel jelentette meg katasztrófavideó-sorozatának legújabb darabját, amelyben a miniszterelnök az ónos esővel veszi fel a harcot.
Orbán nyilván nagy nyomás alatt dolgozott, hiszen az árvízi videói nem csak mérföldkövet jelentettek a katasztrófafilmek műfajában, de önmaga számára is magasra tették a lécet. Hova lehet ezt fokozni? Még több természeti csapás? A miniszterelnök két állandó társa, Pintér és Bakondi még esetlenebb lesz? Orbán katonákkal megy az időjárás ellen?
A filmes-katasztrófavédelmis-miniszterelnök zsenialitása abban mutatkozik meg, hogy nem esik bele az akciófilmesek ismert csapdájába. Orbán nem primer módszerekkel akarja túlszárnyalni előző filmjeit: nem tengelyig ónos esőbe fagyott kamionokkal küzd, és nem maga terít takarót minden átfagyott gyermek vállára. A feszültséget azzal érzékelteti, hogy direkt nem láttatja magát a katasztrófát, de a válsághelyzet mégis ott van minden egyes filmkockán.
Az ónos esős film is a szokásos amatőrfilmes eszköztelenséggel dolgozik. A keresetlen megoldások miatt a néző azonban rögtön az események sűrűjében találja magát.
6:34 Belügyminisztérium
- olvassuk a vásznon, és már ott ülünk az ismerős alakokkal egy szobában. Nincs kérdés, hogy kerültünk ide, zajlanak az események.
Négy szereplőt látunk, de csak a három ismert figura beszél: Orbán, és két hű társa, Pintér és Bakondi. Az első jelenet a szokásos dramaturgia szerint zajlik. Pintér, a Sancho Panzai hős esetlenül tollat nyújt a főszereplőnek: „Elnök úr, ehhez van szokva, ez az, ami szerencsét hoz” – motyogja, Orbán pedig röviden nyugtázza: „Ez az árvízi toll.” Világos az üzenet: hőseinket a nagy árvíznél láttuk utoljára, de a kaland íme, folytatódik!
Hátradőlni azonban nincs idő.
Na, hogy állunk a viharral?
– húz maga elé papírlapot Orbán Viktor, a néző pedig többé nem tudja levenni a szemét a vászonról, hiszen tudjuk: szó sincs viharról. Éppen hogy a csendes, hideg eső okozta a problémát. Vajon Orbán tudja, hogy rossz katasztrófát akar megoldani?
A szuszpenz pedig csak nő. Tudjuk, kinn tombol a „vihar”, de mi mégis egy szűk, bridzsszobára emlékeztető helyiséget látunk. Az asztalon álló, plebejus tárgyak, a félliteres kóla és a kilós kiszerelésű nápolyi, továbbá a tsz-elnöknek öltözött szereplők jelzik: a biedermeier idill látszat. A katasztrófa itt van velünk!
Az asztal körül folyó események is egyszerűek, nincs számítógép, high tech géppark, villogó térkép. Csak papír és toll. Mégis, az eszköztelenség mutatja meg, milyen magas szintű munka zajlik a puritán körülmények közt.
A 7,5 tonnánál nagyobbak [kamionok] tehát le vannak zavarva.
– mondja Orbán, és áthúz valamit a papíron. Vajon mi lehet a lapon, amit egy miniszterelnöknek saját kezűleg kell javítgatnia, ha meg akarja oldani az ónos eső problémáját?
Húzza alá, mely járművek vannak lezavarva:
Aztán Orbán gyorsan összefoglalja a helyzetet:
Ónos eső volt, az lefagyott ott, ahol volt, lefagyott
– mondja, és Pintér meg Bakondi úgy bólogat, mint két diák, akik a korrepetáláson végül érteni vélik, mi az a Higgs-Bozon. A rendező azonban jelzi, Pintér Sándor valahol azért önálló személyiség is. Maga vázol fel problémát:
Egyetlen dolog kérdéses, hogy a szél, a széllel mi lesz.
Orbán jegyzetel. Csak sejthetjük, mit. „Szél: leállítani. Szélcsökkentés.”
A szűk térben fojtogat a feszültség, amikor Bakondi váratlanul megjegyzi:
A lakosság igazság szerint most már igazán hallgat ránk.
Egyetlen szikár mondat ugyan, de történelmi referenciák egész sorát hozza elő: a március 15-i havazás, amikor hiába írták sms-en a lakosságnak, mégsem ültek át egy másik autóba. Most vajon miben hallgatott a lakosság Bakondira?
De nincs idő elmélkedni, A főszereplő hirtelen egy pulpituson terem, és bejelenti: Hétfőre vége a katasztrófának. Megmenekültünk.