Index Vakbarát Hírportál

Kié lesz végül az Erzsébet tér?

2014. március 30., vasárnap 19:11

Végre elkészült a Gödör, amit azóta már Akváriumnak hívnak. Már nem Magyarország, még nem Európa. Modern koncerthelyszín, szabad fűben ücsörgés. Ilyen a kormányzati kultúrpolitika legszebb arca.

Ne gondoljuk, hogy annyi az egész, hogy a választások előtt átadunk pár metróvonalat, gyárkomplexumot, meg főteret, átvágjuk a szalagot, aztán pörögnek a népviseletbe öltözött lányok, meg forog a nyárson a malac. Mert ahhoz, hogy mindenki érezze a fejlődés meredek grafikonján robogó ország menetszelét, olyat kell építeni, ami mindenkinek tetszik. Kivéve persze Szanyi Tibornak, de az ő szavazata már amúgy is oda.

A négyes metró bármennyire értelmetlen, pont jó erre: a Békemenet nyugdíjasait lenyűgözi a monumentális megállók moszkvai hangulata, meg a látszóbeton szürke keménysége. A fiatalok meg szelfizhetnek egy európai értelemben menő metróban.

Az Erzsébet téri Gödör, illetve Akvárium ezt kicsit másképp oldotta meg: miközben a föld alatt megnyílt végre a tíz éve félig kész koncertterem és rendezvényközpont, addig odafent mangalicaszalámit, nemezelt mobiltelefontokot, meg báránybekecset árultak, mintha csak egy random vidéki kolbászfesztiválon lennénk.

Pedig az Akvárium felújítása megérdemelte volna, hogy ne a medvehagymás tökipompos szaga terjengjen mindenhol. A régen még Gödörnek hívott tér ugyanis egy hatalmas képzőművészeti installáció, performance, happening, vagy bármi más, amit csak kortárs galériákban mondanak lelkes kurátorok, de ők sem igazán értik. A lényeg, hogy az a címe, hogy Mégsem olyan szar Budapesten élni. Mert hiába lopták el az anyagot, hiába veszett rajta össze a Fidesz és az MSZP, hiába hagyta lerohadni az üzemeltető és a kerület, azért ez a tér koncentrálja az ezredforduló utáni Budapest minden nyomorát és szépségét.

Így pusztult le a Gödör

Szétrohad a Gödör?

A magyar makett

Majdnem itt épült a Nemzeti Színház, aztán csak egy mélygarázs lett a dologból. Majd jött a Gödör, ami először konferenciaközpontnak épült, majd ideiglenesen azért tartottak benne néhány bulit. Aztán kiderült, hogy az öltönyös, csendben fontoskodó konferenciaturistáknál jobban fizet, ha van pár koncert és valamivel több sörcsap, és inkább szórakozóhely lett a félig kész pincekomplexum.

Miközben odabent a magyar underground, vagy éppen az európai mainstream zenélt, odakint csendben pusztult a tér: egyrészt valami különös okból, nem arra tervezték, hogy a belváros közepén tömegek használják, másrészt azért a minőségbiztosítás sem volt éppen hibátlan az építkezés közben. De mialatt az utolsó üvegkorlátot is pókhálósra rugdosták, és a tervezetnél vékonyabb járólapok közül az utolsó is darabjaira tört egy ugrató gördeszkás alatt, a tér valahogy mégis a város igazi központja lett. Egy olyan hely, ahol ki lehet ülni egy üveg borral a fűbe, és ahol minden este sok százan gondolják, hogy jó ötlet kiülni egy üveg borral a fűbe. Mintha csak Barcelonában lennénk. Vagy Rómában. Mintha itt lenne Európa. Csakazértis.

A Fidesz hatalomváltása is pont úgy zajlott itt, mintha ez a pár száz négyzetméternyi park lenne az ország méretarányos modellje: egy a saját lepusztultságától is megfáradt tér került át az új kormányzat embereihez, gyorsan nevet váltottak, mire páran befeszültek, hogy itt most aztán alternatív rock helyett csárdás lesz, meg műdalok, aztán mégsem változott semmi. Csak rendezettebb lett picivel az üzletmenet, beállítottak néhány új, nagy teljesítményű futószalagot, hogy gyorsabban és hatékonyabban jusson el a pénz az új tulajdonosokhoz.

Végre elkészült

Az átadás reggele éppen ezért volt kicsit ijesztő: a tér egyik felén a szemünk előtt épülő Kádár-rendszert szimbolizáló MTVA emelt színpadot, ahol pedig tavaly nyáron még hipszterek fetrengtek szemérmetlenül, most akciós a nemzeti színű tegez. De ez csak kampányfogás, a kerület csinálja a fesztivált, odalent a klubban minden ismerősen kispolgári és kozmopolita: este például a Magashegyi Underground zenél majd.

Az Akvárium teljesen megújult, ami valójában azt jelenti, hogy végre befejezték: van egy kis terem, ahova hétszázan férnek be, és van egy nagyobb, ahova ezerötszázan, vagyis akár a sörszagú Pecsa alternatívája is lehet. Az egyiket Kis halnak, a másikat meg Nagy halnak nevezik egyébként, mert ugye ez az Akvárium. Érted.

Minden nagyon új, főleg a hangrendszer, meg a ledfal, a vécék meg olyanok, mintha csak egy párizsi diszkóban járnánk: kicsit elegáns, de azért minden vandálbiztos és saválló, nehogy baj legyen, ha hirtelen összehányják.

Ahol régen az emberek műanyag pohárral a kezükben bólogattak a zenére, most étterem lesz: a medence alatt, a vízen át beszűrődő napfényben lehet majd végigenni a bisztróélményt ígérő étlapot. Ez a felújítás egyetlen igazán félresikerült pontja: ugyan kortárs képzőművészek alkotásait mutatják be az asztalokat elválasztó paravánokon, de ettől azért még paravánok választják el az asztalokat, és a hullámzó napsütés ellenére sem alakul ki igazi tér: az egész inkább olyan mint egy deluxe McDonald's, már csak a Happy Mealért visongó, szülinapi zsúrt tartó gyerekek hiányoznak.

Ja, és ezentúl lesz egy Volt Music Club névre hallgató exkluzív bár is az épületben: a Volt és a Balaton Sound szervezői is bevásárolták ugyanis magukat az Akváriumot működtető Kft-be, így most már tényleg garantált a Fidesz-kompatibilis csapatás. Tuti, hogy csendes, ülős Ákos koncert is lesz itt nemsokára. Az exkluzív bár egyébként egy picit olyan, mint egy jobban sikerült balatoni night klub, azzal a különbséggel, hogy Siófokon nem akasztanak hatalmas Skrillex-dedikációt a dj-pult fölé.

Jobb, mint a Gödör

Az Akvárium programja

A nyitónapon, március 30-án este kilenctől a Magashegyi Underground ad szimfonikus koncertet. Az április 3-án induló ünnepi nyitó hétvégén többek között a Punnany Massif, az Irie Maffia és a Tosca lép fel, tavasszal pedig többek között John Mayall és a Quimby is az Akvárium vendége lesz. A teljes program a klub honlapján.

De teljesen felesleges a fanyalgás: az Akvárium jobb lett, mint a Gödör, már csak azért is, mert egymásra mutogatás és kisstílű, sörpados vendéglátás helyett legalább végre elkészült. Odafent meg állítólag már megfelelő vastagságúak a járólapok és a mesterséges tó vízkeringetőjét is kicserélték egy olyanra, ami nem csak felfújható kerti medencékkel birkózik meg. Van új öntözőrendszer, ami állítólag bírja a fűben fetrengést, így augusztusra sem lesz kietlen, fakó fesztivál az Erzsébet tér. Ja, és végre van fent is egy vécé, nem olyan felborítható műanyag pottyantós, hanem valódi vécé folyóvízzel, meg egy rakás európai extrával. Például szappannal.

Akik pedig nem akarnak koncertre menni a Gödörbe, és a Volt Music Club félhomályát túl dekadensnek gondolják, azok aljasodhatnak a megújult Fröccsteraszon. A sajtótájékoztatón kiderült, hogy fröccsöt mérni azért kulturális tevékenység, mert támogatják a nagy beszélgetéseket, és a polgári értelemben vett vitákat, vagyis ha úgy nézzük tavaly még csak 21 folyóméternyi pulton rendelhettünk, most viszont már 41 méter vegytiszta kultúra áll a rendelkezésünkre. Hogy két nagyfröccsöt, de kurva gyorsan, mert éppen megváltjuk a világot.

De úgyis teljesen mindegy, hogy mit akar az Akvárium, vagy éppen a szomszédban a magyar hipszterszcénát államilag dotáló Design Terminál: az Erzsébet tér marad, az ami volt. Egy park, ahol ki lehet ülni egy üveg borral, mintha csak Európában lennénk.

Ja, azt mondtam, hogy sokkal több lesz a megtermett biztonsági őr?

Rovatok