Index Vakbarát Hírportál

Színésznek tanult, rendőr lett

2014. július 30., szerda 23:56

Gál Kristóf színészből lett gyilkossági ügyekkel foglalkozó nyomozó, aztán rendőrségi szóvivő. Most az ő életéről készít színdarabot egykori színművészetis osztálya az osztályfőnökük, Máté Gábor rendezésében. Tabuk nem lesznek, szóba kerül a különös pályamódosítás, és az is, hogy milyen egy mélyen vallásos családból bekerülni a Színművészetire.

„Az, hogy korábban ezt csináltam, egy dolog. De hét éve nem játszom, ami nagyon hosszú idő. A volt osztálytársaim azóta is benne vannak a szakmában, tudják, hogy a mozdulataik milyen hatást keltenek a színpadon, én már nem annyira. Félelem, rémület mindig van bennem, ami később persze a többiek segítségével oldódik. De

a színjátszás nem olyan, mint a biciklizés, hogy ha kimarad tíz év, akkor is menni fog.

Ez egy szakma, amit gyakorolni kell."

Korábbi évek, korábbi életek

2007: Járó Zsuzsa
2008: Szandtner Anna (itt írtunk róla)
2009: Kovács Patrícia (itt írtunk róla)
2010: Baróthy (Máthé Zsolt)
2011: Mészáros Máté
2012: Péter Kata
2013: Száraz Dénes – Vele, de nélküle
2014: Gál Kristóf

Gál Kristóf, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyik szóvivője, most szorgalmasan gyakorol is. Két próba között beszélgettünk vele, ő is tagja ugyanis az AlkalMáté Truppnak, a Horvai István és Máté Gábor egykori színészosztályának tagjaiból álló alkalmi társulatnak, aminek Parti Nagy Lajos adta a nevét. (Többek között Jordán Adél, Kovács Patrícia, Fenyő Iván, Szandtner Anna és Mészáros Máté járt ebbe az osztályba.) Nyolc éve hagyomány, hogy minden nyáron egyikük életéből készítenek előadást, tavaly éppen az a Száraz Dénes volt terítéken, akit a legtöbben a Jóban-Rosszban-ból vagy az ikonikus Magyarország, én így szeretlek! reklámból ismerhetnek. Minden évben sorsolnak az utolsó előadás végén, hogy ki legyen a következő áldozat, akinek a színpadon cincálják szét az életét. Tavaly pont a pályaelhagyó Gál Kristóf nevét húzták ki a kalapból, ő színészből lett rendőr.

Ez azonban nem jelenti azt, hogy ő fog a legtöbbet szerepelni a nevét viselő előadásban. „Pár nappal ezelőtt még kifejezetten paráztam azon, hogy nem leszek sokat az előadásban. De Máté Gábor mondta, hogy nyugodjak meg, lehet, hogy eddig nem vettem észre, de mindig ez van. Aki a címszereplő, annak egészen másfajta feladatai vannak. Sokat mesél, egy-egy jelenet elkészültekor felidézi, hogy milyen párbeszédek zajlottak, mit érzett az adott helyzetben." Gál Kristóf szerint az osztály egyébként elképesztően hamar ráérzett az életére.

Gál Kristóf

IDŐPONT(OK):

2014. 07. 31. 20:30 
2014. 08. 01. 20:30
2014. 08. 02. 20:30 
2014. 08. 03. 18:00
2014. 08. 03. 20:30 
2014. 07. 31. 20:30 
2014. 08. 01. 20:30 
2014. 08. 02. 18:00 

HELYSZÍN: Jurányi Inkubátorház Színházterem

Az idei előadás szereplői:

Czukor Balázs
Dömötör András
Gál Kristóf
Járó Zsuzsa
Jordán Adél
Kovács Patrícia
Máthé Zsolt
Mészáros Béla
Mészáros Máté
Péter Kata
Szandtner Anna
Vajda Milán

Rendező: Máté Gábor

Ez azonban nem ment egyik napról a másikra. Már március–áprilistól néhány alkalommal találkoztak, általában este tízkor, amikor mindenkinek véget ért az előadása. Ezeken a találkozókon kezdték boncolgatni az aktuális címszereplőt. Szóba került itt minden: a pálya, a házasság, az apaság. Tabuk nem voltak, Gál Kristóf előre eldöntötte, hogy bárki bármit kérdezhet, az előadásban bármilyen vele kapcsolatos téma felvethető, ennek ugyanis szerinte csak így van értelme. „Ez egy csodálatos lehetőség, hogy tizenegy osztálytársam Máté Gábor vezetésével, vagyis tizenkét, a világról elég izgalmasan gondolkodó ember az életemhez hozzáfog, átfogalmazza színházi nyelvre. Soha vissza nem térő alkalom. Csak úgy érdemes, ha a legmélyére próbálunk meg ásni."

Két és fél év gyilkossági ügyekkel

Természetesen nagy szerepet kap a pályamódosítás is az előadásban. Gál Kristóf diploma után négy évig játszott az egri Gárdonyi Géza Színházban, aztán

rájött, hogy inkább rendőr szeretne lenni.

Utolsó színpadi szerepében, a Párnaemberben éppen egy nyomozót alakított. Ezután, 2007-ben kezdett el dolgozni a budapesti I. kerületi kapitányságon, 2008-tól már hivatásosként teljesített szolgálatot. 2010-ben a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság életvédelmi főnyomozója lett. Két és fél évig főleg gyilkossági ügyekkel foglalkozott, aztán szóvivő lett. Utóbbi szerinte ötvözete a színháznak és a rendőrségnek, bár azért persze főleg rendőri munka.

Volt osztálytársai elképzelni sem tudják, hogy ne színészek legyenek, de belőle ez a lángolás a pálya iránt elmúlt, ezért kezdett mást keresni, amiért újra tud lelkesedni. Hét év után is azt érzi, hogy jó döntést hozott. Sőt, bármilyen meglepő, a nyomozói munkában is tudta hasznosítani a színészi tapasztalatait. „Egy jó nyomozó jó emberismerő is. Tudja, hogy kell hozzászólni egy gyanúsítotthoz, egy tanúhoz. Ebben segített, hogy korábban a különböző szerepek miatt különböző fejekkel kellett átgondolnom problémákat.”

Nyilván másfajta siker, amikor bebizonyítják valakiről, hogy ő volt a tettes, mint a színpadi, de Gál Kristóf szerint ezek is legalább annyira emlékezetesek. Az egyik legnagyobb elismerést egy ügyésztől kapta, aki felhívta, hogy gratuláljon egy lopási ügy szembesítéséről készített jegyzőkönyvéhez. Úgy fogta fel, mintha egy darabot írna, persze ragaszkodva a tényekhez, ezzel pedig elérte, hogy az ügyész azt mondja, hogy életében nem olvasott még ilyen szembesítési jegyzőkönyvet, úgy érezte, mintha maga is ott lett volna a kihallgatáson.

Gyakorlatilag ufó voltam

Pedig ahogy a színészek nehezen értették meg, hogy már nem akar közéjük tartozni, úgy a rendőrök is fenntartással fogadtak egy volt színészt. „Gyakorlatilag egy ufó voltam. Bementem a rendőrségre 27 évesen, hogy van egy szakmám, egy pályám, ami fölfelé ívelt. Nem értették, hogy mit keresek akkor náluk. Eltelt egy kis idő, amíg elfogadták, hogy azért vagyok ott, mert szeretném megtanulni azt a szakmát is, és szeretném jól csinálni.”

De nem csak erről lesz szó az előadásban. Előkerül az is, hogy a nyolcgyerekes, (Gál Kristóf testvére Zrínyi Gál Vince, a KOMA társulat vezetője) mélyen vallásos családból származó Gál Kristóf hogy érezte magát a Színművészetin, milyen volt a bulizós korszaka, és hogyan talált vissza a gyökereihez. „Volt egy másfél éves kihagyásom templomba járás és sok más nélkül. Örülök, hogy ebben a családban nőttem fel, de azért ez rengeteg frusztrációt, lelkifurdalást okozott, ha nem, vagy nem mindenben tudtam megfelelni annak, amit otthonról kaptam. De ez kellett ahhoz, hogy felnőtté váljon a hitem. Máshogy megélve, de megtaláltam valamit újra.”

Rovatok