Több száz, a rendszerváltozáshoz kötődő tárgyat gyűjtöttek össze Kelet-Európa különböző országaiból, hogy így rekonstruálják 1989 személyes történeteit. Budapesten pénteken és szombaton gyűjtik a tárgyakat, mindent várnak, ami egy kicsit is személyes: szögesdrótot, zászlókat, fényképeket, határőrsapkát, lejárt útlevelet, bármit.
Egyedülálló nemzetközi kezdeményezés indult útjára tavaly júliusban Lengyelországban, ami számos kelet-európai megálló után végre Magyarországra és azon belül is Budapestre érkezett. Az Europeana 1989 projekt keretében a 89-es rendszerváltozás 25 éves évfordulójára emlékeznek, de a valódi cél az, hogy ez a megemlékezés minél személyesebb legyen. A történelmi aspektusokat adott esetben félretéve arra kérik az embereket, hogy keressék elő és hozzák el egy közös gyűjtőpontra személyes tárgyaikat, minden olyan dolgot, amit megőriztek 89-ből, és valami személyes emlékük kötődik hozzá. Egyáltalán nem fontos, hogy a tárgynak politikai színezete legyen, mint azt Szilágyi Csaba az Europeana projekt hazai vezetője és az OSA munkatársa elmondta, az eddigi gyűjtések során olyan is volt, aki a terhesgondozási könyvet hozta, hiszen a gyereke akkor született, vagy éppen egy ballagási fényképet. 1989-hez ugyanis mindenkinek a személyes története is hozzátartozik.
Már több száz magyar tárgy érkezett eddig a gyűjteménybe, hiszen volt már gyűjtés Szegeden és Sopronban is. Mint az a fényképeken is látszik, a legtöbb embernek természetesen a rendszerváltás jut eszébe a 89-es dátumról, és ehhez kapcsolódnak az összegyűjtött tárgyak is: szögesdrótdarab, gimnáziumi napló, forradalmi román zászló, határőrsapka, határállomás pecsétnyomója, a páneurópai piknik áttört kerítéséről származó lakat, de olyan is volt, aki egy NDK-s Trabantból származó kockás takarót hozott.
Minden országban egy-egy jelentős eseményhez igyekeztek kapcsolni a tárgyak gyűjtését, így például tavaly júliusban az első szabad lengyel választásokra emlékeztek. Onnan a balti államokba ment tovább az Europeana augusztusban, ahol a balti élőláncra emlékeztek a tárgyak gyűjtésével. Gyűjtöttek emlékeket Csehországban is, méghozzá tavaly novemberben, a bársonyos forradalomhoz kapcsolódó időpontban, Magyarországra pedig májusban érkezett az Europeana, először Sopronba, ahol a vasfüggöny lebontására és a technikai határ megszűnésére emlékeztek.
A budapesti tárgyak gyűjtése ezen a héten pénteken és szombaton lesz az OSA Archívumában, a behozott emléket természetesen mindenki visszakapja, azt ott helyszínen digitalizálják. Az összegyűlt tárgyakat aztán feltöltik a honlapra, pontos koordinátákat és helyszíneket adva hozzá, így a tárgyakból a végén kirajzolódik majd az 1989-es rendszerváltás virtuális térképe. A tárgyak mellett rendkívül fontosak a történetek is, emelte ki Szilágyi Csaba, hiszen rendkívül érdekes, hogy hogyan emlékeznek vissza az emberek 25 év elteltével a 89-es eseményekre. Olyanokat is várnak az OSA Archívumába, akik tárgyat nem hoznának, viszont szívesen megosztanák a történetüket a nyilvánossággal. Akik hozzájárulnak a gyűjtéshez garantáltan nem fognak unatkozni, hiszen az OSA előterében végig a két nap alatt a rendszerváltáshoz kapcsolódó dokumentumfilmeket vetítenek,(többek között Szalay Péter: Határeset, Papp Gábor Zsigmond: Kelet-nyugati átjáró, Kárpáti György: Páneurópai Piknik, de ezek mellett megtekinthető lesz Török Ferenc Szezon című filmje is). Sőt, előhalásztak az archívumból régi, 89-es újságokat is, többek között a 168 óra és a Magyar Fórum első próbaszámait.
A tárgyak mellett nagyon örülnek a projekt szervezői minden fényképnek is, hiszen mint Szilágyi Csaba elmondta, kaptak már olyan fotót is, ami a történészeknek és a korszakot kutatóknak is igen nagy segítséget nyújtott. Az eddig összegyűlt tárgyak, fényképek és történetek egy része már látható a www. europeana89.eu oldalon, bár pont a magyar vonatkozású dolgok nincsenek még teljesen digitalizálva. Aki nem tud elmenni csütörtökön vagy pénteken, az az év végéig egy előzetes regisztráció után maga is feltöltheti még emlékeit a honlapra.
Szeptember 5-én és 6-án 10 órától 18 óráig az OSA Archívumban (1051 Budapest, Arany János utca 32.) várják a szervezők mindazokat, akiknek személyes dokumentumai, emlékei vagy tárgyai vannak a rendszerváltás idejéből.
Sopronban éltünk egy elzárt részen, ahol kicsit éreztük azt, milyen nyugatinak lenni. Naponta láttuk az osztrákokat trappista sajttal es orosz pezsgővel hazaindulni. A legújabb divatot is láttuk, a márványkoptatott farmert es a zenei újságokat (Bravo, Popcorn). A posztereket 5 es 10 forintért árulták. Vonatokon es a buszokon elhárítók voltak, akik figyelték, az ide nem valók ne jussanak be a városba. Először 1988-ban jutottam ki Ausztriába, Bécsújhelyre Babettával. Már az első faluban ezek után, amit eddig tapasztaltam a Nyugatról, ledöbbentem. Amikor itthon 4-5 évet kellett várni egy autóra, a második faluban autókereskedést találtam. Nyáron banánt ettem a bécsújhelyi sétálóutcán. Ezek után a következő évben történt meg Nagy Imre temetése, amit a SOTEX műhelyében hallottam egy rádióból, amit körbevettek a lakatosok, és szörnyülködtek, hogy ez megtörténhetett. Sokan ismételték azt, amit a rádióban hallottak: ruszkik haza, ruszkik haza! Akkoriban a Lenin körút 19-.ben dolgoztunk (ma Várkerület 19.), és akaratlanul számolgatni kezdtük, hogy kétpercenként jöttek a gorenjés személyautók. Mi is április 4-én, hosszú hétvégén hoztunk egy színes tévét. Egy közeli ausztriai faluban záróra után hoztunk színes tévét a szatócsboltból. Az egyik vendéglátónk házában saját készítésű szaunát láttam, ami nekem furcsa volt. Az Oroszlán Gyógyszertár előtt az oszlopon találtam egy falragaszt a páneurópai piknikről. Én ekkor már tudtam, hogy bevonulok katonának. Kíváncsiságból elmentem a piknikre a barátnőmmel. Sopronpuszta előtt a rendőrök az NDK-s autókat is beterelték a parkolóba. A parkolóban találtam egy piros-sárga-piros zászlós autót és kiderült, hogy a spanyol nagykövet autója. Beszélgettem a sofőrrel és nagyon barátságos volt. Felmentem az őrtoronyba es azt vettem észre, hogy a nyitott határ felől jönnek az osztrák biciklisek holland biciklikkel és mindegyik hátrafelé, Ausztria fele tekintett. Akkor tudtuk meg, hogy átmentek. A szögesdróthoz kézről kézre adták a harapófogót. A piknik után másfél héttel bevonultam katonának Budapestre. Az alakuló téren az ezredesünk előadást tartott politikai nézeteiről, éreztük, hogy fél tőlünk. A következő év tavaszán stoppal jöttem haza, egy nagyon kedves idős házaspár hozott haza. Megkérdeztem a férjet, hogy mivel foglalkozik. „Csütörtökön neveztek ki miniszternek.” Rabár Ferencnek hívták. Hát ilyen volt nekem a rendszerváltás!