Index Vakbarát Hírportál

Miben hasonlít Kerényi Imre és Tarlós István?

2014. október 3., péntek 20:03 | aznap frissítve

Sem Tarlós, sem Kerényi nem tud elszakadni attól, hogy Magyarországon csak kétfajta ember van, baloldali és jobboldali, és ezek szükségszerűen gyűlölik egymást. Péntek délután rendeztek beszélgetést Kerényi Imrével az ELTÉ-n arról, hogy mik a nemzeti kultúrpolitika alapvetései Magyarországon.

A kultúrpolitikáról nem derült ki több mint a tavalyi, csak aranyköpéseket tartalmazó Kerényi videónkból. A miniszterelnök megbízott kultúrpolitikusa szerint érthető, hogy a baloldalra eljött a „hét szűk esztendő”, mert eddig állítólag a jobboldali értelmiségiek voltak elnyomva.

Kerényi szerint a baloldali kultúrára jellemző, hogy „nem tudnak főpolgármester-jelöltet állítani”. A Vári György moderátor értetlenül jegyezte meg, hogy neki semmi köze a főpolgármesterjelölt-állításhoz, sem ahhoz a körhöz, amelyik ezt végzi. Kerényi nem hitte el.

A beszélgetés végig megmaradt ebben a mederben. A beszélgetőpartnerek, Vári György és Gyárfás Dorka igyekeztek rámutatni, hogy a téma nem közelíthető meg két kibékíthetetlen politikai csoport harcaként.

A közönség akkor tört ki nevetésben, amikor fentiek után Kerényi tanácsolta, hogy mindenki próbálja meg saját ideológiai doktrínáit megkérdőjelezni.

Ennek kapcsán Kerényi megemlítette, hogy az Economist című lapban a neoliberális tanok végéről látott egy képet, így ez alapján a teremben mindenkinek át kellene értékelnie nézeteit. A beszélgetőpartnerek megjegyezték, hogy ők nem neoliberálisok, így nem értetik, miért ajánlja ezen ideológiák átgondolását. Kerényi persze átlátott a szitán, hiszen aki nem ért egyet vele, az nyilván neoliberális. Továbbá, ahogy elhangzott, gyurcsányista is.

Orbán Viktor kultúrfelelőse nem hallgatta el a Magyar Krónika egyre fokozódó sikerét. A Kerényi tanait népszerűsítő, de közfinanszírozású lap már az ötödik számnál tart, és olyan népszerű, hogy maga Kerényi is csak azt a választ kapja próbavásárlásainál, hogy már elfogyott. 

A beszélgetés elejét egy interjú miatt lekéstük, így a 444 újságírójának szíves közlése alapján számolunk be Kerényi melegjogokat érintő kijelentéséről. Miszerint a melegek azért ítélendők el, mert nem járulnak hozzá a nemzet számszerű gyarapodásához.

Rovatok