Index Vakbarát Hírportál

Műszőrmével bélelt a magyar dizájn

2014. október 7., kedd 15:04

A Magyar Formatervezési Díj és a hozzá kapcsolódó kiállítás az Iparművészeti Múzeumban azt hivatott bemutatni, hogy hol tart ma a magyar dizájn. Hát, nem lettünk az eseménytől boldogabbak. Ami nem azt jelenti, hogy ne lennének itthon jó dolgok a dizájn területén, de az az 54 pályamunka, ami végül megkapta a kiállítási jogot, azt mutatja, hogy van még hová fejlődni.

A bírálóbizottság egyébként elégedett volt. Mint Dr. Bendzsel Miklós, a Magyar Formatervezési Tanács elmondta, ők is szeretnék, ha több lenne a pályamunkák között a kész termék, ami egyelőre mindig ötven százalék alatt maradt, de ettől függetlenül úgy látják, a magyar dizájn töretlenül fejlődik. Ezt mutatja például, hogy egyre több Red Dot dizájn díjat gyűjtünk be, ami az egyik legrangosabb nemzetközi díj, amit a dizájn terén kapni lehet. (Érdekesség, hogy éppen a legutóbbi Red Dot díjazott, a Zeneakadémia arculata, a Formatervezési Tanácstól egyáltalán nem kapott díjat.)

Magyar Formatervezési Díj 2014

Termék kategóriában Magyar Formatervezési Díjazott Bereczki Dávid „Primus Dinghy” tanuló szintű vitorlás kishajója, valamint Tomcsányi Dóri 2014/15-ös őszi-téli ruhakollekciója, amely a hatvanas-hetvenes éveket, illetve a sípályák pezsgő, színes forgatagát idézi fel. Hullámtörő rendszert tervezett a szintén a termék kategóriában díjazott S’39 Hybrid Design Manufacture: a CALTROPE rendszer a mangrove fák telepítésekor ideiglenes támasztékként szolgál. Az alkotócsapat arra a gondolatra építette az ötletét, hogy a globális klímaváltozás miatt kiemelkedő tengerszint problémáját maga a természet is képes megoldani, csak támogatni kell ebben. Vizuális kommunikáció kategóriában idén Katyi Ádám, a nyomtatott és digitális felületekre is kiválóan illeszkedő Westeinde Caption betűtípusa kapja az elismerést. Ulrich Sára diák kategóriában alkotott kiemelkedőt: szövegkép kísérleteiben a szöveg szövetébe avatkozott bele, amelynek eredményeként sajátos átmenet jött létre a szöveg és a kép között. Nagy Dániel – szintén diák – a Lamantin Jazz Fesztivál arculatát tervezte meg, amelyhez zenei inspirációt használt.

 A főleg a harmadik világban fellépő szürkevíz problémát vette nagyító alá Vasques Carlos Alberto, akinek a zuhanyozás közben elfolyó víz újrahasznosítását megoldó koncepcióját díjazta a bizottság. Nagy Diána egy olyan japán-magyar képes szótárt alkotott, amely áthidalva a kulturális különbségeket a két különösen eltérő nyelvrendszer megértését segíti elő. Gyulai Natália színes, hosszúszálú műszőrme kollekciója is elismerést kapott. Mindhárom alkotás az Emberi Erőforrások Minisztérium Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának különdíját érdemelte ki. 

Az Iparművészeti Múzeumban látható kiállítás azonban nem tükrözi a hatalmas fejlődést. (Miközben tényleg történnek szuper dolgok, éppen múlt héten mutattuk be az ivócsapot, ami kivételesen nem csak díjat nyert, de meg is valósult.)  Egyrészt természetesen nem pályázik mindenki, aki pályázhatna, ennek nyilván számos oka van, és sokan gondolják úgy, hogy inkább nemzetközi elismerésekre koncentrálnak, mint a Magyar Formatervezési Díjra. Aminek egyébként idén két fő díjazottja is volt a termék kategóriában, - hogy a lényeget ki ne hagyjuk, - Tomcsányi Dóri idei, őszi-téli kollekciója és Bereczki Dávid, Primus Dinghy vitorlás oktató hajója. 

És valóban, az ember egy ilyen formatervezési díj kapcsán olyan dolgokat keres, mint Bereczki Dávid hajója: szép, vonzó, de ugyanakkor a mindennapi életben használható tárgy. Ami ráadásul nagy segítség is, hiszen gyakorlatilag évtizedek óta egy nehéz, borulékony hajót használnak a vitorlásoktatásban, amitől a legtöbb gyereknek még a vízre szállástól is elmegy a kedve. Ehhez képest Bereczki hajója, színes, könnyű műanyag, roppant vonzó a gyerekek számára, akik a kis hajó segítségével könnyen el tudják sajátítani a vitorlázás alapjait. Bereczki hajója egy kisebb sikertörténet: megálmodta, megtervezte, legyártatta és ma már megrendelése is van rá.

A divat és a textil vonal a Formatervezési Díjnál minden évben nagyon erős, de hogy miért kell például fődíjat adni egy divattervezőnek, az számomra rejtély. Külön furcsa, hogy míg Tomcsányi Dórinak három kollekciója is látható a kiállításon, más magyar divattervezőtől pedig semmi. Egyrészt a divat rendkívül szubjektív műfaj, másrészt ma már ennek a területnek rengeteg más érvényesülési lehetősége van, nem úgy mint a pécsi kesztyű meg a Priscilla női cipő idején.

Utóbbi cipő egyébként a Formatervezési Díj 35. jubileumi, retró kiállításán látható, ahol az elmúlt évtizedek díjazottjaiból válogattak. Itt is látszik egyébként, mennyit változott a dizájn fogalma és használata: míg az 1980-as évek díjazottjai széles körben elterjedtek voltak (a Réka elemes bútort például sok lakásból még ma sem lehet kirobbantani), addig a mostani díjazott termékek csak egy igen szűk réteg életében jelennek meg. Az pedig, hogy ez a retró-válogatás érdekesebb, mint a 2014-es dizájn, egyenesen szomorú. 

Bereczki hajóján kívül kevés olyan dolog van, amiért teljes szívvel lelkesedni lehetne az idei kínálatból. Összességében arculattervezés vonalon a legerősebb a kiállítás, ami a Legigénytelenebb Bolti Cégérek és Feliratok országában legalább némi bizakodásra ad okot. Díjazta is a zsűri Nagy Dániel Lamantin Jazz fesztivál számára készített arculattervét - kár, hogy a szervezők még ingyen sem kérték. 

Emellett szerettük Nagy Diána japán-magyar képes szótárát, még akkor is, ha kevés értelme van, jól illik az utóbbi évek gyerekkönyv-dizájn forradalmába. Szerettük még Juhos Lehet Masina nevű étkezőbútorát, az arculattervek közül pedig Karcsi papírboltja (tervező: Karácsony Andi) a legkiemelkedőbb.

A Magyar Formatervezési Díj és Design Management Díjjal elismert, illetve más, kiállítási jogot nyert alkotások megtekinthetőek az Iparművészeti Múzeum földszinti galériáján (nyitva tartás: keddtől vasárnapig 10:00 – 18:00) november 2-ig.

Design Management Díj

A Formatervezési Díj mellé 2009 óta átadják a Design Management Díjat is, amit nemcsak egyéni pályázat, hanem jelölés útján is el lehet nyerni. A díj célja, hogy megmutassa, hogyan növelheti egy szervezet hatékonyságát, versenyképességét a dizájntudatos szemlélet. Idei díjazott a GIA Form Kft., ami egy családi vállalkozás, ők gyártják az idén Red Dot díjjal kitüntetett Nosiboo orrszívót is. Elismerő oklevelet nyert az Apátsági termékek arculata és nagy örömünkre az Ivanka Factory Zrt, akik már évek óta tárják fel a beton újabb és újabb arculatát. Elismerést kapott még a Petőfi Irodalmi Múzeum, a Sziget Kulturális Menedzser Iroda Kft, és a Tudatos Vásárlók Egyesülete is. 

Rovatok