Egy tetőtől talpig kalocsaiba öltözött nő mosolyog egy tipikus New York-i ház lépcsőjén. A látvány egyszerre vidám, mert szemmel láthatólag jól érzi magát, és bizarr, mert Magyarországon, különösen a nagyvárosokban, senki nem öltözik így, még az ünnepeken sem. A nő portréja a New York-i magyarokat bemutató új fotókiállítás, a Külhon egyik képe. Hét fiatal magyar fotóművész a Fiatalok Fotóművészeti Stúdiójából még 2014 szeptemberében töltött három hetet New Yorkban, hogy a kint élő magyarok életét kutassák. A Capa Központ most nyíló kiállításán ennek a három hétnek a munkáját nézhetjük meg: fotók, videók és szövegek, ahol – rendhagyó módon – néha a szöveg ugyanolyan fontos, egyenrangú, mint a fotó.
Ahogy egyre többen hagyják el Magyarországot, úgy egyre több művészt foglalkoztat az emigráció kérdése. Az Index is sokat írt a nagyszerű Menjek/maradjak dokumentumfilmes projektről, amelyben főleg a 20-as, 30-as korosztály kivándorlásával foglalkoztak. A Külhon készítőit viszont nem csak azok érdekelték, akik nemrég hagyták el Magyarországot. A képeken, a videókban vannak persze szép számmal ilyen fiatalok is, de sok 56-os magyar, évtizedek óta kint élő idős ember, és olyanok is, akik már másod- vagy harmadgenerációs amerikaiak, de valamiért mégis fontosak nekik a magyar gyökereik. Vannak, akik hosszasan tépelődtek, mielőtt az utazás mellett döntöttek, és vannak, akiknek nem kellett dönteni, mert a szüleik kézen fogták őket, és mentek. Vannak, akik még mindennap hazagondolnak, és olyanok is, akik már magyarul sem tudnak.
Nincs két egyforma történet, nincs két egyforma vélemény sem New Yorkról vagy a magyarokról. A kiállításon egy takarítónő életébe éppen úgy bepillanthatunk, ahogy a New York-i művészeti élet magyar származású, befutott tagjainak vagy éppen egy maffiózónak a sorsába.
A stúdió 1977-ben alakult, a Magyar Fotóművészek Szövetsége tagozataként. Akkori feladata – a főiskolai, egyetemi fotóművészeti képzés hiányában – a művészképzés, egy fotóművészeti műhely létrejötte volt. Ma elsősorban a különböző stílusok integrálása a dolga, hiszen már sok iskola és műhely létezik. A stúdió különböző irányokból jövő, különböző szemléletű fiatalok összefogásával új, friss munkák megszületését teszi lehetővé, segíti a fiatal fotósokat a karrierjük elindításában.
Alpern Bernadett és Halász Dániel például azokat kereste fel, akiknek nagyon is bejött Amerika. Képzőművészek, művészettörténészek, egyetemi tanárok, táncosok. Nemcsak egy egyszerű portréfotót készítettek róluk, hanem egy videoriportot is, melyben arról kérdezték őket, hogy mi hiányzik nekik a legjobban Magyarországról. A kérdés után egy perc gondolkodási időt kaptak. A videók csak ezt az egy perc csendet mutatják be, de a falakra kitett szövegekből a válaszokat is megismerhetjük. (Igen, a Túró Rudi is említésre kerül.) Volt olyan is, akit évtizedes emigráció után is annyira mélyen érintett a kérdés, hogy nem tudott, nem akart válaszolni.
Az egyik legizgalmasabb sorozatban Bartha Máté az átlag magyart, az átlag New York-it kutatta. Minden alanyával hosszasan beszélgetett arról, hogy miért fordítottak hátat szülőhazájuknak, és miért kerülik egymást új otthonukban. Egy asszony, aki egy Magyarországon végigdolgozott élet után a lányát és az unokáját hátrahagyva takarít és bébiszitterkedik, hogy összeszedjen annyi pénzt, amiből majd nyugdíjasként normális életet élhet Magyarországon, a családja közelében. Egy férfi, akinek egy kabrió volt az álma, és akit évek múltán is lenyűgöz, hogy egy teljesen átlagos munkából milyen színvonalon lehet élni Amerikában. Imádja az országot, de a barátnője magyar. És egy srác, aki már meg sem akar szólalni magyarul.
Szombat Éva két táncost, Robit és Lacit mutatja be, akiknek New York az önmegvalósítás és a szabadság. Egyikük megfogadta, hogy addig nem tér vissza Magyarországra, amíg olyan hely nem lesz, ahol ő is kézen fogva sétálhat azonos nemű párjával az utcán. Nemrég látogatóban Magyarországon járt, úgy látja, hogy felnőtt egy sokkal nyitottabb és elfogadóbb generáció. De azért az álmától még messze vagyunk. Szombat Éva amerikai képeiből viszont árad a szabadság, a helyemen vagyok érzése.
A kiállításon láthatunk még sorozatot a amerikai–magyar vegyes párokról, amerikai magyar cserkészekről és az egykori magyar negyedről is. Mind izgalmas, érdekes munkák, de mivel a szövegek is fontosak, jó lett volna, ha ezek kevesebb hibával, kicsit olvasóbarátabb formában kerülnek ki.
(A projekt ötletgazdái Bakonyi Zsuzsa és Pályi Zsófia voltak, és a Hungary Initiatives Foundation által kiírt kulturális pályázatán nyertek támogatást a terepmunka megvalósítására. A kiállítás ingyenesen látogatható a budapesti Capa Központban 2014 december 1. és 2015 január 18. között.)