Index Vakbarát Hírportál

Hujber Ferencet intenzív osztályon kezelik

2015. január 3., szombat 08:16

Oxigént pumpáló gépek, szívmonitor, EKG- és életmentő gépekkel figyelik Hujber Ferenc minden lélegzetvételét a Nyírő Gyula kórház intenzív osztályán – írja a Blikk. A színész szilveszter éjjel lett rosszul, az újságírók nem tudták elérni, telefonja ki van kapcsolva, felesége viszont megerősítette, hogy az intenzíven fekszik, keringési rendellenesség miatt. 

A lap szerint Hujbernek több lelki, egészségügyi problémája is volt tavaly: augusztusban Bajor Imre halála borította ki. "Gyászában és elkeseredésében fényes nappal a nyílt utcán egy parkolóban a földre ülve ordítozott, cigarettázott és ivott. A színész akkor sokat kockáztatott, hiszen már a második bőr alá ültetett kapszula volt a testében, ami vállalt alkoholizmusa megfékezését szolgálta" – írja a Blikk.

A Blikk szerint októberben aztán stressz okozta idegi fáradtság miatt vonult be önként a kórházba, éppen akkor, amikor felesége, Cinthya mindenórás volt második gyermekükkel. December végén pedig fellépése előtt lett rosszul, elment a hangja, és mentőt kellett hívni hozzá.

Rovatok