Index Vakbarát Hírportál

Megszűnik a Szputnyik színitársulat

2015. február 9., hétfő 14:05

Március végétől megszűnik a 2008 óta működő Szputnyik Hajózási Társaság,írja a hétfői Nol.hu. Bodó Viktor színitársulata évek óta nem nyer pénzt a Nemzeti Kulturális Alap pályázatán, ezért nem akarnak tovább hazardírozni azzal, hogy a tíz színész és a hét stábtag csak külföldi együttműködésekből tudja kigazdálkodni a működéshez szükséges pénzt.

A Szputnyik a 2014-2015-ös évad elején eleve csak december 31-ig szerződött a művészekkel, mert úgy látták, addig lehet elég a pénzük. A Vígszínházzal kötött, március 31-ig szóló szerződés alapján Bodó megrendezi a Koldusoperát, a színészek azonban már szabadon tárgyalhatnak a következő évadról más színházakkal.

Egyelőre megmarad viszont a Szputnyik mellett működő, a színész Fábián Gábor és a színházpedagógus Pass Andrea vezette Mentőcsónak Egység: tantermi előadásokat hoz létre, és a Pirézek, a Hosszabbik út és a Szociopoly mellett talán újabb produkcióra is lehetősége lesz.

Pass Andrea és a PanoDráma csoport nemrég mutatta be egyébként a tanítványait szexuálisan zaklató középiskolás tanárról és egykori MTV-alkalmazottról, Sipos Pálról szóló Más nem is történt című darabját.

Rovatok