Index Vakbarát Hírportál

Ez a kvíz engem gyíkká változtatott

2015. március 14., szombat 16:57

De már elmúlt – vágja rá erre minden Gyalog galopp-rajongó. Ön is az? Hát persze hogy igen, hiszen mindenki az, aki legalább egyszer látta a filmet, és ezt a filmet mindenki látta legalább hatszor, és aki nem, az is hosszan tud idézni belőle. Van ember ebben az országban, aki a kérdésre, hogy „A nyúlon túl?”, ne válaszolná azt reflexből, hogy „Nem, a nyúl az!”? Na ugye.

A premier negyvenedik évfordulójára elkészítettük az elmúlt negyven év legnehezebb Gyalog galopp-kvízét, amiben éppen csak azt nem kérdezzük meg, hogy hányszor keveri össze a filmben Artúr király a hármas számot az ötössel. Tesztelje le velünk, mennyire ismeri a világ legviccesebb filmjét! Minden kérdésnél három lehetőség közül kell kiválasztania az egyetlen helyes megoldást, persze időre, hogy a Google és a Wikipedia ne segíthessen túl sokat. Tíz jó válaszra már büszke lehet, 15 felett pedig megérdemelné, hogy az ön kedvéért újra összeálljon a Monty Python. Jó szórakozást!

(Ahol a kérdésekben nevekről, idézetekről van szó, minden esetben a film első, 1976-os, klasszikussá vált szinkronját vettük alapul, nem az új, Galla Miklós-féle 2004-es fordítást, ami egyébként kétségtelenül sokkal közelebb áll az eredeti szöveghez.)

Minden kérdés megválaszolására 25 másodperc áll rendelkezésére. Jelölje meg a helyes választ, majd vagy várja ki az idő végét, vagy kattintson a "Következő kérdés" gombra. A linkre kattintva elindul a játék.

Sajnos nem sikerült :(
Kérjük próbálja meg újra.
Indulhat a kvíz »

Rovatok