Index Vakbarát Hírportál

Sosem látott fotók kerültek elő legnagyobb költőinkről

2015. április 16., csütörtök 13:40

A lomtalanításokon járva mindig összeszorul a szívem, ha szétszórt régi képeket látok, mert egy földön heverő, félig megtaposott, fekete-fehér esküvői fotónál semmi nem mutatja élesebben az elmúlás elkerülhetetlenségét. Éppen ezért szorgosan fel szoktam venni ezeket a képeket, és amellett, hogy úgy érzem, nyertem ezzel a boldogan mosolygó párnak pár extra évet a teljes elmúlás előtt, mindig reménykedem benne, hogy ezúttal valami értékeset találtam. Velem ez még nem esett meg, de úgy tűnik, nem hiú a remény: egy budapesti antikváriumban nemrég egy lomtalanításon talált borítékból került elő két értékes és ritka fotó a legnagyobb költőinkről. A képeket csütörtökön a Kossuth Klubban elárverezik.

„Valaki egy borítékban több képet és képeslapot hozott be egy lomtalanítás után. Sem ő, sem én nem tudtam akkor, hogy milyen értékes fotók vannak köztük. Csak később, amikor átnéztem, tűnt fel először az egyik képen Illyés Gyula jellegzetes alakja, aztán jobban megvizsgáltam, és láttam, hogy a társaságban József Attila is ott van, pedig róla nem sok kép készült. Egy másik képen Móricz Zsigmond tűnt fel, ő Török Sophie-val és Babits Mihállyal együtt szerepel a fotón” – mesélt az antikvárium tulajdonosa, Kárpáti Frigyes.

A József Attiláról készült képet Arató Tibor fotózta Csillebércen 1931 áprilisában. Arató ezen a kiránduláson nagyon sok képet készített, köztük több viccesen pózolósat is, amelyek közül szintén ismert néhány példány. Kárpáti szerint ezekből a képekből legalább annyi nagyítás lapulhat valahol, ahányan a képeken szerepelnek, hiszen akkoriban szokás volt mindenkinek adni a róla készült képekből.

„Vasárnap kinn voltam sokad magammal Csillebércen, lábam térdig elkopva" – írta József Attila élettársának, Szántó Juditnak a kirándulás után. A költőnek 1931 tavasza az utolsó jó korszaka volt. Tagja lett a szociáldemokrata pártnak, márciusban jelent meg a Döntsd a tőkét, ne siránkozz! című kötete, amiért néhány hónappal később perbe fogták; nem volt beteg, lelkileg is kiegyensúlyozott volt, és néhány hónappal korábban költözött össze Szántó Judittal.

A képeken József Attilán kívül Székely Béla kommunista politikust, a Tanácsköztársaság egykori pénzügyi népbiztosát, Gereblyés Lászlót, későbbi József Attila-díjas költőt, az ő feleségét és kislányát, illetve Illyés Gyulát láthatjuk. Akit viszont a képnek ezen a példányán nem láthatunk, az Pákozdy Ferenc, egy elfeledett, nehéz sorsú költő, aki szintén részt vett a kiránduláson, de erről a képről valamiért levágták. Kárpáti Frigyes szerint ez esetleg azzal lehet összefüggésben, hogy Pákozdyt később jobboldali elhajlónak tartották.

József Attiláról nem sok kép készült életében, de amik készültek, azokat a Petőfi Irodalmi Múzeum egy kötetben gyűjtötte össze, amelyben a csillebérci kiránduláson készült kép is szerepel.

A Babitsék esztergomi házában készült kép viszont eddig még sehol nem jelent meg. A kora meghatározásában a Petőfi Irodalmi Múzeum segített az antikváriumnak – mégpedig Babits és Török Sophie fogadott lányának a frizurája alapján. A kislány ugyanis hatéves korában más képeken feltűnt hasonló hajviselettel, így valószínű, hogy a kép 1934-ben készült.

„A fotó hátuljára egy fehér papírlap volt ragasztva. Bekukkantottam alá, és kiderült, hogy  rajta van a fotós pecsétje, illetve hogy valaki kézzel odaírt valamit. Ez a valaki Móricz Zsigmond volt" – mondta Kárpáti.

Móricz azt firkantotta a kép hátuljára, hogy „Véletlenül voltam Babitséknál Esztergomban. Arra jártam riporton Dorogon s bementem” , illetve azt a sokkal titokzatosabb üzenetet, hogy „Ezt hozd haza”. Babitsék esztergomi házában – amely most egy Babits-emlékház – egyébként nagy irodalmi élet folyt, több csoportkép is készült a kertjükben a korszak híres íróival, így a képen látható nádszékek is feltűnnek más képeken. Török Sophie és kislánya, Babits Ildikó hagyatékát egyébként most dolgozzák fel a muzeológusok, így sok érdekes felvétel előkerülhet hamarosan.

Rovatok