Index Vakbarát Hírportál

1,5 milliárd dollárért adták el a Cirque De Soleil-t

2015. április 20., hétfő 18:29

Eladta részvényeinek a többségét kanadai cirkuszi szuperprodukció, a Cirque de Soleil alapító tulajdonosa, Guy Laliberte. A részvényeket összesen 1,5 milliárd dollárért amerikai és kínai befektetők vásárolták meg, a többségi tulajdonos ezentúl az amerikai TPG Capital lesz, írja a Hollywood Reporter.

A milliárdos Laliberte kisebbségi tulajdonosként és kreatív tanácsadóként továbbra is részt vesz a Cirque de Soleil életében, egyébként pedig személyes álmait szeretné megvalósítani a cirkusz keretein kívül. Az 55 éves üzletember tűznyelőként kezdte, és 1984-ben segített megalapítani a mára 1400 embert foglalkoztató, 18 társulattal állandóan turnézó cirkuszt. 

Laliberte-nek öt gyereke van, de azt már rég elhatározta, hogy nem rájuk hagyja a céget, ezért évek óta kereste a megfelelő befektetőket és stratégiai partnereket. A mostani üzlet egyik feltétele az volt, hogy a cég jelenlegi vezetője, Daniel Lamarre a pozíciójában és a cég központja pedig továbbra is Montreal lesz. 

Rovatok