Index Vakbarát Hírportál

Rengeteg pénzzel tartozik Faludy özvegye

2015. május 22., péntek 09:40

Bajban van Faludy György özvegye, a Blikk szerint Faludy Fanny komoly összeggel tartozik a ferencvárosi önkormányzatnak, a költő hagyatéka az utcára kerülhet. Emlékmúzeumot szeretne létrehozni, és azt mondja, szégyen, hogy az állam helyett neki kell erről gondoskodnia.

Míg Kanadában teret neveztek el Faludyról, most egyszerűen az utcára teszik még az emlékét is

– mondja.

Fanny eddig egy ferencvárosi romos helyiségben tárolta a hagyatékot, amit a Faludy Alapítvány számlájáról 12 millió forintért újíttatott fel. Vitte a pénzt a havi bérleti díj és a rezsi is, de mivel ezt már nem tudta fizetni, tetemes adósság, 9,5 millió forint halmozódott fel.

Egy mecénásban bízik, aki felajánl Budapesten egy helyiséget, ahol a költő múzeumát berendezheti, és megnyithatja a nagyközönség előtt.

Ez egy több éve húzódó ügy. 2013 decemberében a ferencvárosi önkormányzat kérdésünkre azt írta, hogy Faludy Fanny egy gazdasági társaságtól vette át a bérleti jogot, és a pince bérlése a saját döntése volt. Az önkormányzat szerint az özvegy a felújítási munkákról nem nyújtott be számlát hozzájuk, így azt nem is vehették figyelembe.

Rovatok