Szerdán ünnepelné századik születésnapját G. Dénes György, vagy ahogy még többen ismerték: Zsüti. Számos énekes és színész köszönhette neki karrierjét, becenevét például Karády Katalintól kapta, de a túlélés Paganinijének is nevezték. Megszenvedte a világháborút, de otthonosan mozgott a pesti éjszakában, szerette a nőket és a finom ételeket, dolgozott a későbbi Nobel-díjas Kertész Imrével, valamint olyanok társaságában kártyázott, mint Rejtő Jenő. Száz éve már, hogy megszületett a villámkezű magyar dalszövegíró.
Zsüti 1915. június 10-én született Guttmann Dénes néven Budapesten, egy harisnyagyáros fiaként. A fasori evangélikus gimnáziumban érettségizett, majd tanulmányait a Kereskedelmi Akadémián folytatta. Csak 16 éves volt, amikor megírta első dalszövegét Chopin zenéjére – ez volt a Száz éve már, amit később aztán Korda György is énekelt. Versei rövidesen a Színházi Életben is megjelenhettek, 22 évesen pedig már operettek szövegkönyvét írhatta.
Zsüti igazi bohémként élt: az éjszakai mulatók és lokálok állandó vendége volt, imádta a nőket, a nyarakat többnyire balatoni vitorlásán töltötte, esténként Tihanyban zsugázott, majd ősztől tavaszig a Fészekben kártyázott tovább, de kizárólag akkor, amikor épp nem a lovin volt elhalaszthatatlan dolga. Természetes közege a pesti Broadway, vagyis a Nagymező utca és annak környéke volt, az Andrássy úti Japán kávéházban például sokat kártyázott és sakkozott a kor többi bohémjével, például barátjával, Rejtő Jenővel. Sokukkal ellentétben azonban nem dohányzott, annál sokkal inkább féltette az egészségét.
Minden nap ugyanazt az utat tette meg ebédidőben a Hotel Intercontinental Csárda nevű étterméig, ahol a kedvére főztek. Igazi gourmand volt, imádott jókat enni és jó helyekre járni
– írta róla Vámos György a Magyar Hírlapban, aki szerint Zsüti nemcsak szövegíró-fenomén, hanem zseniális ember is volt.
A dalszövegíró a szóbeszéd szerint arról is híres volt, hogy képes volt napokig ugyanazt az inget viselni. Vámos György például így írt róla a már hivatkozott Régi barátok című írásában:
"Öltözete, mint mindig, akkor is lenyűgözött. A világ bármely divatmagazinjának címlapmodellje lehetett volna, mint a legrosszabbul öltözött ember, és ezzel sokat is büszkélkedett. (...) 1987 januárjában a Vörösmarty téren is, kihúzta magát, és megkérdezte: „Na, mit szólsz?” Halinacsizmát viselt, olyat, amilyet a korabeli újságárusok hordtak, nehogy megfagyjon a lábuk a télen a hideg pavilonban, hozzá lenyűgöző, meghatározhatatlan színű kabátot, amely egy női bőrövvel volt körbetekerve, mindehhez pedig barna báránybőr parasztkucsmát."
Azt beszélték róla, a süteményt ugyan nem kedvelte különösebben, az viszont többször is előfordult, hogy ő adott hangzatos és jól csengő nevet egy-egy fogásnak, amiért cserébe rendszeresen megvendégelték a hasát szerető dalszövegírót. Állítólag a külföldiek mindig megcsodálták csodás képességét, az anekdota szerint ő ette ugyanis a legszebben a töltött káposztát, kézzel.
Zsütit, ezt a nagy tehetségű, bájos bohémot emlékezetem szerint mindenki szerette. Legalábbis mindenki, aki megfordult Zsüti színhelyein, a kabarék és zenés színházak környékén, az ügetőn, a kártyaszobákban és a kaszinókban vagy a tihanyi mólón és bárokban. Éles eszű és könnyed verselő volt
– mesélt róla Ungvári Tamás is A halhatatlanság enciklopédiájában.
A pesti éjszakában a legtöbben Gutiként ismerték, a 25 éve elhunyt Karády Katalin azonban franciásan csak Zsütinek szólította, így ragadt rá későbbi beceneve.
Pest a humor egyik központja. Bombay a hőségé, Reykjavik a hidegé, Bangkok az erotikáé, Bécs, New York, no meg Pest a szórakoztatásé. Ha régebben valamelyik szegény sorsú ember összegyűjtött pár fillért, nem vagyontárgyakat akart venni, hanem szépen felöltözött, és elment keresni egy kis csillogást-villogást. Tudja, mit akart? Az életet akarta megvenni!
– mondta egyszer egy interjúban.
A második világháború Zsütit sem kerülte el, zsidó származása miatt bujkálni kényszerült, de hamar rátaláltak, így négy és fél évet kellett munkaszolgálatban töltenie. Egyik nap az az Újszászy István menekítette meg tankon, aki Karády vőlegénye és egyben Horthy Miklós kémfőnöke is volt. A hírszerzés főnöke azzal az ürüggyel hozta el, hogy ki kell hallgatnia őt egy kémperben. Amikor Zsüti mégis kikerült a frontra, a tisztek pedikűröse mellé szegődött. Megjárta Ukrajnát, Kárpátalját és Szlovákiát is. Végül a mauthauseni koncentrációs tábornál szabadult fel 1945 tavaszán.
A világháború után sorozatban gyártotta a népszerű slágerek dalszövegeit: 1945-ben a Durium-Pátria hanglemeztársaság tizenkét szerzeményét adta ki, 1946-ban nyolcat, 1947-ben 26-ot, írja az MTI. Ezek közül sokat Karády énekelt, amiért többen is a Horthy-korszak szexdívájának házi szerzőjének tartották számon, de övéi voltak például a Minden jót Mónika, a Csinibaba, a Megáll az idő, a Járom az utam, a Nekünk találkozni kellett vagy az Ez történt Lellén című szerzemények is.
A Filmkultúra szerzője, Kurutz Márton így írt a háború utáni évekről:
Az ország örömmámorban úszott, a romos utcákon szovjet és amerikai katonák sétáltak, a rádióból pedig felváltva szóltak Miljutyin és Irving Berlin magyarított slágerszámai. A fiatalok nappal romokat talicskáztak, esténként pedig önfeledten táncoltak a rohammunkával fogadóképessé tett szórakozóhelyeken, ahol a zenekarok egymás után húzták a legújabb külföldi slágerszámokat. A nagyközönségnek persze fogalma sem volt arról, hogy nem magyar tánczenékre bokázza a foxtrottot, hiszen Pártos Jenő és G. Dénes György olyan tökéletesen magyarította e külföldi számokat, hogy az mindenkit megtévesztett. Ennek egyszerű oka volt: Zsüti zsenialitása és angol nyelvismerete. Hihetetlenül termékeny szerző volt.
Amikor a pesti mulatók nevét magyarosították, neki is nevet kellett változtatnia, így lett Guttmannból Gém Dénes György, művésznévként azonban keresztneveit használta, Dénes Györgynek nevezte magát, csak később toldotta neve elé azt a bizonyos G-betűt. Az ötvenes években egy évre be is tiltották, nem írhatott a saját nevén.
Később a külföldön futó musicaleket kezdte átdolgozni, ő fordította magyarra többe között a West Side Storyt, a Hairt, a Hello Dollyt, a Hegedűs a háztetőnt, a Chicagót vagy a My Fair Ladyt. Ezek voltak a magyar musical első szárnypróbálgatásai. A később Nobel-díjjal jutalmazott Kertész Imrével és Horváth Jenővel együtt írta a Bekopog a szerelem című zenés darabot, amelyhez a híres Járom az utam is íródott. Dalait pedig olyanok énekelték, mint Fényes Kató, Sárosi Katalin, Vámosi János és Záray Márta.
A Más ez a szerelem című dal, amelyet Toldy Mária énekelt, a Táncdalfesztivál első díját kapta 1966-ban. Zenéjét Bágya András, szövegét pedig természetesen G. Dénes György szerezte. A Más ez a szerelem egyébként a dalszerző özvegyének kedvence is, aki állítólag már az első pillanatban érezte, ez a férfi lesz élete nagy szerelme.
Megtaláltam a Balaton legszebb helyét, mondta akkor, és beszélgetni kezdtünk. Este elvitt vacsorázni, majd egy bárba. Ősszel pedig megkérte a kezem
– mesélte a Blikknek Antónia néni, akit egyébként a legtöbben csak Anikónak hívnak a Van egy kislány, Anikó című dal után.
Hiába jöttek hozzá sokszor házhoz az őt tisztelő művészek, Zsüti nem nagyon szerette a vendégeket. A gyerekeit azonban imádta.
Szeretett minket. Egyszer, emlékszem, anyu arra jött haza, hogy mi a konyhában kosarazunk úgy, hogy a kuka a szekrény tetején volt, abba dobáltunk. Máskor a nappaliban, ahol egy pingpongasztalt állított fel, a környékbeli gyerekekkel vagy harmincan forgóztunk
– mondta Zoltán fia a lapnak.
Bár a szakma egy része imádta, Zsüti egészen 80 éves koráig nem részesült kitüntetésben. Aztán 1992-ben eMeRton-díjjal, két évvel később Huszka Jenő-díjjal jutalmazták. 1995-ben átvehette a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét, 2000-ben a Magyar Köztársasági Elnök Aranyérmét, az azt követő évben pedig a Fényes Szabolcs-díjat. A Kossuth-díjáról még megkapta az értesítést, de az átadást már nem élhette meg. Zsüti 2001. február 26-án – természetesen Budapesten – meghalt.
A dalszövegíró egészen haláláig a magyar művészvilág derűs és hóbortos figurája maradt. Azt vallotta: viccelni majdnem mindennel lehet, még a csődbe ment üzletekkel, az öngyilkossággal és a háborúval is, elég csak elolvasni a Svejket. Egy dologgal viszont soha nem szabad tréfálkozni:
A nyomorral. Azzal nem lehet. Mert a nyomor: éhség. És az állandóan eszünkbe jutó éhség elnyomja a kitörni készülő nevetést. Éhesen nem lehet nevetni. De viccelni se. Ezért aztán szerintem a pesti vicc már nem a régi. A poénok is egyre soványabbak.
1998-ban megjelent Benedek István Gábor Ez lett a vesztünk, mind a kettőnk veszte című könyve, amely Karády, Újszászy és Zsüti háborús történeteit mesélte el. Az ebből készült filmadaptációt, a Hamvadó cigarettavéget Bacsó Péter készítette el, amely már jóval kevésbé pontos leírása a valóságnak, és amelyben Rudolf Péter formálja meg Zsüti alakját.
Zsüti születésének századik évfordulóján a család és a zuglói önkormányzat díszkoszorúzást szervez délután öttől, Zsüti volt lakhelyén, a Columbus utca 64. alatt. A megemlékezésen ott lesz Zsüti özvegye, fia és jónéhány közismert barátja is, Frenreisz Károlytól, Radics Gigin át, egészen Somló Tamásig.
Az én eszmém szerint minden mű annyit ér, amennyi örömet szerez a közönségnek. A világmegváltás pedig hamis és unalmas. Ráadásul nincs rá vevő. Nézze csak meg: Budapesten az autósok araszolnak a forgalomban, szól a rádió, és biztos vagyok abban, hogy egy hangyabokányi világmegváltást sem hallgatnak.