Index Vakbarát Hírportál

Drága lenne Budapestre hozni a világ legszebb nőit

2015. július 9., csütörtök 08:46

Vajna Tímea, a Miss Universe Hungary igazgatójaként tavaly jelentette be, hogy 2016-ban Magyarország rendezheti a szépségversenyt. A tervek még ma is megvannak, csak éppen a jogokért kétmilliárd forintot kellene fizetni - annak a Donald Trumpnak, aki az USA egyik legmegosztóbb médiaszemélyisége.

Azt, hogy Vajna Tímea továbbra sem adja fel, és mindent megtesz azért, hogy a verseny Budapestre kerüljön, a Bors írta meg, megszólaltatva magát a versenyigazgató/tulajdonost is. A Miss Universe verseny jogdíjait Vajna Tímea 6-10 millió dollár közé teszi, a Bors hétmillióra tippelt, azaz kétmilliárd forintra, de ez csak a kezdet, a verseny megrendezésére, a tévés parádéra, az exkluzív körítésre és nemzetközi zsűrire további százmilliókat kell majd költeni.

És ez csak az anyagi akadály, ott van az az apróság is, hogy Donald Trump, a verseny jogainak kizárólagos tulajdonosa és egyben republikánus párti elnökjelöltvárományos három hete olyan kijelentésekkel haknizza tele az amerikai sajtót, amiket hallva minden korábbi médiapartnere hanyatt-homlok menekül tőle.

A mexikói bevándorlókat egy nagyívű, igencsak rasszista monológban nemi erőszakoló drogos tolvajoknak tituláló Trump mellől először a mexikói Univision tévécsatorna, majd a versenyt és a helyi válogatót, a Miss USA-t is közvetítő NBC szállt ki igen gyorsan, majd a műsorvezetői mondtak fel, végül Mexikó, Costa-Rica és Panama is jelezte, hogy helyi nyerteseiket nem küldik el az idei világdöntőre. A Miss Universe végül a Reelz nevű kábeladón kötött ki bagóért, hiszen a 100 000 dolláros közvetítési díj az amerikai tévés szinten nem pénz. 

Itt kellene elgondolkodni, hogy érdemes-e a 2016-os Miss Universe-t Magyarországra hozni, mert ha ez a trend folytatódik - és mivel Trump ezen a héten ismét elküldte a mexikói bevándorlókat a francba, mondván, fertőző betegségeket hordoznak, és a mexikói kormány szándékosan küldi őket az USA-ba - akkor egyre kevésbé lesz sikkes egy ilyen partnerrel villogni, aki miatt a tévés közvetítési díjak értéke egyre csökken majd, és aki nem nagyon tesz jót az országimázsnak. 

Rovatok