Index Vakbarát Hírportál

Katarina Witt fellépése felbőszítette a nézőket

2015. július 11., szombat 10:59

Grandiózus jégrevüt ígértek a Szegedi Szabadtéri Játékok szervezői, de pont az egykori olimpiai bajnok nem mutatott semmit. Áll a bál Szegeden.

A Blikk infói szerint a nézők nem rejtették véka alá véleményüket Szegeden, az idei Szabadtéri Játékok egyik programja alatt, amire a szervezők Katarina Witt főszereplésével előadott, grandiózus jégrevüt ígértek. Az Álarcosbál című Verdi opera azonban alaposan leszerepelt. A nézőknek leginkább azzal volt problémájuk, hogy a világsztár tulajdonképpen jégre sem lépett, csak betolták egy trónuson.

A Blikk szerette volna megtudni, mennyibe került Katarina Witt fellépése, de a játékok igazgatója, Herczeg Tamás nem válaszolt nekik, sőt, a többi sajtóorgánum megkeresését állítólag azzal utasította el, hogy a Szabadtéri Játékok nem kulturális közintézmény, hanem gazdasági társaság, tehát a sajtónak semmi köze hozzá.

Azt valahogy elfelejtette hozzátenni, hogy a rendezvény több százmilliónyi adóforintból él, ami részint a társasági adót, önkormányzati támogatást, részint a Nemzeti Kulturális Alap támogatását jelenti. Csak Szegedtől idén 250 millió forintos támogatást kaptak ugyanis. Fábián Barbara, a rendezvény sajtósa közvetve azt az információt közölte a sajtóval, hogy Katarina Witt a próbán lesérült, ezért nem tudta az eredeti terveknek megfelelően vállalni a fellépést az Álarcosbálban.

A művésznőt betolták, mint Biszku Bélát a bíróságra. Kettőt integetett, majd eltűnt, miközben tíz-tizenöt korcsolyanövendék botladozott körülötte a beígért káprázatos jégrevü helyett -

nyilatkozta a Blikknek egy csalódott szegedi operarajongó.

Rovatok