Index Vakbarát Hírportál

Geszti: A mostani kormány eltörölte az alkotmányt

2015. július 23., csütörtök 10:52

Sikertelenül végződött az 15. ARC plakátkiállítás közösségi finanszírozása, a célként kitűzött 25 ezer dollárból a határidő végére összesen 1267 dollárnyi gyűlt össze. Geszti Péter az ARC egyik szervezőjeként a Magyar Narancsnak azt nyilatkozta, hogy optimizmusból fakadóan azt kell mondania, hogy lesz idén ARC, de be kell látniuk, hogy az indiegogós finanszírozás nem volt sikeres, és nagyon rosszkor jöttek nekik a Kétfarkú Kutyapárt és a Vastagbőr közös plakátjai, amikkel szerinte „országos ügy lett (…) a műfajból”. Geszti szerint nemsokára új forrásgyűjtési akció indul a kiállításért, de többet erről nem mondott.

Arról viszont mesélt, hogy szerinte az ARC-ot a kezdeteknél kikiáltották „liberális mételynek, és ezzel bizonyos értelemben eldőlt a pozíciója is”. Geszti megjegyzi, hogy a kiállítás nem a Fidesz ellen jött létre, hanem a körülöttünk lévő világot tematizálták, ez a világ pedig egyre keményebb és rosszkedvűbb lett. Szerinte korábban nem voltak ilyen szűkek a nyilvánosság terei Magyarországon:

… a '89-es alkotmánynak a korábbi kormányok így-úgy meg akartak felelni, míg a mostani egyszerűen eltörölte, és azóta is kéjesen a saját machinációihoz igazítja.

Geszti a kormány menekültes plakátjairól és az azokra készült válaszplakátokról is elmondta a véleményét. Szerinte az előbbi csak arról szól, hogy a „Fidesz által kimatekozott szavazóbázist egyben tartsa”, hiszen ezek a szövegek egyértelműen nem a menekülteknek szólnak. Szerinte a kétfarkús plakátok „igazi tökös, urbánus” kezdeményezések, de végső soron az egész kampány a kormánynak lesz jó, mert megadja megint a lehetőséget, hogy „az ország védelmezőjének szerepében villogjon.” Szerinte vannak jobb és rosszabb kétfarkús plakátok is, de azt sajnálja, vannak olyanok, amik nem lépnek ki az amúgy is kormánykritikus közegből.

Geszti azt is elmondta az interjúban, hogy még egyszer nem vállalna olyan munkát, mint a 2002-es SZDSZ-kampány:

Rám rakott stigmákat, ezek a mai napig rajtam vannak.

Rovatok