Index Vakbarát Hírportál

18 éves lány segített újjáéleszteni a Szigeten összeesett férfit

2015. augusztus 17., hétfő 08:43 | aznap frissítve

Szombat délután egy 42 éves férfinak megállt a szíve a  Szigeten, de sikerült újraéleszteni. Mint azóta kiderült, András az egyik büfében dolgozott, és éppen pihenőt tartott, amikor kollégái szeme láttára lefordult a vödörről, amin ült. A többiek először azt hitték, csak elájult a meleg miatt, de egyik munkatársa, a 18 éves, orvosi egyetemre készülő Bori odarohanva rögtön észlelte, hogy nincs pulzusa, és szívmasszázst adott a férfinak – írja a Blikk

Közben mások értesítették a fesztiválon cirkáló robogós mentőosztagot, akik három perccel ezután már a helyszínre is érkeztek, és át tudták venni az újjáélesztést Boritól. Ezután rövid időn belül megérkezett a rohamkocsi is, amellyel a férfit kórházba szállították. A Blikk információi szerint Andrást a Budai Irgalmasrendi Kórházban ápolják. Állapotát mostanra sikerült stabilizálni, de még vár rá egy műtét.   

A mentőszolgálat szerint ebben az esetben is a lélekjelenlét és a gyors reagálás segített; nagyon fontos, hogy a szemtanúk legalább megpróbálják életben tartani a szerencsétlenül járt embert a mentők kiérkezéséig. A Szigeten idén jól vizsgázott az egészségügyi biztosítást ellátó Helperek Egyesület is, amelynek két motoros egysége cirkált a fesztivál területén, és a baleset után elsőként tudott a helyszínre érni. 

Rovatok