A gyerekeket osztályzatokkal sakkban tartó pedagógia szomorú produktuma a hatodikoskori önmagam, aki nem olvasta el a Lúdas Matyit.
Az történt, hogy hatodikban félévkor iskolát cseréltem. A Lúdas Matyi az egyik csepeli általánosban a második félév tananyaga volt, a másikban az elsőé. Az egyik helyen még nem, a másikban már nem kérte számon tőlem senki, és magamtól eszembe se jutott megnézni. Örültem, hogy egy gonddal kevesebb. Tíz évvel később az egyetemen, a magyar szak befejezésekor már nagyon szégyelltem magam emiatt, de addigra meg pont ez bénított meg. Csak rágondoltam a Lúdas Matyira, és máris rosszul voltam.
Néha a macskám járásából nyilvánvaló, hogy megint a fürdőszoba közepére csinált, de úgy teszek, mintha nem tudnám dekódolni, mit jelentenek a vidám, ruganyos léptek, és nem sejtenék semmit, de elkerülöm a fürdőszobát egész délután, mintegy véletlenül épp nincs arra dolgom, miközben tudom, hogy odabent csak egyre büdösebb lesz, és aztán eljön az este, amikor már muszáj lesz fogat mosni. Valami ilyesmi érzésem volt most.
A csodás rajzfilm miatt sok izgalomra nem volt kilátás, viszont arra nem számítottam, hogy a szöveg maga ilyen elképesztően szórakoztató lesz. Már tervezem, kinek a fejéhez vágjam sértésként legközelebb, hogy te virgontz gonosz tsont.
Ha a rajzfilmet is kihagyom, azzal vesztettem volna. A szöveggel sokkal jobban jártam most, jobban tudom értékelni. Mondjuk a húsz év bűntudattól megkímélhettem volna magam. A macskára is jobb rányitni az ajtót még rögtön akkor, amikor besomfordál a fürdőszobába.
A Kötelezőket újraolvasó sorozatunk többi részét elolvashatja itt.