Bezzeg a gyerek elolvasta és még tetszett is neki. Úgyhogy nekifeküdtem az Egri csillagoknak. A Kötelező kör keretében újraolvassuk azokat a kötelező olvasmányokat, amiket elsunnyogtunk az iskolában.
Arra emlékszem, hogy 10 évesen döglök otthon a fotelben, kezem, lábam négyfelé áll, ölemben a több száz oldalas Egri csillagoknak az a kiadása, amelyiknek címlapján a híres Várkonyi Zoltán-féle film egy ostromjelenete van, szemem le-lecsukódik, és tudom: ezt a könyvet pont akkora eséllyel fogom kiolvasni, mint egy hasonló vastagságú, kínai nyelven íródottat. Nem is jutott tovább annál, hogy elvész Buda, ha egyáltalán eljutottam odáig.
A nagyobbik fiamnak is kötelező volt kiolvasni úgy két évvel ezelőtt. Amikor a nyaralásra magával hozta, mondtam is, hogy jé, ezt én is olvastam, aztán persze rájöttem, hogy marhára nem, csak elkezdtem, de ezt már nem mondtam neki. Azt se mondtam, hogy már előre dörzsöltem a tenyerem: ahogy annak idején anyám engem, most én őt fogom nyomasztani azzal, hogy olvass már. Aztán persze minden nyomasztás nélkül gyorsan kiolvasta, közben hitetlenkedve kérdezgettem, hogy tetszik-e, meg azt gondoltam, hogy minek kell elrontani szegény gyerek nyarát a kötelezővel, de látszott, hogy élvezi. Igazából akkor döntöttem el, hogy el fogom olvasni az Egri csillagokat.
Az elején kicsit döcögős volt, de hát a legtöbb nagyregénnyel így vagyok: nehezen szippant be. És amikor most újrakezdtem az olvasást, rögtön megvolt az is, miért nem haladtam jó három évtizeddel ezelőtt az Egri csillagokkal. Habár végül történelem szakos bölcsész lettem, túl sok volt az elején a történelemből: most akkor szövetséges a török vagy sem? Szövetséges a német vagy sem? Egy egyszerű, bipoláris világban élő tízévesnek ezek nem egyszerű kérdések, pláne úgy, hogy az iskolában akkor még nem tanultunk történelmet. Az egri vár ostroma viszont, ahol, ugye, elválik a szar a víztől, több száz oldallal odébb van, és odáig el is kell jutni, nekem pedig ez annak idején, ugyebár, nem sikerült.
Akár hiba volt, akár nem, ezen változtatni már nem tudok. Ahogy azon sem, hogy nem én lettem a második magyar űrhajós, és végül soha nem randiztam az osztály legjobb csajával, a Maróti Barbarával.
A kötelezőket újraolvasó sorozatunk többi részét itt olvashatja el.