Hogyan bliccelte el az iskolában?

Nekünk egyszerűen nem volt kötelező akkoriban. XX. századi drámának a Godot-ra várvát kellett elolvasni meg talán egy Tennessee Williams-darabot.

Milyen érzés volt nekikezdeni?

Nagyon nehezen ültem neki, mert nem szeretek drámát olvasni. Pedig drámát olvasni könnyű, de egyszerűen színházban jobban szeretem fogyasztani az ilyesmit, színészekkel, rendezéssel, előttem ülő köhécselő nézővel együtt. De amúgy régi sebek nem szakadtak fel, szorongás nem volt, mondjuk én irodalomból mindig penge voltam.

Milyen volt a könyv?

Lassan indult be, de aztán már nem tudtam letenni, érdekelt a címszereplő őrült tudósok (vagy tudós őrültek) sorsa. Spoilerezni nem akarok, de tetszett, amire kifutott, bejött a dráma szerkezete és hangvétele is – az eleje még egész bohókás, aztán egyre keményebb –, a mondanivaló viszont szerintem ma már nem áll meg, vagy nem úgy áll meg.

A Fizikusok 1962-ben született, a hidegháború és atompara idején, és olyan kitüntetett szerep jut benne a tudósoknak, amit 2015-ben, évtizedekkel az atomsorompó egyezmény után, a klímaváltozással és az élelmezési válsággal kapcsolatban a vészharangot hiába kongató tudósok korában nem gondolok már annyira jelentékenynek. Nekem egyre inkább úgy tűnik, hogy nemcsak a tudósokat kell bolondokházába zárni, hanem az egész emberiséget, ha lehetek ennyire greenpeace-esen demagóg, vagy legalább a döntéshozókat - akárhogy is, az egészen ma is csak röhögni lehet kínunkban, ahogy Dürrenmatt teszi a Fizikusok első felében. De értem, hogy anno miért volt ez nagy hatású dráma és miért a fizikusok körül bonyolódott, és egyáltalán nem bántam meg, hogy elolvastam. Sőt, megnézném színpadon is!

Hülyeség volt nem elolvasni a könyvet?

Hát biztos jobban tetszett volna, mint a Godot-ra várva, de gyanítom, hogy 18 évesen nem gondolkodtam volna el rajta mélyebben. Ártani nem ártott volna mindenesetre, de szerintem jó, hogy inkább most olvastam.

A Kötelezőket újraolvasó sorozatunk többi részét itt tudja elolvasni.