Nem tudok interjút csinálni, ezt rögtön az elején le is szögeztem Likó Marcellnek, a Vad Fruttik énekesének. A popzenéhez meg egyáltalán nem értek. De mivel senkiháziak kezében van a zenei újságírás, ezért tökéletes választás volt éppen nekem beszélgetnem egy zenésszel. Főleg, hogy Likóval először Veszprémben futottam össze, teljesen véletlenül, amikor járókelőket kérdeztünk arról, hogy Simicska Lajos meglebegtette, indul az időközi választáson. Számot cseréltünk (nem Simicskával, hanem Marcival), majd amikor tavasszal megjelent az életéről szóló könyv, a Bunkerrajzoló, elküldte nekem, én elolvastam, aztán megbeszéltünk egy interjút. 

A könyvnek egyébként az a címe, hogy A Bunkerrajzoló, és nem is Likó Marcell írta, hanem Géczi János. Ötven órányi beszélgetés alapján készült a kétezer oldalas leirat, amiből Likót imitálva mondta el újra az egész történetet. A könyv valójában tehát nem is Likóról, hanem a Likó által megélt utolsó húsz-harminc év Magyarországáról szól. 

Géczi és Likó a veszprémi egyetemen találkoztak: Géczi az egyetem tanáraként éjszakai előadásokat szervezett a hallgatóknak, egy ilyen eseményre hívta el vendégként Likót. Az előadások mindig nagyon későn kezdődnek, méghozzá azért, hogy csak azok jöjjenek, akiket tényleg érdekel. Akadémikusokat, olimpikonokat hívtak meg vendégnek, és azokat az egyetemistákkal egykorú példaképeket, akiken be lehet mutatni, hogy fiatalon is nagy dolgokat csinálhat az ember, így került a veszprémi egyetem látóterébe Likó Marcell, a Vad Fruttik frontembere is. Géczi ekkor figyelt fel arra, hogy Likó könnyedén fenn tudta tartani a kapcsolatot a hallgatósággal másfél órán keresztül. 

Likót pedig az lepte meg, hogy meghívták egy egyetemre. "Nem értettem, miért. Turkálóból öltözöm, egyszerű srác vagyok, miért lehetek én érdekes egy egyetemi oktatónak? Amikor János először meghívott magához, ledöbbentem.

Nálunk faterék isznak, a slájmot köpködik. Jánosnál meg festmények vannak a lakásban, egy csomó könyv. Nem vagyok teljesen tajparaszt, de megdöbbentett az a környezet, amivel korábban nem találkoztam

- mesélte az énekes. Likó panelban nőtt fel, erőszakos, alkoholista apa gyerekeként, ez a nem túl ideális környezet csak utólag tűnik számára durvának, akkor ez volt a természetes. Az egyetlen. 

"Egy gyerekkori haveromnak a névnapján törte el a karját az apja. Egy másikat a faterja a kertjükben lőtte légpuskával, miközben üldözte. Mindegyikünk így, ilyen közegben élt" - mesélt az akkori mindennapokról. A városi kishivatalnoki réteg a rendszerváltás után lumpenzizálódott, kimaradt a rendszerváltásból, Likó is ennek az áldozata, Géczi szerint.

De hogy élte meg mindezt a főszereplő? "Anyám mindig mondta, hogy nem úgy kellene élni, mint ahogy az apám. De akkor ezt nem értettem. A középiskolában sokkal jobban érdekeltek az úgynevezett művészfilmek, akkor jöttem rá, hogy van alternatíva, nem csak az, ahogy addig éltem. Ritkán szoktam saját magammal beszélgetni, semmifajta empátiát nem érzek magam iránt. De erre csak mostanában jöttem rá."

De mit szólt a családja ehhez az ábrázoláshoz? "Volt családon belüli szembenézés, csak ott más szavakkal. Alkalmazkodom a szituációhoz és nem döngölöm őket a földbe a könyvvel." - mondta az énekes. De a múltat a családból csak Likó beszélte ki magából. "Anyám volt nálunk látogatóban, mondtam, hogy vigyen egy példányt. De mondtam neki, hogy mielőtt apámnak megmutatja - akivel egyébként már nem élnek együtt - azért inkább olvassa el. Aztán elfelejtette elvinni. "

Likó rendszeresen Géczitől kér segítséget, a Vad Fruttik világának kialakításában, hiszen ő nem tanult soha szöveget írni. "Folyamatosan tanulnom kell, máshogy nem megy. Mi mindig nagyon rossz kritikákat kaptunk a sajtótól, az Indextől, a Quarttól.

A pályatársaimat kérdeztem: szerintetek hogy kellene megírni a dalszövegeket? Nem tudtak rá pontos választ adni.

Géczi viszont adott választ Likónak: szerinte ugyanis jó szövegíró, mert önéletrajziak és őszinték, csak csiszolni kell a szövegein. A közönség érzékeli, hogy hiteles, megélt sorokról van szó. Van, amit irigyel is: például az olyan rímpárokat, mint az öröm-kövön. Vagy azt, hogy képes a sztratoszférát belekapcsolni egy egyszerű élethelyzetbe.

Amikor szóba kerül a magyar könnyűzenei piac, Likó közli: szerinte az alter döglődik. "Már túl öreg a fiataloknak. A Punnany Massif, a Halott Pénz megy, meg a mainstream ügyek, és az alteros gyökerű mainstream bandák." - magyarázta Likó. "Nem lehet jó érzés, ha te vagy a csúcson, aztán jön valaki és lenyom, és már egyezkedned kell a fesztiválszervezőkkel a gázsiról. Sasa, a menedzserünk szerint csak annyi a titok, hogy az új generáció túl fiatal a klasszikus alter zenéhez. De gondolj bele, ezek már azok a gyerekek, akiknek a szülei Scooterre és rave partikra jártak!" Igaz, ez a jelenség Likó szerint a Vad Fruttikat nem érinti hátrányosan."Úgy tűnik, hogy sokan tanácstalanok, nem tudják, hogyan reagáljanak erre az egészre, áthangszerelik, modernizálják a dalaikat, hátha. Nekünk a nézőszámainkkal nincs bajunk, még jönnek a koncertjeinkre."

Aztán kiderül, hogy Likó - ha tehetné - nem is olyan zenét csinálna, ami a közönségnek megfelel. "Ha nem lenne közönség, és megélhetnék abból, amit csak úgy magamnak készítek, akkor kurvára nem ilyen zenét csinálnék, például nem írnék ennyi dalszöveget. Inkább alkotnék olyat, ami unikális, távol a zenei közhelyektől. Szívem szerint zajzenét csinálgatnék. Menne valami súlyos törtritmus vagy techno, és mondjuk, kapnék minden koncert után százezer forintot. De nem ez a helyzet. A közönség elvárja, hogy ott álljon egy zenekar a színpadon – így szocializálódtunk, mi előadók is.

Miközben ott van az REM, és a Losing My Religion szövegében nincsen egy darab rím sem. Mi meg itt rímelgetünk Magyarországon.

Úgyhogy marad a kompromisszum. "Csinálok néhány olyan dalt, ami megfelel bizonyos zenehallgatói normának. De azért arra figyelek, hogy ha a dalszöveg könnyen értelmezhető, akkor a dal struktúrája ne legyen olyan, vagy ne legyen benne refrén. Vagy a refrének szövege ne ugyanolyan legyen. Vagy a szöveg legyen agyament elborult. Nyolc olyan szám elég egy lemezre, amit az emberek java része meg tud hallgatni, a többi meg legyen olyan, amivel kitágíthatjuk a kereteket."

Most éppen arra készülnek, hogy eléggé kitágítják a zenekar kereteit, hiszen szeptember 19-én a Tihany-Szántód kompon lépnek fel.  "Nem mi találtuk ki, de rohadt nagy flash lesz. A Nagyon Balaton rendezvénysorozat egyik állomása ez. Eddig egy sajtótájékoztatón voltam, ott már puncsoltam is, hogy hadd vezessük a kompot."

Noha a diszkóhajó egy bevett intézmény a Balatonon, kompkoncertről korábban nem lehetett hallni. "Azt hiszem, elég különleges lesz az, hogy mozog a színpad, de jön három dal az új kislemezről, illetve a régi slágerek, valamint a világhírű fényeink, amiért nemrég kapott díjat Pálocska Peti fénytechnikusunk Németországban."

A Vad Fruttik zenéje nem az a kifejezetten napfényjárjaátaszívemújra, úgyhogy jogosan merül fel a kérdés, hogyan fog illeni ez a zene a badacsonyi naplemente látványához. "Ugye?! Remélem, hogy mindenki visszajön a hajóval.

És lenne egy tanácsom is, mivel már zenéltem mozgó hajón, hogy azok, akik parázásra hajlamosak, melegítsenek be a koncert előtt.

A zenekarnak egyébként is van kapcsolata a Balatonnal, mert az egyik tag, Győrffy Gyula balatonfűzfői, és már legalább tíz éve nála készülnek a Vad Fruttik albumok. "Bár emlékeim szerint nagyjából kétszer mentünk le a tóhoz ennyi idő alatt. Ez egy szép magyar szokás: aki távol él tőle az vágyik rá, aki elérhetné, azt nem érdekli."