Index Vakbarát Hírportál

Hacki Tamás Pro Cultura Hungarica díjat kapott

2015. szeptember 28., hétfő 00:21 | aznap frissítve

Hacki Tamás orvosprofesszor, füttyművész Pro Cultura Hungarica díjat vehetett át Balog Zoltántól, az emberi erőforrások miniszterétől vasárnap a Duna televízió stúdiójában a Szent Mihály-nap alkalmából rendezett, Itthon vagy! Magyarország, szeretlek! című műsorban.

Hacki Tamás fütyül

Hacki Tamás a német-magyar kapcsolatok ápolásáért, a magyar tudomány és kultúra jó hírének öregbítéséért érdemelte ki az elismerést. Az emlékplakettet átadó Balog Zoltán elmondta: közép- és hosszú távon a "népi diplomácia" számít, tehát az, ami az embereket összeköti.

Mit tud

Hacki Tamás, aki tavaly ünnepelte 70. születésnapját, már ötévesen felhívta magára környezete figyelmét szokatlan füttytechnikájával. Tizennyolc évesen, 1962-ben indult a Ki mit tud? című televíziós vetélkedőn, és egy országot bűvölt el egyedülálló "hangszerével": nyitott szájjal, a fogsorok közt kipréselt levegővel fütyülte a dallamokat. A zsűri második díjat ítélt neki, amin annyira felháborodott a közönség, hogy kénytelenek voltak megosztott első díjat adni neki.

1969 és 1982 között több mint háromezer koncertet adott Európa szinte valamennyi országában. Közben elvégezte az orvostudományi egyetemet, és 1970-ben a budapesti MÁV kórház fül-, orr-, gégeosztályán helyezkedett el. A nyolcvanas évektől egyre inkább orvosi hivatásának élt: tanulmányutakon, nemzetközi konferenciákon vett részt. 1986-tól a hannoveri orvostudományi egyetemen tanított, 1992-ben kinevezték a regensburgi klinika egyetemi tanárának. Megalapítója volt a klinika foniátriai és gyermekaudiológiai osztályának és a hozzá kapcsolódó logopédusképző intézetnek.

A füttyhöz sem lett hűtlen, az 1990-es évektől újra koncertezett, 2007 szilveszterén például a Müncheni Szimfonikusokkal együtt lépett föl. Nyugat-Európában is több lemeze jelent meg. 2009-ben megkapta a Német Szövetségi Köztársaság Érdemkeresztjét (Bundesverdienstkreuz).

Rovatok