A Szörnyecskés társasjáték azonnal elnyerte a gyerekeim tetszését, ez főleg a szuper dizájnnak köszönhető. Egy úgynevezett szörnyarénában kell elhelyezni a szörnyeket, majd újabb szörnyikéket kell betuszkolni oda, mindezt úgy, hogy a már ott lévők ne essenek le. A szörnyek mérete eltérő, és hogy kinek melyiket kell elhelyezni a dobogón, azt a dobókocka dönti el. Szükség van szerencsére – például nagy szörnyek esetében nyilván több másik szörnyike esik majd le –, de ügyességre és logikára is: hova helyezzem el az új szörnyet, hogy a többi is fennmaradjon? A játék élvezetes, kisebb és nagyobb korosztálynak is megfelel – nagyon szereti a négyéves és a nyolcéves lányom is.

Vannak azonban hibái, erről sokat elmond, hogy a gyerekeim azonnal megváltoztatták  szabályokat. Először is, a játék akkor ér véget, ha valamelyik szörnyet nem tudjuk többet kidobni, mert elfogyott. Mivel mindegyik szörnyből csak öt van, többször előfordult, hogy ez már a harmadik körben bekövetkezett, egy ilyen rövid játékban pedig nem sok élvezet van. Így mi tovább játszottuk a játékot, amíg az összes szörny el nem fogyott – így sem tart tovább 15 percnél.

Ha  valaki lever egy szörnyet, a többi játékos kap egy kártyát a levert szörny ábrájával. Mindegyik kártya más méretű, így lehet izgulni, hogy a végén kinek lesz hosszabb a sora, az nyer ugyanis. Feldobná azonban a játékot, ha lenne néhány extra szívatós kártya, ami sokkal hosszabb, mint a többi.

A kockapóker az egyik legismertebb családi társasjáték – és egyben a legunalmasabb is. Hiszen két dobás között csak annyit kell benne eldöntenünk, hogy megelégszünk-e két párral, vagy rámegyünk a nagy sorra vagy az öt egyformára. A kockapóker továbbfejlesztett változatai viszont már sokkal nagyobb változatosságot és izgalmasabb játékélményt kínálnak: mennyivel jobb például három egyforma értékkel legyőzni a könyvtárban bujkáló csápos szörnyet az Elder Signban, vagy épp felrobbanni a dinamittól a Bang!-ben. Na, a Ciúbnak is valami hasonló a játékmechanikája, a körítés pedig ezúttal egy rajzfilmeket időző fantasy világ, manókkal és tündérekkel.

Az egymással vetélkedő játékosok ezúttal kelta varázslókat alakítanak, akiknek különböző mágikus próbákat legyűrve kell győzelempontokat szerezniük, és ezzel bebizonyítaniuk, hogy ők a legígéretesebb bűbájosok. A feladatkártyákon különböző értékek vannak. Az egyik megoldásához elég két 6-ost dobni, máskor még az is kevés, ha a kockák összege 27.

Az elején csak fehér kockáink vannak, amiken mindössze 1-4-ig vannak számok, a maradék két oldalon csere szimbólum szerepel. Ezekkel szerezhetünk extra kockákat a kelta mitológia lényeitől: a törpék sárga kockáin például csak páratlan számok vannak, a sunyi képű manó zöld kockáin viszont 7-es és újradobás is szerepel, cserébe viszont koponyaszimbólumot gurítva elvesztünk egy kockát. Elsőre talán bosszantóan szerencsealapúnak tűnhet a játék, de valójában jó taktikázással, kártyaválasztással és kockacserélgetéssel egy más játékban rossznak számító dobással is pontokat szerezhetünk. 

Ön fel tud építeni fél perc alatt néhány színes gömbből meg pár ementálisajt-szerűen lyukacsos elemből egy stabilan álló műanyagtornyot? Hát persze! Na de ha mindezt egy zsebpecaként lógatott madzaggal kell megcsinálni, ráadásul úgy, hogy az épület nem dőlhet el? Azért így már sokkal nehezebb, ráadásul a játék legviccesebb pillanata az, amikor a homlokunkra szerelt daruval kell időre összerakni a kihúzott kártyánkon szereplő, nem is eukleidészi törvények alapján megálmodott építményt.

Az extrém röhögőgörcsöt okozó rész pedig egyértelműen az, amikor már nemcsak magunkra, hanem az egyik játékostársunkéra is fel kell kötözni a műanyag darut, és egy közösen mozgatott kampót kell megpróbálunk belekínlódni a lyukacsos építőelemekbe.

Itt derül csak ki igazán, hogy bár gyerekekkel is jó móka az építkezés, egy csapatépítő tréningen, néhány kör tömény után sokkal viccesebb Rambo-kendőkre szerelt emelőkarokkal majomkodva bizarr tornyokat felhúzni. A Gazdálkodj okosan!-t nyugodtan kidobhatjuk, az Építkezz ittasan!-nak is fordítható Lift it! sokkal jobb.