Index Vakbarát Hírportál

Deutsch Tamás tönkretette Friderikusz műsorát

2015. november 23., hétfő 06:22

Az Összezárva Friderikusszal című műsornak Deutsch Tamás volt a vendége. És Deutsch legalább annyira volt őszinte, mintha Kálmán Olga kérdezte volna a gyermekéhezésről. Amit megtudtunk: ő soha nem hazudott, ha meg is csalt valakit, tisztázta, lehet, hogy néha csúnyán beszél, de vele is így beszélnek, a fideszesek anyagi gyarapodása pedig a világ legtermészetesebb dolga, ahogy az is, hogy az MTK a családja tulajdonában van. Tehát semmit.

Friderikusz Sándor műsora, amiben 24 órát tölt vendégével, vacsorával, alvással, reggelivel és őszinte beszélgetésekkel, a TV2 egyik legjobb műsora. Az eddigi részekben mindig az volt izgalmas, hogy Friderikusz képes volt a legzárkózottabb vagy a mellébeszéléshez, kamuzáshoz végérvényesen hozzászokott vendégekből is őszinte válaszokat kihozni. Mert az ötödik vagy hatodik, spontán odaszúrt „Ugyan már, ezt te sem gondolod komolyan!” típusú mondata csak betalált, és kaptunk egy önkritikus mondatot, véleményt, ami a műsoron kívül akár negatív következményekkel járhat. Eddig.

Összezárva Deutsch Tamással

De most Deutsch Tamás volt Friderikusz vendége, aki egy általunk már eddig is ismert fideszes politikusként ment be, bent végig az általunk ismert fideszes politikus volt, majd az általunk ismert fideszes politikusként távozott. Pedig Friderikusz tényleg minden megtett, hogy ne így legyen.

Amiben biztosan nem beszélt mellé Deutsch: 16 kilót fogyott az utóbbi hónapokban. Ez látszik rajta. A recept Palik László barátjától van: zöldség, gyümölcs és tojásfehérje. Friderikusz össze is pakolta neki az egész gyümölcstálat a műsor végén, hogy vigye haza.

Ott vagy ma a Fideszben, ahová saccoltad magad huszonöt évvel ezelőtt?

− kérdezte Friderikusz, amire Deutsch azt mondta, el sem tudta akkor képzelni, hogy ennyi minden lesz: miniszter, frakcióvezető, EU-s képviselő. Utóbbival kapcsolatban meg is kérdezte Friderikusz, hogy azt nem tartja-e parkolópályának. Hogy nem azért tette-e a Fidesz Brüsszelbe, mert a pártnak lejárt az az időszaka, amikor használni tudták fiatalos imidzsét. De Deutsch azt mondta, bármelyik politikustársának olyan parkolópályát kíván, mint ami neki van az Európai Parlamentben.

Összezárva Orbán Viktorral

Deutsch elmondása szerint neki nem a miniszterelnök a barátja, hanem Orbán Viktor, barátságuk pedig nem huszonöt évre, hanem harmincra nyúlik vissza. Orbán bármikor felhívhatta telefonon, és felhívhatja most is, és valószínűleg fordítva is így van.

Előkerült Simicska is: Friderikusz megkérdezte, hogy ha tartaná a kapcsolatot Simicskával, megorrolnának-e rá a pártban. Deutsch elmondta, soha nem volt vele baráti viszonyban, de ahogy viselkedett, arra minden porcikája azt mondja, rettenetes. De ha találkozik Ungárral, Fodorral, Molnár Péterrel, természetesen fogadják egymás köszönését.

Összezárva Juhász Péterrel

Természetesen előkerült Deutsch és Juhász drogpere is. Deutsch azt állította korábban, hogy soha életében nem drogozott, mire Juhász meg azt állította, hogy még tanúi is vannak, akik igazolják: Deutsch nem mond igazat. Friderikusz rákérdezett, hogy tényleg olyan vállalhatatlan lett volna-e, ha elmondja, hogy kipróbálta, de Deutsch szerint borzasztó, hogy ő egy kérdésre az igazat válaszolja, majd lehazugozzák. Friderikusz megkérdezte, hogy ezen miért borult ki annyira, ez politikusoknál olykor előfordul, de Deutsch ledobta az atombombát:

Nem szeretem a hazugságot. Ez nem egy buta sztereotípia?

Friderikusz még megkérdezte, hogy szóltak-e neki a pártból, hogy itt most neki perelnie kell, de Deutsch szerint nem szóltak. Majd Friderikusz felvetette, hogy kívülről úgy tűnik, mintha mindent megmondanának felülről a pártban, mintha mindenről Orbán döntene, de Deutsch szerint: dehogy is!

Összezárva egyszerre egy feleséggel

Friderikusz a nőkről, feleségekről is kérdezte Deutsch Tamást. Deutsch arról beszélt, hogy a sármőrködés korszakát lezárta, feleségébe halálosan szerelmes, de ha kalandos is volt eddig az élete:

Mindig csak egy feleségem volt

− mondta. Friderikusz gyorsan hozzátette, hogy az lehet, de mindig megcsalta őket, legtöbbször azzal, aki aztán a következő felesége lett. Deutsch erre csak annyit válaszolt, hogy volt olyan kapcsolata, ami így ért véget, és volt, ami úgy. Mindenesetre ő szembenézett már a hibáival, gyötrődni nem gyötrődik, mindenkivel mindent megbeszélt, mindenkivel jóban van.

Összezárva az MTK-val

Friderikusz felvetette, hogy nem furcsa-e az a látványos gyarapodás, ami jellemzi a fideszeseket és az azokhoz közel állókat, de Deutsch szerint az embereknek mindig is szükségük volt az egyszerű magyarázatokra, leegyszerűsítésekre, szóval ezek pletykák, összeesküvés-elméletek.

Friderikusz megkérdezte, hogy az miért van, hogy akkor lesz ő az MTK elnöke, amikor hatalmon vannak, és miért lesz akkor a futballklubot működtető cég tulajdonosa az ő testvére, amikor hatalmon vannak. De Deutsch azt mondta, mióta Magyarországon piacgazdaság van, ő azóta vezető politikus.

Erre fel is teszi Friderikusz A kérdést:

Semmiben nem vagy képes és hajlandó önkritikát gyakorolni?

Erre Deutsch csak annyit mondott, a Fidesz sem tökéletes. A kérdésre pedig, hogy '88-ban ilyen országról álmodtak-e, azt mondta, azóta ő is, a világ is megváltozott.

Összezárva az argó kifejezésekkel

Deutsch legendás Twitter-bejegyzései is szóba kerültek. Friderikusz keményen kritizálta azokat, mondván, nem politikushoz méltók, sőt azt is megkérdezte, hogy nem lesz-e ettől élhetetlen az ország, hogy egymást faszozzuk. De Deutsch szerint ez stílus kérdése, és az rendben van, hogy néha, egy-egy helyen ilyen kifejezéseket is használ.

És különben is, lehet, hogy lefaszozza Thomas Meliát, de őrá is mondanak mindenféléket. Friderikusz megpróbált különbséget tenni, például, hogy nem Thomas Melia minősítette őt így, és valószínűleg ha minősítették is őt, azokat nem nyilvánosan tették, ahogy ő teszi.

De erre Deutsch valami furcsa magánbeszélgetésről beszél a Twittere kapcsán, és én gondolni sem merek rá, hogy nyilvános Twitterére magánbeszélgetésként tekint tényleg. Egyébként a durva kifejezéseire Deutsch az argó szót használja, pedig az nem tűnik egy szűk csoport által használt kifejezésnek, amit mások ne értenének, hogy „Albert, te kapd be az összes faszom!”

Azzal kezdtem, Friderikusz a leggyakorlottabb mellébeszélőből is kihozza az őszintét. És bár legutóbb Gyurcsány azt állította, hogy ő nem paprikajancsi, azért beszélt őszintén is – például édesapjáról, a vele való nehéz kapcsolatáról.

Gyurcsány most is előkerült, és nem fogják kitalálni, mit mondott róla Deutsch. Friderikusz felhozta, hogy Gyurcsány azt mesélte itt az ő műsorában, hogy Orbán Viktor nem köszön neki, de Deutsch szerint ez:

Szimpla hazugság

BADUMTSSSCCCCHHHHH!

Rovatok