Index Vakbarát Hírportál

Már rég lebontották, de az interneten még áll a csúcsművészet

2015. november 24., kedd 17:00

Habár az idei Velencei Biennálé november 22-én bezárt, online még mindig meg lehet nézni az ott szereplő installációkat és műalkotásokat. Először is a Google Kulturális Intézetének segítsével, ott pár egyszerű kattintással lehet böngészni 603 kiállított alkotás között, ezen a linken.

A Google Kulturális Intézete azért jött létre, hogy a világ kulturális örökségét bárki számára elérhetővé tegye bárhol a világon. Már több, mint 60 ország 800 kulturális intézménye (köztük több magyar is) nyitott itt online kiállítást, több mint 170 ezer műtárgyat lehet már megnézni, köztük a Velencei Biennálé az első ilyen jelentőségű nem múzeumi, kortársművészeti kiállítói tér.

A másik módszer pedig egy okostelefonos, kicsit trükkösebb megoldás. A Google Play oldaláról le lehet tölteni egy applikációt, amivel virtuálisan körbe lehet járni a Biennálé két terét is. Illetve most eléggé leegyszerűsítettem a dolgot, kell hozzá egy speckó, papírból hajtogatható, lencsés cucc is, azaz a Google Cardboard amibe a telefont be kell helyezni. Ezt a módszert volt szerencsénk kipróbálni, először a hajtogatási képességeinket tesztelte, utána pedig azt, hogy mennyire bírjuk ki szédülés nélkül egy virtuális térben.

Az élmény egyébként egészen pofás, annak ellenére, hogy egy papírdobozt és egy telefont tartunk az arcunk előtt. Az utóbbi duplaképe összeáll egy térbeli élménnyé.

Az appot ezen a linken lehet letölteni, de persze szükséges hozzá egy eszköz, amivel használjuk.

Rovatok