Index Vakbarát Hírportál

Hazugsággal vádolja Kóbor Jánost az Omega volt basszerosa

2015. december 7., hétfő 14:09

"Az Omega klasszikus ötösének tartott felállás valójában 1971-től a kilencvenes évekig létezett. Azóta a csapathoz tartozók hol játszanak, hol nem" - nyilatkozta az MTI-nek Kóbor János, az Omega frontembere. Kóbor név szerint említette Mihály Tamás, a zenekar egykori basszusgitárosának a nevét is, mondván, a kilencvenes évek közepétől Mihály és Molnár György gitáros, valamint Benkő László billentyűs nem kapott fontos szerepet, ellentétben Szekeres Tamás gitárossal és Gömöry Zsolt billentyűssel. 

Mihály Tamás a Facebook-oldalán kelt ki Kóbor nyilatkozata ellen, amit szerinte az énekes neki és "Molnár Gyurinak" címzett. Szerinte hazugság, amit Kóbor mond, merthogy ők 2012-ig együtt zenéltek, "erre van néhány százezer tanúm". 

A most megjelent 4 CD-nek legalább a felét,de lehet hogy többet Én irtam, játszottam,és a mások nótáit is!! Hol van Presser Gábor neve?Ő is ott volt

- fakadt ki a basszeros, aki szerint "ez annyira durva", hogy kénytelen ügyvédhez fordulni és beperelni Kóbort.

Ez az előadói jogok semmibevétele,hazudozás,hitelrontás. Ezért bizony felelni kell!!!

- írta.

Mihály Tamás azt állítja, nem a pénz vezérli, hanem az, hogy Kóbor kérjen tőle nyilvánosan bocsánatot.

Nem ez az első alkalom, hogy Mihály nekiment az együttesnek, pontosabban Kóbornak. Legutóbb az Omega felcsúti koncertje miatt fakadt ki. Mihály akkor azt mondta: az Omegának nem lenne szabad fellépnie a Pancho Arénában, mert "az politikával átitatott hely, olyan, mint Waterloo, Sztálingrád vagy Vichy". 

Rovatok